Ha valamit nem töltesz fel a Facebookra, akkor az meg sem történt – szokás mostanában mondogatni. Készülnek is az önfotók, és ebben nem maradnak el az idősebbektől a gyerekek sem. Szelfizni azonban káros, és nem csak azért, mert egy jó szelfiért sokan ön- és közveszélyes helyzetekbe is hajlandók belemenni. A szelfizés a bőrünkre megy!

A mobiltelefonokat sokféle káros sugárzással vádolták már. Egy időben makacsul visszatérő téma volt a médiában, hogy agydaganattal fizethetünk a gyakori mobiltelefon-használatért. Bár ezt többé-kevésbé sikerült cáfolniuk a sokat emlegetett brit − és egyéb nemzetiségű − tudósoknak, most itt az újabb vád a mobiltelefonokkal szemben.

 

Az újabb kutatások szerint árthat a bőrnek, ha valaki túl sokat kattintgat azért, hogy újabb és újabb szelfivel örvendeztesse meg a közösségi oldalak népét. Úgy hírlik, hogy a sok szelfizés a bőr korai öregedését, elszíneződését (orvosi kifejezéssel pigmentációját), valamint ráncosodást okoz azáltal, hogy károsítja a szervezet örökítő anyagát, a DNS-t a bőrben.

A bűnös az úgynevezett HEV, vagyis a nagy energiájú láthatatlan (angol elnevezéssel High Energy Visible) fény, innen a HEV rövidítés. A HEV fény pedig mindenhol körülvesz bennünket, legyen az energiatakarékos izzó vagy LED-lámpa, de szinte minden elektromos kütyü kijelzőjéből árad felénk, mely elektromágneses sugárzást bocsát ki. Sőt valamilyen mennyiségben a természetes közegben is megtalálhatók – persze nem kétséges, hogy egy szelfi elkészítése közben ennek a „háttérsugárzásnak” a sokszorosa éri arcunkat.

Egy brit lap egy londoni kozmetikai szakértőt kérdezett a HEV-ről, aki így fogalmazott: „Ez a kékes fény megzavarja az ásványi anyagok ki- és beáramlását a bőr sejtjeiből, illetve sejtjeibe, ami kóros sejtműködést eredményez, ez vezet a DNS károsodásához és végső soron a bőr öregedéséhez.”

De mit tehetünk, hogy a szelfizéstől ne legyen öreg és ráncos a bőrünk?

A szakértők egyik legfontosabb tanácsa, hogy ne a kezünkben tartsuk a mobiltelefonunkat a szelfi készítése közben. Használjunk inkább szelfibotot vagy még inkább készítsük az önfotókat messzebbről, időzítővel ellátott önkioldó segítségével. De a szelfizástől függetlenül is azt javasolják, hogy a mobiltelefont használjuk inkább kihangosítóval, így is csökkentve az arcunkat érő káros sugárzás mennyiségét.

Lehetőség szerint ne használjuk a mobilt vagy a laptopot szabad térben, ekkor ugyanis a készülék által kibocsátott káros sugárzáshoz hozzáadódik a kijelző által visszavert fény is.

Ami a fényvédő krémek használatát illeti, erről megoszlanak a vélemények. A szakértők némelyike hasznosnak tartja ezeket a készítményeket a HEV sugárzással szemben is, ám logikusabbnak tűnik azok álláspontja, akik szerint ezek a bőrvédők a HEV ellen hatástalanok, mivel a HEV más hullámhosszon érkezik, mint a napfényben lévő UV sugárzás. Ámbár fényvédő krémek rendszeres − tehát nem csak napozás közbeni! – használata ettől függetlenül is hasznos és javasolható, ismerve azt a tényt, hogy a bőr rosszindulatú daganata, a melanóma az egyik leggyakoribb ráktípus fiatal korban.

Nem tudom, hogy a szakértők javaslatai között szerepel-e, de szerintem a legtutibb tipp a szelfizés okozta bőrártalmak csökkentésére, ha kevesebbet szelfizünk! Legfeljebb kevesebb lájkot és irigykedő pillantást söprünk be a közösségi oldalakon, de az élmény ettől még élmény marad. Csak nekünk, örökre, és az arcunk is olyan marad, mint a baba popsija.

Kép forrása: parentingsqad.com

Tetszett? Lájkolj a Facebookon!