Szeptemberben megkezdődött az iskolásélet a brit négyesikreknek is, akik azért különlegesek, mert négy és fél évvel ezelőtt természetes úton fogantak. Most csak ketten lennének, ha a szülők hallgattak volna az orvosokra, akik a többes terhesség veszélyeire való hivatkozással a terhesség elején csökkenteni akarták az embriók számát.

ikrek ikerterhesség négyesikrek többes ikerterhesség

A végére egy kis statisztikai esélylatolgatást hoztam, hogy aki ikerterhességre gyúr, tisztán lásson, hogy a természetes úton fogant négyesikrekre nagyobb az esélye vagy a lottóötösre.

További olvasnivaló a témában: Terhességi teszt fogkrémmel?

 

Egy írországi általános iskolában először lépték át az iskolaelőkészítő osztály küszöbét a négyesfogat tagjai: Amelia, Lily-Grace, Mollie és Lucas. Az, hogy négyes-, sőt akár ötös- vagy hatosikrek születnek, ma már nem számít különlegességnek, hiszen a meddőségi kezelések során több megtermékenyített petesejtet, illetve embriót ültetnek be az anyaméhbe. (Bár azt is meg kell jegyezni, hogy manapság már ritkább a mesterséges megtermékenyítéssel fogant nagy számú ikerterhesség, hiszen több magzat kihordása és megszülése jelentős egészségi kockázatot jelent mind az anya, mind a babák szempontjából, ezért amennyiben több embrió bizonyul életképesnek, a terhesség korai szakaszában számuk csökkentésével igyekeznek az orvosok enyhíteni az ikerterhességből adódó kockázatokat, illetve optimális esélyeket adni a meghagyott embriók továbbfejlődéséhez.)

ikrek ikerterhesség négyesikrek többes ikerterhességNos, a Limerick megyében most iskolába lépő négyesikrek esetében nem ez a helyzet, hiszen ők természetes úton fogantak. A négyes ikerterhességet három évnyi sikertelen próbálkozás és négy vetélés előzte meg. Ezt követte az első hallásra sokkoló hír, hogy egyszerre négy gyermek érkezik majd a Slattery-családba. Annyi azonban az ő történetükben is visszaköszön, hogy a terhesség elején az orvosok felajánlották a szülőknek, a most 35 éves Grace-nek és a 37 éves Jamesnek, hogy a nagy kockázatra való tekintettel két magzatot elabortálnak. A szülők azonban úgy döntöttek, hogy ha már így alakult, akkor a sorsra bízzák a dolgot. „Nem volt pénzünk lombikkezelésre, ezért amikor a vizsgálatok azt mutatták, hogy minden rendben van, azt mondtuk: miért is ne lehetne egyszerre négy gyerekünk?” – emlékszik vissza az anya.

ikrek ikerterhesség négyesikrek többes ikerterhességÍgy 2014 májusában koraszülöttként, a 32. héten négy újszülött látta meg a napvilágot, elég kis súllyal, hiszen a legnagyobb sem volt nehezebb 1800 grammnál, és a legkisebb baba súlya a megszületéskor nem érte el az 1 kilogrammot sem (ennyiben igazuk volt az orvosoknak, amikor a négyes ikerterhesség kihordásának veszélyeire intették a szülőket). Az egyik kislánynál fennálló kisfokú fejlődési rendellenességtől eltekintve mind a négyen egészségesek.

A három kislány és az egy kisfiú ugyanabba az osztályba jár, hiszen elválaszthatatlanok egymástól.

A többes ikerterhesség veszélyei

Ikerterhesség úgy jöhet létre, hogy több petesejt érik meg, melyeket két különböző hímivarsejt termékenyít meg. Ők a kétpetéjű ikrek, akik csak annyiban hasonlítanak egymásra, mint két testvér, sőt sokszor a nemük is különböző. A másik lehetőség, hogy egy megtermékenyített petesejt később kettéhasad, majd két embrióként fejlődik tovább. Ők az egypetéjű ikrek, akik úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás – ahogy mondani szokás. A történetben szereplőhöz hasonló négyes ikerterhességek esetében e két „forgatókönyv” bármilyen kombinációban megvalósulhat.

Az ikerterhesség veszélye – mely kockázat a magzatok számának növekedésével fokozódik −, hogy a babák túlságosan korán, koraszülöttként jönnek a világra. De még ha a kiírt időpontban születnek is, a súlyuk gyakran elmarad egy átlagos újszülött születési súlyától – ennek minden kockázatával. Az is előfordulhat, hogy a terhesség során egy vagy több embrió elhal, így a négyesként induló terhesség akár hármas vagy kettes ikerterhességként is befejeződhet. Nem túlzás tehát, amikor az orvosok a veszélyekre figyelmeztetnek.

Mekkora az esély, hogy ikrek szülessenek?

Körülbelül 80 terhesség közül fordul elő egy kétpetéjű ikerterhesség, az egypetéjű ikerterhesség valószínűsége körülbelül egy a 285-höz. A hármasikrek természetes fogantatásának esélye egy a 8000-hez, a négyesikreké egy a 700.000-hez, az ötösikreké egy az 50 millióhoz , a hatosikreké egy a 4,7 milliárdhoz. Érdekességként megemlítem, hogy 2007-ben egy ohiói házaspárnak egymás után kétszer is hármasikrei születtek, ami ugyancsak extrém ritkaságnak számít.

Ahhoz, hogy biztosan ötös találatunk legyen a lottón, több mint 43 millió szelvényt kellene vásárolni. Mondhatjuk tehát, hogy jóval valószínűbb, hogy négyesikrek születnek, mint hogy megütjük a lottón a főnyereményt.

További érdekességek az ikerterhességekről: Maternity

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!