Az ugye mindenkinek ismerős helyzet, aki rendezett már szülinapi zsúrt a gyerekének, hogy a sok meghívó elmegy, részvételre vonatkozó ígéretek jönnek, aztán hogy végül hányan jelennek meg a nagy eseményen, az sokesélyes. Néha egészen kevesen.

Ami az ünnepelt csalódottságán túl akár tetemes pénzkidobás is lehet, ha a szülinapra kiszemelt helyszín nem az otthoni nappali, hanem egy játszóház, koripálya, gyorsétterem vagy hasonló. Ahol ugye bérleti díj is van, ami létszámfüggő. Ezt egy angol anyuka egészen érdekesen oldotta meg.

Ami akkor derült ki, amikor az egyik távol maradó kisfiú, az 5 éves Alex egy barna borítékot talált az iskolai zsákjában. A szülők nem értették a dolgot, és értetlenségük még csak fokozódott, amikor kiderült, hogy a borítékban egy felszólítás lapul, hogy az elmulasztott szülinapi parti költségeként – mintegy megrendelt, de igénybe nem szolgáltatásért járó bánatpénzként fizessenek meg a szülinapos gyerek szüleinek 16 fontot (kb. 6500 forintot), ellenkező esetben jogi útra terelik az ügyet. Teljesen hivatalos fizetési felszólítás volt, még a bankszámlaszám is szerepelt rajta, ahová a szülőknek a pénzt kellett volna utalniuk.

Az egész egy szülinapi meghívással kezdődött a városi sípályára. Az 5 éves Alex úgy tervezte, hogy részt vesz a partin, erről meg is erősítették a szülinapos kisfiú szüleit, amikor azok rákérdeztek, ott lesz-e az eseményen Alex. Később azonban a szülők rájöttek, hogy arra az időpontra már a nagyszülőkkel fixáltak le egy programot, ezért megkérdezték Alexet, hová szeretne menni inkább, ő pedig a nagyszülőket választotta. A szülők állítják, hogy a meghívón semmilyen elérhetőség nem szerepelt, amin értesíthették volna a szülinapi partit rendező családot arról, hogy az utolsó pillanatban meggondolták magukat.

A meglepett szülők így kommentálták az eseményeket: „Nagyon megdöbbentünk, ilyenről még az életben nem hallottunk. Először azt hittük, hogy ez valami vicc, de aztán rá kellett jönnünk, hogy nagyon is komoly. Természetesen szóltunk a partit rendező anyukának, hogy nem fizetünk, mire ő ismét megerősítette, hogy akkor jogi útra tereli az ügyet.”

A hoppon maradt ünnepelt anyukája egyébként állítja, hogy a partimeghívón mindenfajta elérhetőséget feltüntetett, ahol elérhették volna őt Alex szülei, ha akarták volna – ezt azonban elmulasztották megtenni. Azzal, hogy nem értesítették előre arról, hogy Alex nem lesz ott, felesleges pénzkidobásra kényszerítették őket, ezért teljesen természetesnek tekintik, hogy ezt az összeget a távol maradó kisfiú szülei megtérítik nekik.

A történtekről beszámoló újságcikkhez sokféle komment érkezett, a Facebookra kitett linkhez érkezett hozzászólások száma hamar meghaladta az ezret. Tehát mindenkinek van véleménye a történtekről. Van, aki szerint eleve felesleges luxus egy sípályára szervezni egy 5 éves szülinapi partiját. De ha már igen, akkor az anyuka ne legyen már ilyen kicsinyes, hogy behajtja a költségeket azokon, akik nem szóltak előre, mégis távol maradtak a zsúrról. Mások szerint eleve nevetséges ötlet, mert ha nincs szerződés (márpedig hogyan is lenne?), akkor követelés sincs, jogi megalapozottság nélkül pedig feleslegesen pörög az anyuka. Megint más felveti: mi a helyzet azokkal, akik nem jeleznek ugyan vissza, de aztán beállítanak a szülinapi partira, de nem ám csak a meghívottal, hanem hozzák az összes testvért és egyéb kölköket is. Akkor tőlük is be kéne szedni a pluszköltségek fedezetét? Egy férfi szívesen kifizetné a 16 fontot, szerinte ugyanis ez nem nagy ár azért, hogy később aztán messze elkerülje ezt az idióta családot.

Mások az 5 éves kisfiú szemszögéből vizsgálják a kérdést, amikor ezt írják: „A legjobb és leggyorsabb módszer arra, hogyan rombold le a gyereked népszerűségét az osztálytársai között.” Egy kommentelő pedig a cikk illusztrációjaként felkerült képet elemzi, amikor azt írja, hogy az apuka nyilván sokat gyakorolta a „dühös, ámde ártatéan áldozat” arckifejezést, kifejezetten az újságolvasók kedvéért.

De ez csak néhány komment a sokféle vélemény közül. Szerinted?

Tetszett? Lájkolj a Facebookon!

Ha tetszik az Anyavilág, nézz körül női oldalamon, a NőBlogon is!