Ha az apa kövér, akkor a meddő pároknak mostantól mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha lombikbébit szeretnének. Legalábbis Angliában. A brit társadalombiztosítás ugyanis mostantól nem fedezi a költségeket, ha az apa erősen túlsúlyos.

kövérség elhízás apák férfi meddőség lombikkezelés mesterséges megtermékenyítés

Úgy tűnik, hogy az Anglia dél-keleti részén élő, hosszú idő óta gyermekre vágyó párok első feladata mostantól az lesz, hogy az apa mérlegre áll, amennyiben lombikbébi-programra szeretnének jelentkezni.

 

Ha ugyanis az apa testtömegindexe extrém elhízást jelez, azaz 30 felett van, akkor az itthoni OEP angol megfelelője, az NHS nem fedezi a mesterséges megtermékenyítési eljárások költségeit. Csak hogy nagyjából tudjuk, hányadán állunk: ez egy 30 éves, 185 centiméter magas férfi esetében körülbelül 105 kilogramm feletti testsúlyt jelent.

Azt kell még tudni, hogy az Egyesült Királyság egyes részein nem egységes kritériumok alapján döntenek arról, ki és milyen feltételekkel veheti igénybe az államilag finanszírozott egészségügyi ellátást. A szigetország észak-keleti régiójában mostantól elesik ettől a lehetőségtől az a pár, ahol a férfi túlságosan kövér. „Úgy kívánjuk módosítani a meddőségi kezelésekkel kapcsolatos finanszírozási stratégiánkat, hogy a pár férfi tagjának egészséges testsúlyúnak kell lennie ahhoz, hogy az adófizetők pénzéből fizessük a költségeket – nyilatkozta a sajtónak Ruth Grabham a Bath és Északkelet-Somerset környéki egészségügyi ellátás orvosigazgatója. − Háziorvosként is dolgozom, és igyekszem segíteni betegeimnek egy egészséges életmód kialakításában. A nőktől már eddig is normális testsúlyt követeltünk meg a meddőségi kezelés előtt, ezt most kiterjesztettük a párok férfi tagjaira is.”

A Somerset megyei intézkedést máris sok kritika éri. A szakértők egy része ugyanis azon az állásponton van, hogy semmilyen tudományos adat nem támasztja alá, hogy kisebb lenne a lombikkezelés nyomán a terhesség esélye, ha az apa kövér. Mások viszont üdvözlik a szigorítást, mondván: bizonyított, hogy nagyobb testhez kisebb nemzőképesség, így gyatrább teherbe esési arányok társulnak.

Tényleg rontja az esélyeket a kövérség?

Számos kutatás látott már eddig is napvilágot, melyek összefüggést igazoltak a férfiak elhízása és csökkent nemzőképessége között. Úgy tűnik, hogy ez többféle tényezőre is visszavezethető. Elsőként említik, hogy elhízott férfiaknál zavart szenved az agyalapi mirigy által termelt hormonok és a férfi nemi hormonok elválasztása. Ezen kívül a csökkent nemzőképességben szerepet játszanak a zsírszövetből származó biológiai anyagok, például az úgynevezett leptin és az adipokinek is. Ezek egyrészt a férfi nemi hormon, a tesztoszteron termelésének megváltoztatása, másrészt gyulladás fenntartása révén károsíthatják a nemzőképességet, illetve a spermiumok állapotát, minőségét, életképességét.

Ami azt illeti, hogy mekkora az elhízás hatása a nemzőképességre: egyes adatok szerint a testsúly minden kb. 10 kilogrammnyi növekedése 10 százalékkal növeli meg annak esélyét, hogy a férfi meddő lesz.

Ha a kövérség ront a helyzeten, akkor a fogyás javíthat rajta?

Egy 2015-ben nyilvánosságra hozott kanadai vizsgálat szerint, ha az apának egészséges étkezéssel és testmozgással sikerül lefogynia, ez javítja a pár teherbe esési reményeit. De általánosságban is mondható, hogy az általános egészségi állapot javítása kedvez a fogamzásnak.

Egy évvel később egy másik vizsgálatot is közöltek, mely szerint az elhízás megváltoztathatja az ondósejtek genetikai tulajdonságait, ami ugyancsak kedvezőtlen a terhesség létrejötte szempontjából. Ugyanakkor azt észlelték, hogy a fogyást segítő gyomorszűkítő műtét után javultak a terhességi arányok.

De térjünk vissza a brit szabályokhoz!

Az NHS honlapja ezen kívül felsorolja az egyéb kritériumokat is, melyek teljesülése esetén a tb terhére vehetik igénybe a meddő párok a lombikkezeléseket:

Eszerint a 40 évesnél fiatalabb nők esetében három kezelési ciklust finanszíroz a brit állam, ha a párnak két éven át tartó, védekezés nélküli rendszeres házasélet ellenére sem sikerült teherbe esnie, és 12 ciklusnyi mesterséges inszemináció sem hozta meg a kívánt gyermekáldást.

Ha a nő elmúlt 40 éves, de még nincs 42, akkor csak egy lombikkezelést vehet igénybe a pár közfinanszírozott ellátásként.

Forrás: NHS

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!