Legalábbis most már az angoloknál is, ugyanis a brit kormány nemrégiben bejelentette, hogy mostantól a nők akár otthon is bevehetik az abortusztablettát – ezzel Anglia is felzárkózott Skócia és Wales mögé a gyógyszeres terhességmegszakítás megkönnyítésében.

abortusz abortusztabletta terhességmegszakítás

De hová fordulhat egy magyar nő, ha a küretkanál helyett inkább a gyógyszert választaná?

További olvasnivaló témában: Előbbre való-e a hit a gyógyításnál?

 

Az új angliai szabályozás szerint – mely várhatóan még ez év végéig hatályba lép – a korai terhesség megszakítására alkalmas tablettát a nők eztán „otthonuk biztonságos és barátságos körülményei között is bevehetik” – ahogyan az erről szóló hivatalos közlemény fogalmaz.

A gyógyszeres abortuszról azt kell tudni, hogy az igen korai – 10 hetesnél fiatalabb – terhesség megszakítására alkalmas, melyhez két – mifeprisztont és mizoprosztolt tartalmazó – tablettát kell bevenni 24−48 órás intervallumra egymástól. Ami az angoloknál mostantól azt jelenti a gyakorlatban, hogy a nő a rendelőben beveszi az első tablettát, majd hazamegy és megfelelő idő elteltével beveszi a másik tablettát is. De mivel előfordult már, hogy a vetélés még az előtt megindult, hogy a nő hazaérkezett volna, továbbra is dönthet úgy bárki, hogy mindkét tablettát a rendelőben veszi be.

Bár ez így elsőre merész ötletnek tűnhet, a britek egyelőre úgy látják, hogy ezzel nagyot léptek előre a nők egészségügyi ellátása terén. „Ezzel az egyszerű és praktikus intézkedéssel lényegesen nagyobb választási lehetőséget biztosítunk a nők számára, nincs szükség egy újabb megjelenésre az abortuszklinikán” – véli Lesley Regan, a brit szülész-nőgyógyász társaság elnöke.

Ez olyan szempontból valóban logikusnak tűnhet, hogy a kétszeri klinikai megjelenés eddig valóban sok nő számára problémát okozott, elsősorban az egyedülálló anyák esetében, akik nehezen tudták megszervezni, hogy valaki felügyeljen addig a gyerekekre, míg ők az abortusztabletta bevételét intézik. De ugyancsak problémás lehet a kétszeri megjelenés annak, aki csak hosszas utazás árán tud elérni egy abortuszklinikát.

Az abortusztabletta otthoni bevétele ugyanolyan biztonságos

Tavaly végeztek egy felmérést egy olyan holland weboldal ügyfelei között, mely tablettával és szaksegítséggel látja el azokat a nőket, akik olyan országban élnek, ahol a terhességmegszakítást csak igen szűk korlátok között, szigorúan szabályozva lehet igénybe venni. Igen nagy számban vannak közöttük például írországi asszonyok, ahol az anya döntése alapján gyakorlatilag lehetetlen abortuszt végeztetni. (Bár ebben éppen a közelmúltban lezajlott népszavazás hozhat gyökeres változást, melyben az abortuszpártiak kerültek többségbe.)

A dolog úgy működik, hogy a jelentkező kitölt egy kérdőívet, majd küldenek neki két tablettát és egy alkalmazási útmutatót. A British Medical Journalban tavaly megjelent adatok szerint a felmérés résztvevőinek 95 százaléka a terhesség sikeres befejeződéséről számolt be, és kevesebb mint 10 százalékban fordultak elő jelentősebb tünetek: erős vérzés, láz vagy heves fájdalom. Három év alatt 1363 nőnek küldtek tablettát, az esetek egyharmadáról nincs visszajelzésük, így előfordulhat, hogy a problémás abortuszok aránya ennél nagyobb volt.

Abigail Aiken professzor, a kutatás vezetője mindenesetre úgy értékelte a tapasztalatokat, hogy „a hivatalos egészségügyi rendszeren kívüli gyógyszeres abortusz ugyanolyan biztonságos és hatékony lehet, mint a kórházi. A nők képesek elvégezni otthon a műveletet és tudják, mikor szükséges orvoshoz fordulniuk”

De hová fordulhat egy magyar nő gyógyszeres abortuszért?

A kérdésre a rövid válasz: sehová. Vagy ha kicsit árnyalni akarjuk a választ – és a nőnek sok pénze van −, akkor felkereshet például egy ausztriai abortuszklinikát, ahol jó pénzért választhatja a tablettát is a küretkanál helyett.

Az a helyzet ugyanis, bár az abortusztablettát a gyártó hosszas huzavona után 2012-ben Magyarországon is regisztráltatta, a tényleges bevezetésre és használatra nem került sor. Bár szakmai érvekre is hivatkoztak, inkább politikai döntés eredménye, hogy az abortusztabletta Magyarországon nem hozzáférhető. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra hozott szakmai értékelés úgy fogalmaz, hogy a lefolytatott kockázatelemzés szerint a készítmény hatásos és biztonságos. Ezzel szemben érvéként hangzott el az abortusztabletta ellenében, hogy azon túl, hogy a tablettának számos, nem tisztázott egészségi hatása is lehet, bevezetése tovább liberalizálná az abortuszt, ezzel elbagatellizálva a terhességmegszakítás problémáját, azt az érzetet keltve az érintettekben, hogy a néhány tabletta bekapásával lerendezhető, megoldható egy élet kioltása.

Az angliai könnyítéssel kapcsolatban egyébként hasonló álláspontot fogalmazott meg a Protection of Unborn Children nevű magzatvédő szervezet is, akik ezt írták: „Az abortuszipar azzal, hogy afelé irányítja a nőket, hogy otthon, tényleges orvosi felügyelet nélkül rendezzék le az abortuszt, csak azt fejezi ki, milyen könnyelműen nagyvonalú attitűddel viseltetik a nők egészsége és jóléte iránt.”

Forrás: British Medical Journal

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Hosszú az út hazáig – Írország az abortusztörvényről szavaz

Előbbre való-e a hit a gyógyításnál?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!