Kezdődjön délelőtt tízkor a suli!

Egy brit magániskolában a napi iskolakezdést egy órával későbbre tették át. Azt mondják, hogy a diákok jobban tudnak figyelni az órákon, és jobb a hangulatuk is, ha van idejük rendesen kialudni magukat.

iskola tanítás iskolakezdés melatonin cirkadián ritmus biológiai óra

Az intézkedést egy tudományos megállapításra alapozzák, mely szerint a kamaszok biológiai órája másként jár, mint a felnőtteké.

 0
Tovább

Miért bal oldalukra ölelik az anyák gyermekeiket?

Ha jól megfigyeljük, az anyák többsége bal karjára emeli gyermekét. A jelenségre több magyarázat is létezik. Most itt egy újabb, mely az ősi anyai mozdulatot egyszerű biológiai tényekkel hozza összefüggésbe. Azért a bal oldal, mert az agy jobb féltekéje irányítja érzelmeinket és arcfelismerő képességeinket. Első hallásra nem tűnik logikusnak? Mindjárt elmagyarázom.

anya pszichológia magatartástudomány bal oldal biológia evolúció

Egy kis tudomány következik.

 0
Tovább

Gyereket is kínoz, aki állatot kínoz

Múlt heti hír volt, hogy egy tanár élő állatot boncoltatott a diákjaival egy keszthelyi gimnázium biológia szakkörén. A sajtóban megszólaló jogász szerint nem kevés a büntetési tétele az esetnek, hiszen a tanárnak állatkínzáson kívül kiskorúak veszélyeztetéséért is felelnie kell. Az állatkínzást mindenki érti, de miként veszélyezteti a gyerekeket a biológia szakkör kétségkívül szokatlan tananyaga?

állatkínzás gyereknevelés biológia szakkör keszthely

Kezdjük a konkrét esettel, hátha van még valaki ebben az országban, aki nem hallott róla.

 0
Tovább

Rossz hírem van: a biológiai óra nem feminista

Tudom persze, hogy amikor valahol megjelenik egy olyanfajta írás, mint most a Heti Válaszban, ami a biológiai óra ketyegésére figyelmeztet bennünket, akkor menetrendszerűen megjelennek a "38 évesen két hónap alatt estem teherbe" és a "nagyanyám is 40 felett szülte a harmadik gyerekét" típusú kommentek. Ezekkel csak az a baj, hogy az egyedi, anekdotális esetek önmagukban az égvilágon semmit nem mondanak, akkor lennének relevánsak, ha hozzátennénk azt az adatot is, hogy összességében a nők hány százalékának sikerül az (akkor már akart) első terhességet összehozni mondjuk 35 és 40 éves kora között, aztán 40 felett sorban a többit, és hány százaléknak úgy 30 táján.

 0
Tovább

Anyavilág-gyerekvilág

blogavatar

Dr. Simonfalvi Ildikó vagyok, két gyönyörű és okos felnőtt nagylány egyáltalán nem elfogulatlan édesanyja. Gyakorló orvosként (radiológusként) dolgozom, emellett már lassan húsz éve foglalkozom orvosi szakfordítással és egészségügyi szakújságírással. Az írás a hivatásom és hobbim is egyben. Vallom, hogy orvosként, szakmabeliként szülőknek, laikusoknak írni hatalmas felelősség. Ennek szellemében születnek az Anyavilágon megjelenő írások - nem kívülállóként, hiszen anyaként, szülőként én megélem mindazt, amiről itt olvashatsz. Célom a hiteles és megbízható egészségügyi tájékoztatás, máskor "csak" az igényes szórakoztatás, elgondolkodtatás. Kérlek, ne feledd, hogy bár az egészségügyi témájú írásaimat a legnagyobb gonddal és utánajárással készítem, az Anyavilág cikkei mégsem helyettesíthetik az orvosi szakvéleményt! Ha írni szeretnél nekem, itt megteheted: noblogszerkeszto@gmail.com

Kövess a Facebookon!