Egy angliai kisvárosban egy hároméves kislány vízbe fulladt, amikor az édesanyja néhány percre magára hagyta az autóban. A kiengedett kézifékkel leállított autó a folyóba gurult, és a kislány megfulladt. Miért nem hagyjuk az autóban felügyelet nélkül a gyereket? Millió érvem van, sorolom mindjárt.

autó autóban hagyott gyerek biztonság szülő

De egy pillanatra térjünk vissza a bevezetőben említett történethez.

 

autó autóban hagyott gyerek biztonság szülőA Cardiganban élő 25 éves nő a párjával közösen vezetett szabadidőközpont irodájába szaladt vissza néhány percre, hogy pénzt vegyen magához. A vadonatúj Mini Cooper a folyóparton maradt, benne a hároméves Kiarával. Mire a nő visszatért, csak az autó hűlt helyét találta. A folyó csendes volt, ezért feltételezte, hogy valaki a kislánnyal együtt ellopta az autót. Először ebben az irányban indult meg a kutatás, mígnem a búvárok néhány óra múlva a felszínre hozták az elmerült autót és a kislányt, akit nem sikerült újraéleszteni.

Maradhat az autóban a gyerek vagy sem?

Ha szülőket kérdezünk, miért hagyják a gyereket egyedül az autóban, a válaszok néhány tipikus indok köré csoportosulnak: „elaludt, és nem akartam felébreszteni”, „túlságosan hideg/meleg/esős/havas/fülledt/viharos/szeles idő volt, jobb volt neki, ha a kocsiban marad”, „gyerek nélkül vásárolni gyorsabb és egyszerűbb”, „csak két percre ugrottam be egy doboz tejért”…

Az, hogy bennhagyható-e az autóban a gyerek, erősen megosztó kérdés, mely két jól elkülönülő táborra osztja a szülőket: egyikük szerint rövid időre miért is ne, másikuk szerint egy másodperce se.

Találtam egy gyereknevelési oldalt, ahol két anya érvel a saját álláspontja mellett.

A kék sarokban: Alysa, kétgyerekes anya

„Tudom, hogy ez nagyon megosztó téma, ám mielőtt még valaki rám sütné, hogy rossz anya vagyok, hadd mondjam el, hogy igen, valóban lehet horror sztorikat hallani, amikor a véletlenül vagy akarattal az autóban hagyott gyerek hőgutát kapott vagy megfagyott. De őszinte akarok lenni, és szerintem nagy különbség van aközt, amikor több órára a hipermarket parkolójában hagyod a gyereket a tűző napon álló autóban, és aközt, amikor gondoskodsz a kényelméről, mielőtt kiugraszt az élelmiszerboltba tejet venni, közben mindvégig rajta tartva a szemed az autón. Szerintem vannak olyan helyzetek, amikor a gyereket nagyon rövid időre, szemmel tartva az autóban lehet hagyni. Amikor én gyerek voltam, a ’80-as években megszokott volt, hogy az autóban hagytak bennünket a szüleink. Az idők persze változnak. Gyerekkorunkban biztonsági gyermekülések sem voltak és biztonsági öv sem, miközben ma már alapértelmezett, hogy a gyereket ötpontos biztonsági öv rögzíti az autóban. De miközben a biztonsági standardok fejlődtek, arra gondolok, hogy nem lettünk-e túlságosan paranoiásak a veszélyeket illetően?”

A piros sarokban: Kirsty, ugyancsak kétgyerekes anya

„Soha, semmilyen körülmények között nem hagyom a gyerekeimet egyedül az autóban. Amikor a fiamat iskolába viszem, mindig látok egy anyát, aki az autóban hagyja a kisebbet, de én soha nem alkuszom. Ez persze nem azt jelenti, hogy olyan anya lennék, aki a gyerek minden mozdulatát kontrollálja, hogy az mindig biztonságos és helyes legyen. Önállóságra nevelem a gyerekeimet. Azt is tudom, hogy balesetek akkor is történhetnek, ha minden óvintézkedést megtettünk, és nem mindig bízhatunk meg a környezetünkben. Én bizony mindig ahhoz igazítom a legkisebbem alvását, hogy ne kelljen az autóban hagynom, még ha ehhez az kell is, hogy hamarább felébresztem vagy később hagyom elaludni, mint amit megszokott. Ráadásul nem félek kitenni őt az esőnek, hónak és szélnek sem – az időjárástól függően. Nyilvánvalóan könnyebb megoldás lenne a legkisebbet az autóban hagyni, nem kéne emelgetni, a gyereket húzni-vonni-megizzadni. Ám soha nem akarok bűntudattal élni.”

Mit mond a törvény?

A törvényi szabályozás országonként eltérő a tekintetben, hány éves kortól hagyható egyedül a gyerek. Többségében nem jelölnek meg egy konkrét életkort, hanem a szülőre bízzák, hogy döntse el, hogy a saját gyerekét mikor látja elég érettnek ahhoz, hogy egyedül maradjon akár az autóban, akár otthon.

Ha azonban baj történik, a szülőt minden esetben felelősségre fogják vonni. A vád többnyire kiskorú gondatlan veszélyeztetése.

Miért ne hagyd egyedül a gyereket az autóban?

Bár az autóban hagyott/felejtett gyerekekről szólva mindenkinek azonnal a tűző napon percek alatt forró konzervdobozzá hevülő autók jutnak eszébe, ennél sokkal több indokom is van arra, miért ne maradjon a gyerek a kocsiban. (Egyébként a forróra hevülő autókról is lesz szó, de csak a poszt vége felé.)

1. Ha bármi történik, nincs felnőtt, aki felelősséggel elhárítaná a veszélyt, mielőtt nagyobb baj történne.

A lehetőségek tárháza végtelen, az autó kinyílik vagy a gyerek kinyitja, a jövő-menő autók elüthetik; a gyerek megsérti magát valamivel vagy félrenyel; tűz üt ki; a kézifék kiengedett állapotban marad vagy a gyerek engedi ki azt, így az autó gurulni kezd. Ez történhetett egyébként a poszt apropójaként szolgáló angliai esetben is, bár egyelőre még vizsgálják, hogy a vadonatúj Mini kéziféke romlott-e el vagy az anya felejtette-e el azt működésbe hozni. De Magyarországon is történt egy kísértetiesen hasonló eset 2007-ben, amikor az újmohácsi révnél várakozó autóból a szülők kiszálltak, a fék kiengedve maradt, az autó a Dunába gurult. Ott egy 3 éves és egy 5 éves kisfiú halt meg.

2. Te mit szólnál, ha felébredve azt látnád, hogy anyád kámforrá vált?

De nem is kell semmi rendkívülinek történnie. Elég, ha az otthagyott alvó csecsemő vagy kisgyerek időközben felébred és pánikba esik, hová tűnt mellőle a felnőtt, aki még ott volt, amikor elaludt.

3. Nem biztos, hogy a két perc valóban két perc lesz.

Különösen a napon hagyott autókról szóló sztorikban szerepel az a tipikus védekezés, hogy csak két percre ugrottam be a boltba, ám a vásárlás rajtam kívül álló okok miatt hosszabb lett, mint terveztem. Tehát nincs „csak egy perc”, „csak egy pillanat”. Különösen a napon álló autók esetében kritikus az időfaktor, olyankor néhány perc plusz is végzetes lehet.

4. A tűző napon hagyott autó hihetetlenül rövid idő alatt képes annyira felhevülni, ami már halálos is lehet.

Tényleg nagyon rövid idő kell ahhoz, hogy a kellemesen klimatizált autó a tűző napra leparkolva forró pokollá váljon: kb. 30-35 fokos külső hőmérséklet mellett a lezárt autó belsejében már 20 perc után 50 fokra (igen, nem tévedés, ötven fokra) emelkedik a hőmérséklet, 40 perc múlva pedig már meghaladja a 60-65 fokot is. Ráadásul ez nem egy kellemes halálnem, és ugye ki szánna kínhalált a saját gyerekének?

5. Az autót a gyerekkel együtt lopja el egy autótolvaj.

Ezt az eshetőséget a végére hagytam, mert jobbára filmekben láthatunk ilyen sztorit, de a valóságban is többször megtörtént már.

A kis Kiara anyukája ezt posztolta a Facebookra:

„Mélységes szomorúsággal tudatom, hogy szépséges kislányomat tegnap elveszítettük. Saját ostobaságom miatt. Egész hátralévő életemben mardosni fog miatta a bűntudat. A mami nagyon szeret téged kicsi lányom, és borzasztóan sajnálom, ami történt!”

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!