Úgy tűnik, hogy tényleg nincsenek lehetetlenek. Egy svéd nő kisfiút szült az után, miután méhátültetést hajtottak végre nála. A most született baba az első, aki átültetett méhből jött a világra.

méhátültetés transzplantáció szülés megszületett az első babaA 36 éves nőnek egy fejlődési rendellenesség következtében nem fejlődött ki a méhe. A transzplantáció során a 60-as éveiben járó egyik barátnője méhét kapta meg – számolt be róla a tekintélyes brit orvosi szaklap, a The Lancet.

A baba szeptemberben koraszülöttként jött a világra 1800 grammos születési súllyal. Az apa szerint a kisfia „egyszerűen csodálatos” – de nem így van ezzel minden apa?

A méhátültetéssel már évek óta próbálkoznak, főként olyan nők esetében, akiknél onkológiai kezelés vagy veleszületett rendellenesség miatt van szükség arra, hogy a nő másnak a méhét kapja meg – hasonlóan ahhoz, mint ami már szinte mindennaposnak számít a vese vagy a máj esetében. Az ő számukra sokszor a méhátültetés jelentheti az egyetlen esélyt arra, hogy anyák legyenek.

A svéd házaspár hamarosan dönt arról, hogy szeretne-e még egy gyermeket. Ha igen, problémaként merül fel, hogy egyelőre még nem ismert, hogy több egymás utáni alkalommal is létrehozható-e terhesség átültetett méhben. És azzal is számolni kell, hogy a szervkilökődés megakadályozására adott szerek hosszú távon akár a méhet is károsíthatják.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Lájkolj a Facebookon!

(Forrás, fotók: BBC)