Skócia az első ország, ahol központi forrásokból ingyen tamponokat és betéteket osztanak a középiskolásoknak és az egyetemistáknak. Az ok: a skót kormány enyhíteni kívánja az úgynevezett „menstruációs szegénységet”, azaz azon a jelenségen kívánnak segíteni, hogy sok diáklány azért mulaszt az iskolából a „nehéz napokon”, mert nincs pénze tampont vagy betétet vásárolni.

menstruáció betét tampon skócia egyetemisták

Azt eddig is tudtam, hogy a szegényebb országokban anyagi akadályai vannak a menstruációs higiéniának, no de Skóciában?

További olvasnivaló a témában: Nekem is fájt a menstruáció, neked se lesz jobb 

 

A skót kormány két hete jelentette be a program elindítását, melynek összköltsége 5,2 millió angol font (azaz majdnem 2 milliárd forintnak megfelelő összeg). Ebből 395 ezer középiskolás diákot és egyetemistát látnak el havonta a szükséges betétekkel és tamponokkal már most szeptembertől.

„Egy olyan gazdag országban, mint amilyen Skócia is, megengedhetetlen, hogy valakinek állandó anyagi problémát jelentsen a menstruációhoz kapcsolódó alapvető higiéniai termékek, a betétek és tamponok megvétele – nyilatkozta a programért felelős állami hivatalnok, Aileen Campbell, aki azt is elmondta, hogy olyan diszkrét és finom módon fogják eljuttatni ezeket a termékeket a rászorulóknak, hogy ez ne zavarja meg őket abban, hogy teljes mértékben a tanulmányaikra összpontosíthassanak.

Tömeges igény lehet az ingyen tamponokra és betétekre

A lányok jogaival foglalkozó brit jótékonysági szervezet, a Plan International UK adatai szerint Nagy-Britanniában több ezerre tehető azoknak a diáklányoknak a száma, akik azért mulasztanak rendszeresen az iskolából, mert nem engedhetik meg maguknak a korszerű egészségügyi betéteket és tamponokat. Minden 10 lány közül egy-két lány nem is a drogáriákban rogyásig kínált termékeket használja, hanem saját maga rögtönöz magának betétet a nehéz napokra, például rongyból vagy újságpapírból. (Ne feledjük, még mindig a gazdag Skóciáról beszélünk…)

Az ír munkáspárt szóvivője, Deirdre Kingston máris bejelentette, hogy saját országában is szorgalmazni fogja hasonló program elindítását. „Vannak szórványos információink arról, hogy egyes iskolákban a tanárok némelyike gondoskodik arról, hogy rászoruló diákjait betétekkel és tamponokkal lássa el, de ez többnyire nem szervezetten, hanem ad hoc alapon történik. Az ír kormánynak is követnie kell Skócia példáját abban, hogy minden diáklánynak ingyenesen biztosítja ezeket a termékeket” – javasolja, és azt is hozzáteszi, hogy a programot ki kellene terjeszteni a rossz anyagi helyzetben lévő felnőtt nőkre is.

A jótékonysági szervezetek régóta adócsökkentésért lobbiznak

A nők jogait védő szervezetek hosszú ideje kampányolnak azért, hogy a menstruációval kapcsolatos egészségügyi termékeket csak 5 százalékos forgalmi adó sújtsa. A brit kormány azonban azzal érvel, hogy erre az uniós szabályok miatt nincs lehetőség, melyek szerint ezek az egészségügyi termékek a „luxus, nem feltétlenül szükséges” kategóriába sorolandók, nincs alapja tehát az alacsonyabb forgalmiadó-kulcsnak.

Három évvel ezelőtt a brit kormány bejelentette, hogy a betétek és tamponok forgalmi adójából befolyó összegből 15 millió fontot a nők jótékonysági szervezeteinek támogatására szánnak, ez az elképzelés azonban akkor hatalmas felháborodást váltott ki amiatt, hogy a jótékonysági szervezetek támogatását kizárólag a nők megadóztatásából képzeli el a kormányzat.

Annak érdekében, hogy felhívja a problémára a figyelmet és ledöntse a tabukat, a brit parlament skót képviselője, Danielle Rowley késve érkezett a parlamenti ülésre, és legott mindenki előtt bocsánatot is kért miatta, mondván, éppen menstruál, ami nem mellesleg havonta 25 fontjába kerül.

„A menstruáció az életünk része, ennél fogva nem lehet egyenlőtlenségek forrása amiatt, hogy a tamponok és a betétek magas ára a szegényebbeket távol tartja az egyetemi előadások látogatásától. Úgyhogy ezt mindenképpen pozitív fejleménynek kell tekintenünk” – mondja Susannah Lane, a skót egyetemi szövetség közügyekért felelős vezetője.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek: 

Nekem is fájt a menstruáció, neked se lesz jobb 

Szégyelljük, pedig nem kéne - a menstruáció zavarairól

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!