Február van, mostanában dől el, ki mennyire állhatatos az újévi fogadalmak betartását illetően. De van egy klasszikus újévi fogadalom, aminek a sűrű emlegetése a családban nem hat jól a gyerekekre. A szakértők szerint káros a testképre, testképzavart és evészavarokat okozhat, ha nagyon a központban van az evés, a testsúly és a fogyás kérdése. Nicht vor dem Kind – mondták nagyanyáink.

testkép testképzavar evészavar fogyókúra

Tehát ha azt fogadtad meg, hogy leadsz egy kicsit az új évben, akkor ne a gyerekek előtt számolgasd elégedetten vagy bosszankodva az eredményt – vagy éppen a kudarcot.

További olvasnivaló a témában: Ne mázsáld naponta a gyereked!

 

A témát azért tartottam fontosnak szóba hozni, mert a Facebookon elém került az egyik magyar celebházaspár családi fotója. Magam is megrettentem, hogy tini lányuk mennyire sovány, hírből sem hasonlít egy erőtől kicsattanó vidám tizenévesre, inkább egy zörgő csontkollekcióra. És igen, egy olyan celebházaspárról van szó, akiknek az élete a kilók és centik körül forog.

Arról már az Anyavilágon is többször írtam, hogy nemcsak ránk, ha a gyerekeinkre is mekkora nyomás nehezedik a környezet, elsősorban a kortársak részéről, hogy feleljenek meg egy jól körülhatárolható vagy éppen ki sem mondott közösségi elvárásnak. A célul tűzött ideálok között előkelő helyen van a megjelenés, ami egy „tökéletes” megjelenést társít a népszerűséghez és a sikerhez. Ebben azonban nemcsak a többi gyerek hat a mi gyerekünkre, hanem az anyáknak is hatalmas a felelősségük abban, hogy a gyerekek – különösen a lányok – miként értékelik saját magukat, megjelenésüket.

Az amerikai sajtóban dr. Leslie Sim, a híres Mayo Clinic evészavarokkal foglalkozó programjának igazgatója így figyelmeztet: „Minden bizonnyal az anyák befolyásolják leginkább, hogy alányok mit gondolnak saját magukról. Már az sem jó, ha az anyai ilyenfajta kijelentéseket tesz a lányának: Annyira jól nézel ki, én meg hájas vagyok,”

A JAMA című tekintélyes orvosi szaklap gyermekgyógyászati kiadása, a JAMA Pediatrics már évekkel ezelőtti számában arról számolt be, hogy több az állandóan diétázó, rohamevő és egészségtelen testsúlycsökkentő módszereket használó gyermek azokban a családokban,  ahol az egymás közötti párbeszédnem túlságosan nagy hangsúlyt kap a testsúly problémája, Például túl gyakran hangzanak el ilyen mondatok: „Ne egyél olyat, túl sok kalória van benne.”

Az anya ebben is példakép

A Body Image című lapban 2011-ben megjelent másik tanulmány szerint a sajt testükkel kritikus anyák rossz irányba befolyásolják gyermekeik testképét, és bizonytalanságot keltenek bennük saját magukkal szemben.

Bár ezek a kutatások elsősorban tizenéves kamaszok körében zajlottak, más vizsgálatok szerint már 5 éve korukban aggódhatnak a gyerekek a testsúlyuk miatt. A Common Sense Media 2015-ös jelentése nem kevesebbet állított, mint hogy már az 5 és 8 éves kor közöttiek is nagyobb eséllyel utálják a testüket, ha azt látják, hogy édesanyjuk sincs megelégedve a sajátjával. Ugyanez a felmérés mutatta meg azt is, hogy a kisiskolás korú lányok több mint fele, a fiúk egyharmada véli úgy, hogy az ideális testalkat vékonyabb az övéknél. De még ennél is sokkolóbb volt a Common Sense Media kutatóinak azon tapasztalata, hogy minden negyedik gyerek már 7 éves korában elkezd diétázni!

A felmérés vezetője, Seeta Pai arra hívja fel a figyelmet a CNN-nek adott nyilatkozatában, hogy már az egészen kicsi gyerekek is tisztában vannak a diétázás fogalmával, néhányuk már ki is próbálta, hogy megvonja magától az ételt, ez pedig nagyon riasztó. Mindezek fényében azt javasolja, hogy a szülők ne várjanak a tinédzserkorig azzal, hogy spontán beszélgetések során szóba hozzák a testkép, az egészséges étkezés és az evészavarok témakörét. Ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy nemcsak abban utánozzák a gyerekek a szüleiket, ha azok kényszeresen folyton a testsúlyról és a fogyókúráról beszélnek, hanem az egészséges étkezésben is szerepmodellt látnak a felnőttekben. Használjuk hát ki inkább ezt!

Forrás: JAMA Pediatrics, Body Image

Fotó: Dreamstime

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ez is érdekelhet:

Ne mázsáld naponta a gyereked!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!