A húsvéti nyuszi által hozott tojások éppen annyira részei a legszebb tavaszi ünnepnek, mint a Mikulás vagy a Jézuska története karácsonykor. De árt-e a gyerekek lelkének és mentális fejlődésének, hogy a szülők nem a valóságot mondják el nekik arról, hogyan kerülnek az ajándékok a kitisztított csizmába, a feldíszített fa alá vagy a kerti nyuszifészekbe?

húsvéti nyuszi mítosz mese

Sokan azt tartják, hogy az ajándékhozó nagyszakállú, Jézuska vagy nyuszi meséje hagyomány, jó szórakozás, és nem utolsósorban az ünnepek környékén adu ász, amivel akár hónapokig is sakkban lehet tartani, izé…

 

...jó magaviseletre és szófogadásra lehet bírni a gyerekeket. Milyen érveket hozhat fel ezzel szemben a szülő? Miért van az, hogy a szülők legtöbbje alig lát kivetnivalót a Mikulás vagy a húsvéti nyuszi mítoszának a fenntartásában, míg mások rettegnek a pillanattól, amikor kiderül az igazság? Valójában jelent-e veszélyt – akár csak minimális pszichológiai problémát is − a gyermekre nézve, ha egy kis jó szándékú hazugság árán megvásároljuk az örömét és jó magaviseletét?

Már az elején lelövöm a poént, mert…

…a fenti kérdésekre a válasz: nem

Nemrégiben elég nagy publicitást kapott a laikus sajtóban is a Lancet Psychiatry egyik cikke, mely szerint a Mikulásról, Jézuskáról és húsvéti nyusziról szőtt mesék valójában ártanak a gyermeki léleknek. Ezzel szemben több vizsgálat is igazolta, hogy a húsvéti nyuszi vagy a Jézuska bűvöletében felnőtt gyerekek jó eséllyel gyarapítják nem a kezelhetetlen, deviáns kamaszok táborát a későbbiekben.

Jennifer L. Hartstein New York-i gyermek- és családpszichológus ezt így fogalmazza meg: „Az esetek többségében meg vagyok győződve arról, hogy semmi baj nem származik abból, ha a lehető leghosszabb ideig fenntartjuk a gyermekben a Mikulás vagy a húsvéti nyuszi mítoszát. A kisgyermekek nagyon gyakran egy csodálatos fantáziavilágban élnek, melynek a Jézuska, a húsvéti nyuszi vagy a nagyszakállú télapó is része. Ezek egy-egy darabkák a gyermeki ártatlanságból és a gyermekkori csodavilágból.”

A szakemberek szerint a gyermekeknek jót is tesz, ha „tegyünk úgy, mintha” játékokat játszanak, úgy tesznek, mintha hinnének és használják a képzeletüket. „A gyermeki ártatlanság, felfedezés és csodavárás fantasztikusan jó dolog, és mi igyekszünk arra ösztönözni a gyermekeinket, hogy használják a képzelőerejüket és a fantáziájukat – mondja Hartstein. − Bár a szülők tartanak attól, mi történik majd akkor, amikor végül kiderül az igazság, én a fantázia élményét alapvetően csodálatos adománynak tartom a gyermekek számára.”

Mi a helyzet a csalódással?

Azonban eléggé meggyőzőek-e e mítoszok előnyei ahhoz, hogy az általuk nyújtott boldogság és élvezet semlegesítse a megvilágosodást követő csalódást, amikor kiderül, hogy a piros kisbiciklit nem a Jézuska csempészte a fa alá, és a nyulak egyáltalán nem is tudnak tojást tojni? A már említett Lancet-cikk szerzői szerint a hazug mítoszok fenntartása által okozott károkat nem képes ellensúlyozni a meséből adódó öröm és élvezet, de Hartstein erről is másként vélekedik. Szerinte a be nem teljesült várakozások okozta szomorúság az élet természetes velejárója, melyet meg kell tanulni kezelni. Egészséges érzületről van szó, melyet nem kell elrejteni. „Nem hiszem, hogy a csalódást valaha is valódi problémának kell tekintenünk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy védőburokba vonjuk a gyermekeinket, hogy megóvjuk őket minden csalódástól. Pedig ez is az élet része, valami olyasmi, amivel meg kell tanulniuk megbirkózni” − mondja.

De azért mégis akad néhány probléma a húsvéti nyuszi körül…

Azt persze senki nem állítja, hogy nem lehet pszichológiai szempontból káros, hogy a húsvéti nyuszi teljes valójában létezik, de a kockázat korántsem akkora, ami miatt már aggódnunk kellene. Melyek ezek a kényes pontok?

1. A Mikulás vagy a nyuszi meséjével valójában hazudunk gyermekeinknek.

A legfontosabb, hogy akárhogyan is forgatjuk és szépítjük, mégiscsak valótlanság, hogy a nyuszi vagy a Jézuska hozza az ajándékokat. Pedig éppen arra neveljük közben a gyerekeket, hogy hazudni nem szabad. Aztán egy nap kiderül, hogy ezen a téren egy szó sem volt igaz abból, amit egész addigi életében hallott a szülőktől. A pszichológus szerint ez egy időre megingathatja a gyermekben a szülőbe mint felsőbb hatalomba, tekintélybe vetett bizalmat. Egyben azt is leszűrheti belőle a kisgyerek, hogy a hazugság bizonyos körülmények között elfogadható és megbocsátható.

Jennifer Hartstein úgy látja, hogy a szülők általában két okból mondanak valótlanságot gyermekeiknek: hogy rábírják őket arra, hogy valamit megtegyenek és/vagy azért, hogy boldoggá tegyék őket, illetve boldogságukat fenntartsák. Szerinte a tipikus ajándékosztó figurák mítosza mindkét célra alkalmas, a gyerekek jól viselkednek és örülnek. Ám a cél nem szentesíti az eszközt, hiszen a méltányolható okból megfogalmazott hazugság is hazugság.

2. Ezek a mítoszok részben vagy egészben a félelmet használják motivációként.

A jó viselkedés elérésének borzasztó módja, ha azzal ijesztgetjük az apróságokat, hogy a rossz gyerekekhez nem megy el a Jézuska vagy a nyuszi. A nevelési célok eléréséhez mindig jobb módszer a példamutatás, mint a fenyegetés vagy büntetés.

„A félelem is lehet motiváló erő, de valójában nem mutatja meg a gyermeknek azt, mit is várunk el tőle, mit is kellene tennie. Csak azt tanulja meg általa, hogy mit nem tehet meg. Ebben az értelemben viszont a félelem nem más, mint a büntetés egyik formája. A büntetés pedig nem mutat új viselkedésmintákat. A szülők akkor járnak el helyesen, ha az ajándékosztó figurák mítoszát nem félelemkeltésre, hanem a megfelelő viselkedésminták megerősítésére használják” – tanácsolja a pszichológus.

A szülőkben kelt nagyobb lelki konfliktust, nem a gyermekekben

Ami igazán ironikus ebben a kérdésben, hogy a Mikulás vagy a húsvéti nyuszi meséjének szertefoszlása valójában a szülők számára jelent nagyobb érzelmi terhet, nem a gyerekeknek. A gyerekek jelentős része az óvodában vagy az iskolában a többiektől idejekorán felvilágosodik, hogy az ajándékokat nem valami felsőbb hatalom csempészi a lakásba, de sok olyan gyerek is van, akiben egy idő után a kortársak lelkes felvilágosító munkája nélkül is kétségek ébrednek az ajándékok valósi eredetét illetően. És amikor megtudják az egyértelmű valóságot, ezen könnyedén túlteszik magukat.

„A gyerekek általában 7-8 éves koruk körül kezdenek rájönni, hogy például a Mikulás nem valódi személy, és ezt az új információt rendszerint remekül tudják kezelni. Inkább a szülők azok, akik számára a gyerek „megvilágosodása” egy érzelmileg nehéz és bonyolult időszak. Ebbe belejátszik az is, hogy úgy érzik, elmúlt a gyermeki ártatlanság, tovaillantak a csodák, és gyermekeik felnőttek. Mindez együtt erős emóciókat válthat ki a szülőkből. Tehát nem, gyermekeink nem szorulnak több éves pszichoterápiára, amikor kiderül, hogy a nagyszakállú nem létezik és a tojásokat apa és anya rejti el a kerti nyuszifészekben” – nyugtat meg bennünket a pszichológus.

Fotó forrása: thelocal.de

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!