Ha megkérdeznénk, hogy a kábítószer+Európa+nagyváros kombinációt hallva melyik város jut az embereknek először eszébe, akkor Amszterdam jó eséllyel az élen végezne. De bármilyen meglepő, mégsem Amszterdam Európa „drogfővárosa”. Vagy legalábbis nem csak Amszterdam.

drogfőváros statisztika kábítószer európa európai felmérés szennyvíz

De akkor melyik városoké még a „megtisztelő” cím?

 

A napokban kerültek nyilvánosságra egy érdekes európai felmérés adatai, melyben a városi szennyvízben található drogmaradványok koncentrációja alapján következtettek arra, hogy az adott városban mennyi a kábítószer-fogyasztás, és ezen belül is melyik drog van jelen legnagyobb mennyiségben a szennycsatornák vizében. Az európai kábítószer-ügynökség által vezetett vizsgálat keretében 56 európai nagyváros szennyvizét elemezték, ami összességében 43 milliós lakosságot fed le.

Melyik Európa kokainfővárosa?

Az élen nem Amszterdam végzett. Legalábbis ami a kokainfogyasztást illeti. Az első helyezett – számomra kissé meglepő módon – Barcelona lett, ahol a napi kokainfogyasztást minden 1000 lakosra 965,2 milligrammra becsülik a szennyvízből kimutatható kokainmaradványok alapján, ami 34 százalékkal haladja meg a második helyezett városban mérhető értéket. Csak hogy tudjuk hová tenni a barcelonai adatot: a 900 mg feletti érték 33-szorosan meghaladja a finn főváros, Helsinki értékét (29,9 milligramm) – ezzel az értékkel persze Helsinki fényévekre van a top 10-től.

Ugyancsak meglepőnek tűnik, hogy a hűvös, tüchtig és fegyelmezett svájciakról kiderült, hogy igen kedvelik a kokaint, hiszen a tízes listára nem kevesebb, mint öt(!) svájci nagyváros került fel: Zürich a második, St. Gallen a negyedik, Genf az ötödik, Basel a nyolcadik, Bern pedig a kilencedik. Ezen a listán Amszterdam csak a hetedik, és úgy látszik, hogy a Benelux államokban nem a drogosokról hírhedt Amszterdamban, hanem a belgiumi Antwerpenben él a legtöbb kokainkedvelő, Antwerpen ugyanis a harmadik. De még ezt is javulásként könyvelhetik el, hiszen 2011-ben ők érdemelték ki Európa kokainfővárosa címet. London hatalmas eredményként zsebelheti be, hogy míg 2014-ben és 2015-ben London volt az első a kokainfogasztást tekintve, most még a tízes listára sem került fel a város. Azért egyetlen brit nagyvárosnak mégis sikerült felverekednie magát az egyáltalán nem dicsőséges listára: a dél-angliai Bristol a hatodik.

És hol keressük a térképen Európa MDMA-fővárosát?

A metamfetamin-származék MDMA tekintetében azonban Amszterdam hozta a sztereotípiákat, hiszen az első helyen végzett. A holland fővárosban másfélszer annyi MDMA-származék mutatható ki a szennyvízben, mint a második helyezett városban, ami az ugyancsak Hollandiában található Eindhoven. Az ötödik helyezett ugyancsak holland: Utrecht, és a Benelux országok közül ismét a belgiumi Antwerpen képviselteti magát, a harmadik helyen. Ezen a listán is feltűnnek svájci nagyvárosok: Zürich a negyedik, Genf a nyolcadik. A metamfetamin-fogyasztás tekintetében a kokainfőváros Barcelona „csak” a hetedik. Két további európai főváros is szerepel a tízes listán: Berlin a hatodik, Párizs a tízedik. Egy finn város is felkerült az első tízbe, hiszen Tampere a kilencedik.

Hol vannak Európa speed-fővárosai?

A speed-fogyasztási listán számos ismerős található a korábbi rangsorokból: Eindhoven az első, Antwerpen a második, Berlin a kilencedik, Amszterdam (csak) a tízedik. Úgy tűnik, a speed Németországban különösen népszerű, amit jól jelez, hogy a tízes lista felét német nagyvárosok teszik ki: Saarbrucken a harmadik, Mainz az ötödik, Dortmund a hetedik, a korábbi NDK kikötővárosa, Rostock a nyolcadik és Berlin a kilencedik.

Az ok: tiszta és olcsó, a kórházakban meg nincs hely

A fenti statisztikai adatokat értékelve Ian Hamilton, a York Egyetem drogokkal és mentális egészséggel foglalkozó kutatója így fogalmazott: „Az új felmérés a kokain népszerűsödését jelzi.” Ennek okát abban látja, hogy például az Egyesült Királyságban a valaha elérhető legolcsóbb és legtisztább kokain kapható. Emellett a brit közfinanszírozott egészségügyi szervezet, az NHS túlterheltségét is okolja a kokain népszerűségének növekedéséért, úgy véli ugyanis, hogy azok az emberek is a kokainhoz fordulnak segítségért, akik a maximális fordulatszámon pörgő közkórházakban nem kapnak gyógyírt a bajukra.

A felmérés azt is megmutatta, hogy az MDMA és a kokain fogyasztása a hétvégeken tetőzik, amikor a drogkedvelők elárasztják az utcákat egy remek éjszaka reményében. Úgy tűnik, hogy a kokain a második legnépszerűbb illegális drog a világon, melyet a kábítószerek közül csak a kannabisz előz meg. A már említett brit drogszakértő szerint Angliában és Walesben csaknem 750 ezren élnek olyanok, akik rendszeresen használnak kokaint. Minden tízedik brit kipróbálta már a kokaint legalább egyszer életében, annak ellenére, hogy veszélyessége szempontjából a kokain egy csoportba tartozik a heroinnal. (Egy tavalyi felmérés szerint Európán belül az Egyesült Királyságban a legnagyobb a heroinfüggők aránya.) Ez azért is aggasztó, mert egy tavaly májusban nyilvánosságra hozott kutatás szerint a kokaint elég egyetlen alkalommal használni ahhoz, hogy addikciót okozzon, és számos vizsgálat igazolta a kokain hosszú távú hatásait is az egészségre.

Budapestet szerencsére egyelőre egyetlen top 10-ben sem találtam meg.

Fotó forrása: indianexpress.com

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!