Mostanában biztosan nem fogom visszafizetni a diákhitelemet – írta egy friss diplomás anya egy gyereknevelési oldalon. Írta ezt azért, mert az egyetemi diplomaosztó után úgy döntött, hogy nem vad karrierépítésbe kezd, hanem gyerekeket szül. És nemcsak gyerekeket szül, hanem főállású anyaként otthon is marad velük. Jó sokáig.

főállású anya család anyaság nemi szerepek

Hiábavalóságra elfecsérelt energia volt minden perc, amit az egyetemi vizsgákra és a diplomamunka megírására fordított?

 

Madina Lewis azzal kezdi kis szösszenetét, hogy el sem tudja mondani, mennyire tiszteli a dolgozó anyákat. Mert ahány anya, annyi élethelyzet, annyi elképzelés és álom, annyi karrier. Hangsúlyozza, hogy amit ír, az csupán a saját útjának, identitásának a keresése. Saját anyaságának a keresése.

„Rábukkantam egy blogra, melynek írója – egy anya – arról ír, miként éli meg saját anyaságát. Azt mondja, hogy ha korábban tudta volna, hogy a szülei és a társadalom részéről mekkora nyomás nehezedik majd rá, hogy szerezzen egyetemi diplomát, akkor már korábban otthagyta volna az iskolát és a férjével már jóval korábban hozzáláttak volna a családalapításhoz, mint ahogyan végül tették. Ő úgy látja, hogy az összes idő, energia és pénz, amit a diploma megszerzésére fordított ő maga és családja, teljes hiábavalóság volt, kukába ment minden áldozat.

Ez vezetett arra, hogy én is átgondoljam azt a nyolc évet és 50 ezer dollárt, amibe a gyógyszerészdiplomám megszerzése került. Tényleg totális időpocsékolás volt? Vissza kellene mennem a munkaerőpiacra csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy megérte az áldozatot? Teljes önazonossági krízisben vagyok. Felteszem magamnak a kérdést: valóban az a három év, amit a diploma megszerzése után a karrierem építgetésével töltöttem, lenne az identitásom alapja? Még csak 23 éves voltam és máris hat számjegyű összeget kerestem, és egészen jól mentek a dolgaim. Kicsoda vagyok most?

„Ó, én csak egy főállású anya vagyok.”

Egyszer csak azt vettem észre, hogy így válaszolok az azt firtató kérdésekre, hogy miből is élek valójában. Csak… uhh, bárcsak örökre száműzhetném ezt a szót a szókincsemből! Valójában miként is definiálhatnám azt, amit most csinálok?

Aztán rájöttem arra, hogy jól mennek a dolgaim. Van egy fantasztikus, gondoskodó, szerető, intelligens, istenhívő férjem, aki megteremti a családunknak, amire szükségünk van. És én élvezem, hogy fenntarthatpm számára ehhez az otthoni feltételeket. Szép és hihetetlenül értelmes gyerekeink vannak, akikről gondoskodom, etetem, tanítom őket, és megosztom velük minden napomat. Semmi nem hiányzik az életemből.

Okok és időszakok.

Hiszek benne, hogy különböző ciklusokból épül fel az életünk. Hiszek benne, hogy mindennek oka van az életünkben.

Az az időszak is hozzásegített ahhoz, hogy az legyek, aki vagyok, amit a diploma megszerzésére és a karrierem elindítására fordítottam. Egyáltalán nem volt elvesztegetett idő.

Mit adott nekem ez az időszak?

Örök barátságok születtek e 8 év alatt, és ezek a barátságok felbecsülhetetlenek a számomra.

Barátokat szereztem a munkahelyemen is.

Életre szóló leckét kaptam azoktól a beteg emberektől, akikről rövid szakmai karrierem alatt módom volt gondoskodni.

Megtanultam, hogy a hobbi fontos dolog az életünkben, és boldog vagyok, amikor teljesen elmerülhetek valamelyik kedvtelésemben.

Megtanultam, hogyan tartsam kézben a pénzügyeinket.

Megtanultam, hogy pénzért nem lehet boldogságot vásárolni.

Ha más utat választottam volna, soha nem találkoztam volna álmain férfijával.

Hálát adok Istennek azért az időszakért, amit gyógyszerészként dolgoztam és segítettem az embereknek, és lehet, hogy akkor is ugyanígy tennék, ha újrakezdhetném. De most hihetetlenül hálás vagyok azért a privilégiumért, hogy otthon maradhatok és nevelhetem a lányainkat. Az elmúlt évek olyan gyorsan tovaszálltak, hogy megijedek, amikor belegondolok, milyen gyorsan elröppen majd a következő tíz év is… és ebből semmit nem akarok elmulasztani.”

Érdekes és szívmelengető olvasni ezeket a gondolatokat egy olyan világban, ahol a nemi szerepek emlegetése lassan szitokszónak számít, és ahol hovatovább hitetlenkedő szemmel néznek arra a nőre, aki azt mondja: Igen, nekem ez elég, így boldog vagyok. „Csak” főállású anya vagyok.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!