Halálosan kimerültem, szükségem van rád! – ezzel a felütéssel írt egy kétgyerekes anya nyílt levelet a párjának. Az utolsó csepp az volt a pohárban, ha a férfi mindössze 20 perc után feladta, hogy megnyugtassa síró csecsemőjüket és visszapasszolta a babát az anyának, aki éppen aludni próbált volna végre néhány órát. 

szülői minta családi munkamegosztás nemi szerepek

A levél a Breastfeeding Mama Talk Facebook-oldalán jelent meg, és alig néhány óra alatt több ezernyi megosztásnál és lájknál tartott.

 

A fogadtatása vegyes volt, sokan mintha saját gondolataikat látták volna viszont, míg mások szerint nyavalygás, hiszti az egész, megint mások szerint a nőnek inkább aludnia kellett volna vagy közvetlenül a párjával megbeszélnie a problémát ahelyett, hogy rekord hosszúságú nyílt leveleket írogat és a közösségi oldalon üzenget a férfinak.

De lássuk a levelet!

„Kedves Férjem!

Szükségem. Van. A. Segítségedre.

Tegnap éjjel nem volt könnyű dolgod. Arra kértelek, hogy foglalkozz te egy kicsit a babával, mert szeretnék korán lefeküdni. A gyerek sírt. Mit sírt… üvöltött, visított. Hallottam fentről a hálószobából, és a gyomrom görcsbe rándult erre a hangra. Azon gondolkodtam, hogy lemenjek és megnyugtatni vagy inkább magamra csukjam az ajtót és megpróbáljak elaludni, amire rettentően szükségem volt már. Az utóbbit választottam. Alig húsz perc telt el, amikor feljöttél az emeletre a továbbra is kétségbeesetten üvöltő gyerekkel, beraktad a mózeskosárba, majd a mózeskosarat finoman közelebb toltad az ágyamhoz, mintegy jelezve, hogy a gyerekkel való törődés részedről most ennyi volt.

Legszívesebben sikítottam volna. Abban a pillanatban ölni tudtam volna. Egész álló nap én bajlódtam vele és a nagyobbikkal is. Egész rohadt éjjel folyton keltem megetetni a babát. Ezek után a legkevesebb, amit megtehetnél értem, hogy pár órát ringatod és foglalkozol vele, míg megpróbálok pihenni egy kicsit végre.

Csak néhány órányi nyugodt alvás. Akkora hatalmas kérés ez?

Tudom, hogy mindketten úgy nőttünk fel, hogy a szüleink ragaszkodtak a hagyományos apa-anya munkafelosztáshoz, a nemi szerepekhez. Mindkettőnk családjában főként a nőre hárultak az otthoni feladatok, amibe az apák csak besegítettek időnként. Mindketten fantasztikusan jó apák voltak, de senki nem várta el tőlük, hogy pelenkát cseréljenek, etessenek vagy babát ringassanak. Mindkettőnk családjában az anya volt a superwoman, aki biztosította a család folyamatos működését. Főzés, takarítás, gyereknevelés. Örültek, ha a férjük besegített valamiben, de ez nem volt elvárás feléjük.

Azt látom, hogy napról-napra mind jobban visszarendeződünk ebbe a családi mintába. Kizárólag az én felelősségem, hogy mindenki jóllakjon, a lakás ragyogjon, és a gyerekek körül is minden rendben menjen, noha már én is visszatértem dolgozni a munkahelyemre. Hibáztatom is magam érte. Azt hittem, bírni fogom együtt. És igazság szerint semmit sem szeretnék jobban, mint hogy valóban bírjam.

Figyelem a barátainkat és más anyákat, akik mindezt képesek csinálni és még jól is csinálják. Tudom, hogy te is látod őket. Ha a többieknek ez sikerül és az anyáinknak is sikerült, akkor én miért vagyok rá képtelen?

Nem tudom a választ.

Lehet, hogy a barátaink kifelé szebb képet mutatnak, miközben a színfalak mögött ők is ugyanígy küzdenek a mindennapokkal? Talán ami anyáik is évtizedeken át csendben szenvedtek, és most, 30 év múltán már nem emlékeznek rá, hogy nekik is pokolian nehéz volt? Talán – és ez az, amiért ostorozom magam minden egyes nap – én nem vagyok alkalmas annyira a feladatra, mint mások? És miközben ezen tépelődöm, ki kell mondanom: Több. Segítségre. Van. Szükségem.

Egyik felem kudarcként éli meg még azt is, hogy segítséget kell kérnie. Arra gondolok, hogy majd te segítesz. Fantasztikus apa vagy és remekül bánsz a gyerekekkel. De én is emberből vagyok, öt órákat ha alszom naponta és halálosan kimerültem. Szükségem van rád.

Reggel én készítem össze a nagyobbat, közben oda kell, hogy figyeljek a kisebbre, meg kell csinálom az uzsonnacsomagokat és közben szeretném a kávémat is meginni. És nem, a nagyobbikkal való foglalkozás nem merül ki abban, hogy lerakom a tévé elé. Rá kell nézzek, hogy volt-e már a fürdőszobában, evett-e legalább egy keveset reggelire, összepakolta-e a táskáját.

Esténként szükségem lenne egy órára, miközben úgy nyújtózhatom el az ágyon, hogy tudom, a nagyobb gyerekünk alszik a szobájában, a kicsivel meg te foglalkozol. Tudom, nem könnyű a gyereksírást hallgatni. Hidd el, hogy pontosan tudom. De ha én képes vagyok rá, hogy a hét összes napjának nagy részében figyelek rá és megnyugtatom, akkor 1-2 órára te is képes vagy rá. Kérlek, szükségem van rád.

A hétvégeken több kikapcsolódra lenne szükségem. Egy kis időre, amikor elmehetek valahová és újra önálló felnőtt személyiségnek érezhetem magam. Csak éppen körbesétálnám a háztömböt vagy beugranék vásárolgatni egy kicsit. Jó lenne, ha magadtól is felajánlanád a segítséget. Vagy néha azt javasolnád, hogy dőljek le én is egy kicsit, míg a gyerekek alszanak. Vagy elpakolnád az elmosogatott edényeket anélkül, hogy külön kérnem kellene. Szükségem van rád.

Végül pedig néha szeretném, ha kinyilvánítanád, hogy hálás vagy azért, amit értetek teszek. Szeretném tudni, hogy észreveszed, hogy üres a szennyestartó vagy hogy finom az ebéd. Hogy értékeled, hogy a munkahelyemen is óránként fejem a tejet, pedig sokkal egyszerűbb lenne áttérni a tápszerre. Remélem, észreveszed, hogy soha nem kérem, hogy inkább maradj itthon, amikor sportolni készülsz vagy valahová a barátaiddal.

Tudom, hogy ez pont az ellenkezője annak, ahogyan a szüleink éltek. Még mindig utálok kérni. Szeretném, ha mindent meg tudnék csinálni egyedül és erőfeszítés nélkül. De inkább elismerem, hogy én is ember vagyok. Ha nem térünk le arról a rossz útról, amire ráléptünk, akkor előbb-utóbb összeomlok. És ez rossz lesz neked, a gyerekeknek és az egész családnak.

Ezért nézzünk szembe a valósággal: neked is szükséged van rám.”

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!