Egy walesi iskolában komoly büntetést helyeztek kilátásba azoknak a fiúknak, akik a végzősök hagyományos beöltözős napján egytől-egyik lánynak öltöztek. Az iskola vezetése szerint ez nem más, mint a közösség megsértése és az iskola által képviselt értékek sárba tiprása. Egy apa szerint viszont nincs abban semmi rossz, ha 2 éves kisfia a lila tüllszoknyát kapja elő a szekrényből reggel, óvodába indulás előtt.

nemi identitás nemi szerepek

Fekete neccharisnyák, lila tüllszoknyák, nemi identitás, nem szerepek.

 

Egy wales iskolában az a szokás, hogy az érettségi előtt a végzősök egy nap mindenféle maskarában jelennek meg az órákon. Idén a fiúk úgy döntöttek, hogy mindannyian lánynak öltöznek a jeles napon. Az ötlet azonban nem nyerte el a pedagógusok tetszését, ezért kitiltották őket az órákról, és csak azok térhettek vissza, akik levették magukról a maskarát. Azzal magyarázták az intézkedést, hogy a többi diák és a felnőttek is felháborodtak az ötleten.

Minden kommentár nélkül álljon itt az iskola hivatalos álláspontja az ügyben: „A 11.-es diákok körében hagyomány, hogy egy napra jelmezbe öltöznek. Nem akarjuk a végzősöket megfosztani ettől a kiváltágtól és más kiváltságoktól, például a búcsúbulitól sem. Azonban mindig arra kérjük őket, hogy gondolják át, hogy viseletük megfelelő legyen, ne sértsen másokat, és viselkedésük feleljen meg az iskola által képviselt alapértékeknek és az iskola házirendjének. A pedagógusok erre külön felhívták az esemény előtt a diákok figyelmét, különös tekintettel a társak és a tágabb közösség érzékenységének tiszteletben tartására. A diákok döntése nem felelt meg ezeknek a kívánalmaknak, és tettükkel aláásták az iskola és a tágabb közösség közötti jó kapcsolatot. Megadtuk a lehetőséget, hogy az órákról kitiltott fiúk átöltözzenek és visszatérjenek az órákra. A büntetésben lévő diákokat elláttuk munkával és lehetőséget adtunk nekik arra, hogy az idejüket konstruktívan töltsék, a közelgő vizsgákra készülve. Az iskola úgy érzi, hogy az intézkedés arányos volt a diákok tettével, és részünkről lezártnak tekintjük az ügyet.”

nemi identitás nemi szerepekPedig mintha kezdene kimenni a divatból férfinak vagy nőnek lenni

Az eset számomra több szempontból is furcsa. Egyrészt úgy érzem, hogy az iskola alaposan túlreagálta az esetet. Egy olyan napon, amikor mindenki valaki másnak öltözik, mint aki valójában, miért ekkora bűn pont a másik nem hacukáit magukra venni? Mennyiben más, mint mondjuk krumplis zsáknak öltözni? És ugyanilyen heves reakciót váltott volna ki, ha egy lány mondjuk Chaplinnek öltözik, kemény kalappal, csokornyakkendővel férficipővel, ahogy kell.

Mostanában nézelődve a világ dolgai között úgy tűnhet, hogy a férfi és női nem mint olyan, kezd kimenni a divatból. Pár éve például széles sajtóvisszhangot kapott az „Egalia” nevű svéd óvoda (aminek már a neve is sokat sejtet), ahol a „fiú” és „lány” szó tabunak számít, és a nemek közötti különbség eltüntetésének szellemében választják ki a játékokat, a meséskönyveket, de még a színeket is. Nem használják a hím- és nőnemű személyes névmásokat („han” és „hon”), helyette bevezették a mindkét nem megjelölésére alkalmas „hen” névmást, ami eredetileg ugyan még csak nem is létezik a svéd nyelvben, de egyes feminista és homoszexuális körökben eddig is használatos volt.

Pár éve írtam egy apáról, akinek a kisfia rendszeresen kislányruhákat, sőt egyenesen tüllszoknyákat választ reggel a gardróbból, és ez az apa szerint teljesen rendjén van, sőt. Az akkori posztból idézek (ha a teljes szövegre is kíváncsi vagy, ide kattints):

„A négyéves lányom, Sydney, minden reggel kihúzza a fiókot és kiválasztja, aznap milyen ruhát szeretne felvenni. Néha próbálom kicsit befolyásolna, valahogy így: „Miért nem próbálod meg ma ezt a sortot?” De a lányom makacs, én pedig azt gondolom, megérdemli, hogy szabadon kiválaszthassa, mit akar viselni.

A fiam, Asher, 2 éves. Kikapok egy sortot és egy pólót a fiókból és felöltöztetem, mert még nem tud egyedül öltözködni. De rájött, hogyan kell magáról levenni a ruhákat, és azóta elég gyakran előfordul, hogy leszedi magáról a göncöket és sírva követeli, hogy adjak rá kislányruhát. Felmászik a fiókhoz, kihúzza Sydney egyik ruháját és nyújtja felém: „Ezt akarom.” Éppen ezért az esetek nagyobb részében a fiam úgy néz ki, mint egy Disney-hercegnő. Ha félreteszem a társadalmi konvenciókat, akkor azt kell mondanom, hogy jól fest ezekben a kislányruhákban. És a nyári forróságban még azt is hozzá kell tennem, hogy még praktikusak is ezek a spagetti vállpántos topok.

Volt idő, amikor kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amikor ezekben a lányruhákban nyilvános helyen is mutatkozott. Ennek az volt az oka, hogy eszembe jutott, mit fognak rólunk gondolni az emberek, hogy a fiam lányruhákban jár. Mintha részemről ez azt jelentené, hogy a fiamat használom fel arra, hogy demonstráljam: fittyet hányok a társadalmi szokásoknak. De az egyik barátom anyukája azt jegyezte meg, hogy „Talán egy újabb kislányt szerettetek volna?”

Az egyik barátom szülinapi zsúrt rendezett a lányának, és elindulás előtt megpróbáltam meggyőzni Ashert, hogy öltözzön át „fiú”ruhákban. Biztos voltam benne, hogy ha kislányruhában jelenik meg, ezzel csak vége-hossza nincs kérdezősködésre és ítéletalkotásra adunk okot, én pedig nem éreztem késztetést arra, hogy megbirkózzam egy ilyen helyzettel. De Asher aznap reggel elszántabb volt, mint bármikor. Hatalmas hisztit vágott le, amikor bele akartam kényszeríteni a lábait egy rövidnadrágba. Taknya-nyála egybefolyt, úgy sírt és tiltakozott, én pedig hirtelen rádöbbentem, hogy valami olyasmiért harcolok vele, amiben saját magam sem hiszek. Azonnal leállítottam magam, átöleltem őt és bocsánatot kértem tőle. Aztán visszahoztam neki a lila hercegnős ruhát a nővére flitteres cipőivel együtt. Elmentünk a zsúrra, és észrevettem, hogy többen kinevetnek és megjegyzéseket tesznek. Az egyikük megkérdezte: „Szerinted ez vicces? Egy csomó gyerek van itt. Azt akarod, hogy ezt lássák maguk előtt?” A másikuk szerint: „Buzit akarsz nevelni a fiadból?””

Nem idézem tovább a korábbi posztot, ha kíváncsi vagy a történet folytatására, ide kattints.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!