Az osztály bohócát mindenki ismeri, minden osztályban van belőle legalább egy, és általában a fiúk közül kerül ki. Az osztály bohóca az elemi első osztályában még az egyik legnépszerűbb figurája a közösségnek, aztán pár év alatt elszigetelődik társaitól. Hétköznapi pszichológia következik.

osztály bohóca iskola

Ha azt mondom, az osztály bohóca, biztosan mindenkinek beugrik egy arc a gyerek iskolájából vagy a saját diákéveiből.

 

Ő az, akiben túlteng az önbizalom, aki mindenből tréfát csinál, produkálja magát, grimaszol, beszól – bármit, csak hogy magára vonja a többiek figyelmét. Úgy tűnik, hogy elsőre valóban mulattatja az osztálytársakat a produkció, hiszen az órákon és a szünetekben folyton vicceskedő gyerekek az általános iskola kezdetén még a legnépszerűbb figurák közé tartoznak a maguk kis közösségén belül, akivel mindenki keresi a kapcsolatot, mindenki az ő barátja szeretne lenni. Nem sok időnek kell eltelnie azonban addig, amikor az osztálytársak már nem tudják, de nem is akarják tolerálni azt, aki szemmel láthatóan tudatosan és sorozatos szembehelyezkedik a szociális normákkal, az adott közösségen belül elfogadott írott és íratlan szabályokkal. Már nem akarnak vele lelki közösséget vállalni. Mondom, nem kell hozzá sok idő, körülbelül az általános iskola harmadik osztályára ezek a gyerekek általában kiszorulnak a közösségből, elszigetelődnek a többiektől.

A változás hátterében az áll, hogy a gyerekek reakciói addigra már a pedagógusok és más felnőttek reakcióit tükrözik vissza, akik kezdettől fogva azt közvetítik a gyerekek felé, hogy ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan. A pszichológusok szerint a jelenségben az a leginkább aggasztó, hogy az „osztály bohóca” gyerek is fokozatosan beépíti a személyiségébe ezeket a negatív visszacsatolásokat. Ennek következtében egyszer csak elkezd ő is úgy tekinteni magára, mint a közösségi lét csődjére, és a kezdetben túltengő önbizalom az ellenkezőjébe fordul, átadva helyét az önbizalomhiánynak. Ez pedig pillanatok alatt akár a tanulmányi előmenetel rovására is mehet.

Egy friss vizsgálat eredményei

Ezzel a kérdéssel foglalkozott az illinois-i egyetem nemrégiben közzétett egyik kutatása. Ebben 278 gyerektől kérdezték meg, ki az, aki folyton viccel az osztályban és állandóan töri valami kópéságon a fejét, amivel a többieket szórakoztathatja. Amelyik gyereket egy adott közösségen belül legalább a társak egynegyede megjelölte, azt tekintették a kutatók az osztály bohócának.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy míg első és másodi osztályban fiúk és lányok is magukra vehetik ezt a szerepet, harmadik osztályra az osztály bohóca már szinte kizárólag a fiúk közül kerül ki. Lynn A Barrett oktatáspszichológus, a vizsgálat vezetője így foglalja össze tapasztalataikat: „A pedagógusok már az első osztálytól nem rejtik véka alá, hogy nincsenek ínyükre ezek a gyerekek, és elkezdik őket az osztály bohócának tekinteni, valós cselekedeteitől függetlenül szociálisan fejletlen személyként beskatulyázni. És ez a hozzáállás még csak tovább erősödik az iskola első három évében. Miközben azt látják, hogy a többi gyerek szociális képességei fokozatosan fejlődnek, az osztály bohócának szociális készségeit inkább visszafejlődni látják. Ezek a gyerekek individualistábbak, spontánabbak, kevésbé veszik magukra a pedagógustól, más felnőttől vagy a társaktól érkező szidást, kritikát vagy büntetést. Tudott dolog, hogy a címkézés nagyban befolyásolja önbecsülésünket, ami aztán bármilyen irányban hathat a gyerek magatartására és további szocializációjára. Ha a címkék negatívak, akkor ez rombolja az önbecsülést, és a gyermek elidegenedhet társaitól.”

Hogy a dolgok ne menjenek el véglegesen rossz irányba, fontos, hogy ezekkel a gyerekekkel külön foglalkozzanak a pedagógusok, miközben ügyelnek arra, hogy ne helyezzenek túlzott nyomást a gyerekre, hogy idomuljon a szabályokhoz – figyelmeztetnek a szakemberek.

Forrás: Illinois University

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!