Az óvodáskorú gyerekek gyakran találnak ki és mesélnek megtörtént eseményként kitalált, sokszor képtelen sztorikat, vagy kapjuk őket nyilvánvaló „hazugságokon”. Legyinthetünk mondván, megint csak hantázik a gyerek, de vigyázz, a hazudozás lehet segélykiáltás is! Ahelyett, hogy azon tépelődnénk, hol rontottuk el, és „úristen, nem erre neveltük”, nézzük, mi a jelenség háttere, és mit lehet tenni, ha hazugságon kapjuk a kisgyereket.

hazugság gyermeki hazugság hazudik a gyerek gyermeknevelés pszichológia

Ebben a témában számomra örök klasszikus Fehér Klára gyerekkönyve, a „Mi, szemüvegesek”.

 

 

A regény nagyjából minden elemét felsorakoztatja annak a jelenségnek, amikor a gyerek kitalált történetekkel keres kiutat egy konfliktushelyzetből. A történet főhőse Kerekes Évi, akinek az életében a negyedik osztályba lépve nagyon sok minden felborul egyszerre: legjobb barátnője messzire költözik, az osztályba új kislány érkezik, ráadásul Évi szemüveges, emiatt állandó célpontja az osztálytársak csúfolódásának. Kiközösítik és minden lehetséges módon megkeserítik az életét. Iskolai eredménye romlik, még egy intőt is begyűjt. Egyre jobban belekeveredik a hazugságok hálójába, és hogy ne legyen annyira egyedül, kitalálja magának a „Világoskékeket”, a világoskék testvért, az oroszlánt és a bohócot, akik ugyan a képzelete szülöttei, de akik akkor is vele vannak, amikor nagyon egyedül érzi magát. Végül persze – példamutató ifjúsági regényhez illően – kiderül, hogy a fantáziálás, a hazudozás nem megoldás a való élet problémáira, és minden szépen megoldódik.

„És ez volt az a pillanat, amikor kitalálta Világoskéket. Andreával beszélték meg, hogy milyen legyen a Kitalált Testvér. Legyen kék szeme és világoskék ruhája, és szeresse a palacsintát, és segítsen Évinek az iskolatáskát cipelni, és unalmas matekórákon üljön mellé a padba. És amikor Világoskék már egészen ki volt találva, akkor Andrea kitalálta magának Zöld Fánit, aki nem volt a testvére, csak egy egyszerű Zöld Fáni, aki nagyon kövér volt, mindig nevetett, és dinnyét árult. Egyszer egy dinnye rágurult a lábára, és azóta a bokáján fáslit visel. Zöld Fáni 4 egyébként varázsló is volt, az iskolai ebédet, ami többnyire túlfőtt tésztából és ízetlen kelkáposztából állt, dinnyévé tudta varázsolni.”

Egy kisgyerek ritkán hazudik

Először is szögezzük le, hogy egy 3-4-5-6 éves gyerek ritkán hazudik a szó klasszikus értelmében. Inkább arról van szó, hogy ilyen idős korban a valóság és a mese, a képzelet határai gyakran elmosódnak, a kisgyerek sokszor még valóságként éli meg azt, ami csak a képzeletében létezik. A 3-4 éves gyerekek sokszor meglepő történetekkel állhatnak elő képzeletbeli barátokról, különös dolgokról, vagy meggyőzően mesélnek el egy olyan sztorit, melyben ők maguk tettek valamilyen mesebeli dolgot. A másik formája a hazudozásnak, amikor a gyerek tudja – és sokszor azt is tudja, hogy a szülő tudja −, hogy valami rossz dolgot tett, de ezt a nyilvánvaló jelek ellenére tagadja. Általában ez utóbbi kelti a legnagyobb kétségbeesést a szülőkben.

Miért hazudik a gyerek?

Azok a hazugságok, melyekről most beszélünk, tipikusan 3-4 éves korban kezdődnek. Különösen gyakori a jelenség azok között, akiknek testvére(i) is van(nak), ilyenkor a hazugság, a kitalált történetek mesélése gyakran a testvérféltékenység része, ily módon akarja a gyerek felhívni magára a figyelmet, egy kis plusz érdeklődést kicsikarni a szülőktől a testvérek kárára. Máskor a hazugság célja a büntetés elkerülése vagy valami vágyott dolog elérése. A kisgyermek hazudozásának legnehezebben felfejthető formája, amikor a gyerek azért talál ki meg nem történt dolgokat, mert valami miatt nehéz helyzetbe került, ahonnan nem lát más kiutat, nem akar szembesülni a valósággal.

Mit tegyek, ha hazudik a gyerek?

A hazudozó kisgyermek azért frusztrálja leginkább a szülőket, mert azt érzik, hogy a gyerek direkt be akarja csapni őket, rossz irányba fejlődik a jelleme, és nem tiszteli a szüleit, azért „veri át” őket lépten-nyomon. Ha megértjük, hogy bár amit a gyermek tesz, az a szó felnőtt értelmében valóban hazugság, de a gyermek hazudozása mögött nem rosszindulat áll, hanem az előbbiekben felsorolt okok valamelyike, akkor máris nagyot léptünk a helyzet megoldása felé.

Fontos figyelembe venni az életkori sajátosságokat. Egy 2-3 éves gyerek még nem képes arra, hogy tudatosan becsapja a felnőtteket, de például el akarja kerülni tette következményeit. A 3-4 évesek fejében – ahogy az előbbiekben már részleteztem – elmosódik a határ a képzelet és a valóság között. Az erkölcsi érzék fejlődésével egy 5-6 éves gyerek már tisztában van azzal, hogy füllenteni nem szép dolog, de még nem képes felmérni, hogy egy kisebb-nagyobb hazugsággal milyen érzéseket kelt környezetében – ez a képessége úgy 9-10 éves korára fejlődik ki.

Ha frusztrál az, hogy hazudik a gyerek, akkor mindig emlékeztesd magad arra, hogy a dolognak pozitív oldala is van. Mindenekelőtt azt mutatja, hogy a gyermeked eléggé megbízik benned ahhoz, hogy neked mondja el – még ha kitalált történet formájában is −, hogy valami bántja, zavarja, elszomorítja vagy felizgatja. Azt jelzi, hogy nagyjából már érti a szabályokat és elkezdte felismerni, mi a helyes és mi a helytelen. Megerősít abban, hogy amikor a gyerek konfliktus- vagy stresszhelyzetben találja magát, amit egyedül nem képes megoldani, akkor inkább hozzád fordul és elmondja, mi bántja ahelyett, hogy például agresszivitással reagálna a szituációra.

Mit tegyél ilyenkor?

A legfontosabb, hogy hallgasd figyelemmel!

Szülőként mindenki biztos akar lenni abban, hogy a gyerek képes elmondani, ha problémája van. Bár egy óvodáskorú gyermek még nem mindig képes különbséget tenni képzelet és valóság között, a történetben bármikor felbukkanhat egy olyan elem, amiről szülőként tudnod kell. Éppen ezért soha ne állítsuk vagy rázzuk le a gyereket, amikor mesélni szeretne. Éreznie kell, hogy bármikor kérhet segítséget, ha szükségét érzi. Így a gyerek fokozatosan megtanulja, melyek azok a helyzetek, melyekbe saját biztonsága vagy lelki jólléte érdekében be kell vonni egy felnőttet is. Türelemmel várjuk ki, hogy képes legyen megkülönböztetni a tényeket azoktól a dolgoktól, melyek csak a képzelete szüleményei.

Próbálj elfogulatlan, tárgyilagos maradni!

Egy óvodáskorú gyerek sokszor azért hazudik, mert így próbálja felhívni a környezete figyelmét egy konfliktushelyzetre közte és a kortársai vagy a testvérei között. Ha azt érzed, hogy a gyerek csak arra próbál felhasználni, hogy egy vitában vagy konfliktusban ő kerekedjen felül, próbáld magad kivonni ez alól, próbálj pártatlan maradni. Ha egyértelmű, hogy a helyzet egyik résztvevő számára sem jelent biztonsági kockázatot, ne hagyd magad döntőbíróként használni. Ehelyett mondd el a vitás feleknek, hogy bízol bennük annyira, hogy képesek lesznek egymás között rendezni a helyzetet.

Kínálj alternatívákat a hazudozás és kitalált történetek helyett!

Amikor a gyerek egy nehéz élethelyzetbe keveredik, sokszor semmilyen más megoldást nem lát, mint hogy elmondja a problémát a szülőnek. Ilyenkor megfelelő kérdésekkel próbáljuk rávezetni, hogy saját erejéből is képes kiutat találni: „Mi zavar téged ebben a helyzetben? Hogyan tudnál változtatni rajta?” Mutassunk szimpátiát az érzései iránt. Ha például egy másik gyerek elvette a játékát, ezt mondhatjuk: „Úgy látom, felizgatott téged, hogy Ádám elvette a kisautódat. Menj, és mondd el Ádámnak, hogy ez bánt téged.”

Sokszor könnyebb és gyorsabb útnak látszik, ha mi magunk döntjük el a vitás kérdést a tekintély és hatalom szavával, mint hogy megmutatjuk a gyereknek, hogyan kezelje a helyzetet. Az utóbbi megoldástól viszont remélhetjük, hogy idővel a gyerek megtanul önállóan konfliktust megoldani, ezért egyre kevesebbszer és kevesebbszer nyúl a hazugság eszközéhez. Így a türelem hosszú távon… nem, nem rózsát, hanem simább és boldogabb családi életet terem.

Engedd, hogy maga oldja meg!

Ha a gyerek valamilyen óvodai konfliktusról számolt be, melyre sikerül közösen lehetséges megoldás(oka)t találnotok, bátorítsd arra, hogy legközelebb álljon bele abba a helyzetbe és próbálja meg önmaga megoldani. Ez segít neki abban, hogy a gyakorlatban is kipróbálja, melyek a hatásos technikák. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy mi is vele legyünk az adott szituációban, akkor kínáljunk fel számára választási lehetőséget, például: „Éppen az ebédet főzöm. Ha gondolod, próbáld meg mégis magad megoldani a helyzetet, aztán máris mehetsz játszani. De ha gondolod, várd meg, míg befejezem, amit csinálok, és aztán szívesen segítek neked.” Ezzel azt jelezzük számára, hogy időt nyer a számára kedves elfoglaltságaihoz azzal, ha önállóan intézkedik ahelyett, hogy ránk várna.

És azt se feledjük, hogy az a folyamat, melynek során megpróbáljuk kitalálni, miért hazudik a gyerek és megtanítjuk őt a problémamegoldási technikákra, a mi empátiánkat is fejleszti.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!