A dolog (megint) úgy kezdődött, hogy Magyarország szénhidráttudós házaspárja – az uborkaszezonra is tekintettel – újra megrázta a pofonfát. Igen, Schobert Norbertről és családjáról van szó, aki a családi nyaralás utolsó napján egy khmmm… igen furcsa stílusú és hangvételű videót töltött fel a Facebookra.

szociálismédia-függőség közösségimédia-függőség addikció schobert norbert zacher gábor

Hogy a mai poszt témája szempontjából miért érdekes, hogy a családi nyaralás ezer kellemesebb elfoglaltságra, közös együttlétre alkalmas idejét rabolta erre, az később még fontos lesz.

 

 

További olvasnivaló a témában: Miért zaklatják saját magukat a tinik a neten?

Magával a videóval nem kívánok különösebben foglalkozni, be sem linkelem, mert nem akarok plusz népszerűséget toborozni a teljesen tudománytalan „élelmiszerkódok” és még soha senki által nem hallott (valószínűleg saját maga által kitalált) „dietetikai szakkifejezések” atyjának. Lehet, hogy egyszer majd ezzel is foglalkozom egy kicsit, de nem most.

Aki akarja, könnyen megtalálja az épületes videót, és a bulvársajtó is tele volt vele és a rá érkezett reakciókkal pár napja. Röviden annyi a sztori, hogy Schobert-papa szerint minden szülő egy senkiházi toprongy, akinek kövér a gyereke, és az ő szemében a „jó szülőség” etalonja nagyjából kimerül a gyerek testsúlyában és csípőbőségében, azaz egészen leegyszerűsítve a gyermeki kilók és a centik száma fordítottan arányos a szülői alkalmassággal.

Amire persze rögtön csípőből tüzeltek a magukat találva érző szülők, de nagy felháborodást váltott ki ez az öncélú és kontraproduktív fikázás azok körében is, akiknél közel se távol nincs kövér gyerek a családban. Visszatérő ellenérv volt, hogy jobban tenné a házaspár, ha inkább a saját háza táján söprögetne, mert nem éppen a jó szülők ismérve az a mód, ahogyan nyomják és tolják három gyereküket a médiában. Ha mértéktelenségről és függésről van szó, akkor persze rögtön előkeríti valamelyik sajtómunkatárs az ország toxikológus-addiktológusát, dr. Zacher Gábort is, aki így nyilatkozott a life.hu-nak arról, mint gondol a közösségi média kritikátlan és túlzó használatáról, különös tekintettel a gyerekekre, illetve különös tekintettel arra, ha az állandó közösségimédia-jelenlét csak üres öncélú magamutogatás, ám mögötte semmilyen értékelhető teljesítmény nem áll:

Nagyon édesek ezek a tátogó gyerekek a musical.ly-n, vannak közöttük nagyon ötletesek is, jelentős részük azonban a felejthető kategóriába tartozik. Alapvetően károsnak tartom azt is, hogy Schobert Norbiék a tinédzser lányukat minden közösségi felületen futtatják, hiszen így a lány egész fiatalon beleszokik abba, hogy ő sikeres, ám elég, ha csak egyszer kap egy nagy pofont. Ha pedig nem kapja meg a kellő pozitív visszajelzést, akkor szoronghat, depresszióssá válhat és elmagányosodhat. Szerintem vissza kellene fogni a lány közösségi médiás jelenlétét, és még az sem biztos, hogy egyáltalán odavaló az a kislány.”

De nem csak Larát félti, hanem sok más embert is, hiszen − mint mondta − a legutóbbi kutatás szerint a közösségi média függőség az EU-n belül leginkább Magyarországra jellemző. Úgy látja, hogy a szociálismédia-függőség felkészületlenül érte hazánkat, az érdemi kezeléshez pedig szakemberekre lenne szükség.

Hoppá, közösségimédia-függőség? A Norbi-kódok különösebben nem érdekelnek, de ez már sokkal érdekesebb aspektusa a cicaharcnak. Kicsit utánanéztem, mi is az a szociálismédia-függőség vagy -addikció.

A közösségimédia-függőségről

A szociálismédia-függőség – számos szenvedélybetegséggel, például a drogozással és az alkoholizmussal ellentétben – (egyelőre) nem hivatalos klinikai diagnózis. Azokról az emberekről (gyerekekről és felnőttekről) beszélünk, akik túlságosan sok időt töltenek nem általánosságban a neten, hanem specifikusan a közösségi oldalakon. Az utóbbi években a mentális betegségekkel foglalkozó szakemberek figyelme egyre inkább e jelenség felé fordul, hiszen nyilvánvaló, hogy a modern technológia ezer ponton befolyásolja az életünket – pozitív és negatív értelemben egyaránt. Pozitív hozadéka a dolognak, hogy a Skype, az Instagram vagy a Facebook megkönnyíti, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjunk rokonainkkal, barátainkkal és ismerőseinkkel.

De ebben rejlik a veszélye is, hiszen ezek az oldalak kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy mindenki olyan képet közvetítsen magáról a környezete felé, amilyet csak szeretne. Egyszer hallottam azt a nagyon találó kifejezést, hogy a Facebook mindenkinek a saját kis bulvármagazinja, ami csak róla szól, hiszen míg a magazinokban és az internetes oldalakon újságírók dolgoznak azon, hogy a pórnép egy csilivili életet lásson a celebekről (nem szeretem azt a kifejezést használni ezekre a percemberkékre, hogy sztárok), addig ezt bárki megteheti saját magáról Facebook-posztokban és agyonfilterezett Instagram-fotókon. Éppen ezért sokan vannak köztünk, akik naponta sok-sok órát töltenek státuszfrissítéssel, képek feltöltésével, kommentek írásával, Facebook-játékok játszásával, mások posztjainak olvasgatásával és új ismerősök felkutatásával.

szociálismédia-függőség közösségimédia-függőség addikció schobert norbert zacher gáborHonnan veszed észre, hogy te is függővé váltál a közösségi médiától?

Van egy jó kifejezés, a Facebook-mamák. Ők azok, akik minden kötelezettségüket, feladatukat, a gyerek körüli teendőket feledve állandóan a közösségi oldalakon lógnak. (Ennek variánsai azok a mamák, akik kismamafórumokon locsognak egész álló nap, és miközben az egyik kezükkel a rántást kavarják vagy megszáradt ruhát hajtogatják, másik kezükkel állandóan frissítik az oldalt, hogy muci75 válaszolt-e már a legutóbbi kommentjükre, a gyereket meg elhessentik, mert éppen egy komment írása közben vannak.)

Na, akkor végre jöjjenek a figyelmeztető jelek:

  1. Rengeteg időt töltesz a közösségi oldalakon, illetve rengeteg idődet emészti fel annak megtervezése, hogy amikor odajutsz, mit fog ott csinálni. Amikor nem vagy fenn a közösségi oldalon, akkor is állandóan a legutóbb látott posztokon jár az agyad, illetve azt fogalmazgatod, mit fogsz bekommentelni azok alá. Belefeledkezel az oldalba és azt érzed, hogy mindent azonnal meg kell osztanod. Ez ahhoz vezet, hogy túlságosan sok mindent osztasz meg, túl sokat beszélsz, amit aztán később megbánsz. A szociálismédia-addikcióban szenvedők sokszor nem tudják megítélni, mi az, ami valóban a nyilvánosság elé való és mi az, ami nem, mert a folyamatos aktivitás közepette nincs idejük ezt mérlegelni.
  2. Egyre nagyobb késztetést, később már kényszert érzel, hogy állandóan jelen legyél kedvenc közösségi oldaladon. Ez azt jelenti, hogy minden percben, amikor nem vagy éppen valami mással elfoglalva, frissíted a hírfolyamodat és reagálsz a kommentekre. Más szóval, a szabadidő eltöltésének alapértelmezett módjává a Facebook válik. A fontos pillanatokban sem tudsz lemondani arról, hogy időről-időre a profilodra pislants.
  3. A Facebookot használod arra, hogy megfeledkezz személyes problémáidról. Itt máris visszaköszön a kábítószer vagy az alkohol iránti addikció, ugye? Amikor valaki azért iszik vagy drogozik, hogy legalább egy időre feledje a mindennapok gondjait. A függők számára sokkal hosszabb időt vesz igénybe, hogy egy egyszerű feladatot véghez vigyenek, és a barátaik gyakran felróják nekik, hogy nem figyelnek arra, amit az ismerőseik mondanak nekik.

Nem akarok nagyon hosszú lenni − nehogy függővé váljatok −, ezért inkább egy következő posztban jövök néhány további jellel, ami arra figyelmeztet, hogy szociálismédia-függőségben szenvedsz. Ezen kívül írok majd a szociálismédia-függőség veszélyeiről és kezeléséről is.

Addig is házi feladatként gondolkodjunk el azon, hogy az ország addiktológusának valószínűleg igazsága van, ha a Schobert-családról nem a cukorfüggőség, hanem éppen a szociálismédia-függőség jutott az eszébe.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Ezek is érdekelhetnek:

A gyerekek nem szeretik a kütyüfüggő szülőket

Beszéljünk még egy kicsit a közösségimédia-függőségről!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!