Ferenc pápa megbocsátást kért azoknak a keresztényeknek, akik pénzért vásárolnak gyönyört. Nem több az ilyen férfi, mint „beteg lelkű bűnöző”, aki szerint a nők csak arra vannak, hogy kihasználják őket. De kicsoda Blessing Okoedion? És filmre vagy könyvlapokra kívánkozik-e a prostituáltak világa? 

prostitúció egyház vatikán ferenc pápa blessing okoedion irodalom

Ferenc pápa a múlt héten fiatalok előtt beszélt.

 

 

Azt mondta, hogy minden keresztény férfi, aki prostituáltak szolgáltatását veszi igénybe, valójában beteg elme, aki szerint a nők kihasználása teljesen rendben van. „Ez nem szerelem, ez a nők kínzása. Kérlek benneteket, ne keverjétek össze a kettőt” – mondta a katolikus egyház feje. Négyórás beszédét 300 fiatal hallgatta végig, akiket azért hívtak meg a Vatikánba, hogy elmondják, mit gondolnak a gyerekek és a fiatalok a katolikus egyházról. Ami azért is fontos, mert a cölibátus miatt az egyház vezetői mind férfiak, így csak egy bizonyos szögből látják a mindennapi életet. Ezért „komolyan kell venni a fiatalok véleményét” – mondta Ferenc pápa.

A találkozót sokan azért is mérföldkőnek tartják, mert véleményük szerint a katolikus egyháznak szakítania kellene azzal, amit a szexualitásról, az azonos neműek kapcsolatáról és a nők társadalomban betöltött szerepéről gondol.

A vatikáni találkozó kapcsán megszólalt Blessing Okoedion is, aki azt a kérdést szegezte a pápának, hogy az egyház miért engedi, hogy hívő olasz férfiak szexuálisan kizsákmányolják az olyan nigériai nőket, mint amilyen ő is. Miért engedi az egyház, hogy szexrabszolgákká alacsonyítsák őket olasz futtatóik?

Görgess lejjebb, a poszt a keretes rész  után folytatódik!

Blessing Okoedion története

Blessing egy tanult, diplomás nő, aki 2013-ban érkezett Olaszországba egy másik nő megtévesztő ajánlatát követve. A hazájában informatikus diplomát szerzett Blessing nem vette észre a figyelmeztető jeleket, és mire észbekapott, már egy futtatónak dolgozott prostituáltként. Elhitették vele, hogy 65 ezer euróval tartozik későbbi futtatójának, amit munkával kell ledolgoznia, hogy szabadulhasson. Története tipikus abból a szempontból, hogy a végül az utcára kényszerített áldozatokat vagy családjukat biztos állás vagy mesés kereset ígéretével csábítják, de végül prostitúcióra kényszerítik őket, ami nem más, mint modern kori rabszolgaság.

Blessingnek végül volt ereje és bátorsága, hogy kitörjön ebből a helyzetből – de ez nem tipikus. Új életet kezdett és prostituáltként szerzett tapasztalatairól könyvet is írt „Il coraggio della libertà” (A szabadság bátorsága) címmel.

A hozzávetőleges statisztikák szerint csak Olaszországban körülbelül 70 ezer nő dolgozik futtatóinak, míg világszerte 21 millióra teszik ezeknek a modern kori rabszolgáknak a számát, akiknek 70 százaléka ráadásul nő vagy gyermek. A maga évente 32 milliárd dolláros forgalmával a futtatás nagyobb üzlet Európában, mint a drogforgalmazás vagy a fegyverkereskedelem.

„Azt kérdezem magamtól és azt kérdezem a pápától is, hogy egy hímsoviniszta egyház képes elfogadni, hogy a prostitúció olyasmi, amire nagy kereslet van a férfiak részéről” – tette fel a kérdést a nigériai nő.

„Ez az egyik harc, aminek a megvívását a fiataloktól várjuk, a nők méltóságának visszaszerzése érdekében” – válaszolta Ferenc pápa, aki szerint a prostitúcióról meg kell szabadulnia a társadalomnak, hiszen ez nem más, mint a nők kizsákmányolása.

Vászonra álmodott prostitúció

A prostituáltak világa számos filmkészítőt is megihletett, szemezgessünk egy kicsit a kínálatból.

Az egyik nagy klasszikus Luis Bunuel „A nap szépe” című filmje, melynek hősnőjét nem megélhetési vagy társadalmi motivációk hajtják az utca világába. A nő frigiditását férje viszonylagos megértéssel fogadja, de a nő végül mégis egy bordélyházban köt ki, ahol kiderül, hogy mazochista hajlamok terén mások messze túltesznek még rajta is. A film nem titkolt célja a polgárpukkasztás, ám társadalomkritikaként is megállja a helyét.

Nem kevésbé megosztó és botrányos film volt a hetvenes években készült „Az érzékek birodalma”. Ebben Nagisa Oshima egy megtörtént esetet dolgozott fel, amikor egy japán gésaház tulajdonosa 1936-ban családját otthagyva erősen tabudöntögető szexuális viszonyt kezdett egyik alkalmazottjával. Szokatlan módszer volt a filmkészítés során, hogy a forgatások alatt a nemi aktusokat a szereplők nem imitálták, hanem minden élesben történt, emiatt talán joggal vádolták a filmet pornográfiával.

Ha már Japánban járunk, nem maradhat ki az „Egy gésa emlékiratai”. A gésák világát mindig is egyfajta mítosz övezte, hiszen a gésák egyrészt szexuálisszolgáltatásokat is nyújtottak, ám mégsem tekinthetők nyugati értelemben vett prostituáltaknak. Kísérők voltak inkább, társalkodók, akik feladata volt, hogy minden szempontból biztosítsák a férfi kényelmét – ha ez szexuális szolgáltatást is jelentett, akkor természetesen azt is. Az okijába való bejutás a szegény családok számára lehetőség volt arra, hogy a lánygyermekek kiemelkedjenek az alacsony sorból, hiszen gésának lenni nem megalázó helyzet volt, hanem megtiszteltetésnek számított, ők egy átlagember számára elérhetetlenek voltak.

Aztán itt van Martin Scorsese klasszikusa, a „Taxisofőr”. A Jodie Foster által megformált főszereplő 12 évesen állt be a prostituáltak közé. Travis Bickle küldetésének érzi a világ megmentését és ezen belül leginkább a prostitúció felszámolását. Azonban hiába kéri a lányt, hogy az utcát otthagyva térjen inkább haza családja kisvárosi életébe.

Manapság megint sokat beszélünk a Sugar Daddyk és Sugar Babyk világáról, amikor egy lány azért válik egy férfi állandó kurvájává, hogy a tőle kapott pénzből fizetni tudja egyetemi vagy főiskolai tanulmányait. Nem velejéig romlott nők ők, legtöbbször nem a nyomorból jönnek és nem is hosszú távra tervezik a prostituált életet. Hogy a jelenség nem új, mindennél jobban mutatja a „Call Girl”című szlovén film, mely őszintén beszél arról, hogy a „könnyű” pénz meg szerzése nem is olyan könnyű, számtalan kompromisszummal és megalkuvással jár.

A sort még hosszan lehetne folytatni (Rekviem egy álomért, A rém, MoulineRouge, Szigorúan bizalmas stb.), de a végére egy habos-babos hollywoodi sikersztorit hagytam, a „Pretty Woman”-t, ami „Micsoda nő” címmel került annak idején a hazai mozikba. A giccses történet voltaképpen a Hamupipőke és a My fair lady modern egyvelege. A film azt a hamis illúziót kelti, hogy a prostitúció esély a lottó ötösre, arra, hogy így bárki könnyen ráakadhat egy gazdag pasira, aki aztán élete központjává teszi és mindennel elhalmozza őt. A házasságot is beleértve.

Prostitúció a könyvlapokon

És végül nézzünk körül az irodalomban is kurvák után kutatva.

A témában alapmű De Sade márki „Juliette története avagy a bűn virágzása” című írása. De Sade márki megosztó személyiség volt, vagy imádja őt valaki, vagy gyűlöli, közömbös senki nem marad iránta. Ebben a könyvben leplezetlenül bemutatja a brutálisabbnál brutálisabb szexjeleneteket.

Aztán itt van Emile Zola Nanája, aki tehetségtelenségét szexuális féktelenséggel pótolja. Nem csoda hát, hogy hamarosan egész Párizs a lábai előtt hever. Hatalmas vagyonokat ver el, miközben gátlástalanul átgázol szeretőin.

Alberto Moravai „Lázadás”című regényében írt bűnözésről, prostitúcióról, orgiákról – egy szép és elszánt fiatal nő történetén keresztül.

A prostituáltak világáról szólva nem maradhat ki García Márquez sem, „Bánatos kurváim emlékezete”című regényével.

És nem, nem fogom megemlíteni a szürke egyetlen árnyalatát sem…

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!