Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, sok gyerek… legyen a társadalom gondja? Így gondolhatta az a brit házaspár, akik már jelenleg is évente 38 ezer font segélyből él (ez kb. 14,5 millió forintnak felel meg). Továbbra is úgy gondolhatják azonban, hogy segélyért gyereket szülni jó üzlet, ugyanis a Facebookon közzétettek egy ultrahangos fotót, mely szerint érkezőben van a 12. baba is.

A 32 éves Cheryl Prudham tavaly szeptemberben hozta világra legkisebb gyermekét, és alig egy hónappal később már ismét terhes lett – és a jelek szerint a babát meg is tartja, immár a tizenkettediket. ’Prudham baby #12’ várhatóan újabb 700 fontot hoz majd a „konyhára” évente. Természetesen ismét segély formájában.

Ezt olvastad már?

Megbántam, hpgy főállású anya voltam

Akik nem bánták meg, hogy főállású anyák lettek

Pedig már a mostani 38 ezer font is azt jelenti, hogy évente 12 ezer fonttal (kb. 4,5 millió forint) folyik be a családi költségvetésbe, mint azoknak, akik hetente 20 órát töltenek például idősek gondozásával. Nem meglepő, hogy ezzel támadások özönét zúdította magára a 11 – nemsokára 12 – gyermekes házaspár. Különösen azt követően, hogy nem régiben kérvénnyel fordultak a helyi önkormányzathoz, nagyobb ház vagy lakás kiutalását kérve, ahol megfelelően elfér a népes – és egyre népesebb – család. És különösen azt követően, hogy Prudham asszony nyilvánosan beszélt arról, hogy a segélyből akár több ezer font is jut külföldi utazásokra és ajándékokra a gyerekeknek.

A Kent grófságban fekvő Gravesendben élő család egyik szomszédja így nyilatkozott a The Sun című brit bulvárlapnak: „Alig telt el két hónap az ikrek születése után, és már megint terhes volt. Nem tudom, leállnak-e valaha. Mindig több és több gyereket akarnak.”

A Taxpayers’ Alliance (az adófizetőket képviselő szervezet) szóvivője szerint nincs ugyan deklarálva, hogy egy párnak hány gyereke lehet, de azért van egy határa a gyerekszámnak, melyet az adófizetők támogatni képesek. „Bármilyen társadalmi szinten is él egy család, a szülők számára felelős döntés, amikor arról határoznak, hány gyereket képesek eltartani és felnevelni. Ez alól a segélyen élők sem lehetnek kivételek” – mondja.

Cheryl Prudham azóta leszedte a fotót a Facebookról, miután kiírta, hogy csak vicc volt az egész, és nem kívánta kommentálni a történteket a Daily Mail című lap riporterének sem, aki személyesen látogatott el a család gravesendi házához. 

Ha kíváncsi vagy, mi mindenre elég a segély munka nélkül is, és hogy mit szóltak a szomszédok a hírhez, látogass el a NőBlogra!

Tetszett? Lájkolj a Facebookon!

Ha tetszik az Anyavilág, nézz körül női oldalamon, a NőBlogon is!