Az anyatejes táplálás kizárólagosságának mítoszában egyre több anya más nő tejét adja a babájának, ha ő maga nem tud vagy nem akar szoptatni. Modern korunkban az adásvétel helyszíne természetesen a net. De te adnál-e olyan anyatejet a babádnak, amit a netről vásároltál vagy ingyen kaptál? 

Az anyatej a legjobb, az egészségügyi szakemberek mégis óva intenek az anyatej kontroll nélküli csereberéjétől.

 

A neten olvastam egy egészségesétkezés-mániás nőről, bizonyos Rebecca Poole-ról, aki a végletekig magáévá tette azt a szoptatáspártiak által gyakran hangoztatott véleményt, miszerint „breast is best”, azaz az anyatej a legjobb a babának. El is határozta rögtön, hogy a gyerekeit addig fogja szoptatni, amíg csak lehet. Hamarosan azonban szembesülnie kellett azzal, hogy sokszor más az elképzelés és más a valóság, és szoptatni korántsem olyan könnyű, mint azt ő elképzelte. Bár ő a tőle telhetőt megtette a cél érdekében, a szoptatás nem „működött”első gyermeke, a kis Lily esetében, aki most 3 éves. Kénytelen volt tápszerre áttérni, ami akkora pszichológiai stressz okozott számára, hogy antidepresszánsokat kellett szednie.

Második gyermeke, Theo születésekor ezért elővette a B tervet, a „második legjobb megoldást” és elhatározta, hogy egy másik anya lefejt tejét vásárolja meg és ezzel táplálja a babát. Ezzel beállt azon nők egyre bővülő sorába, akik idegen anya tejét adják gyermeküknek. Az adásétel pedig hol máshol valósulhatott volna meg máshol a XXI. században, mint a neten? Ezzel viszont furcsálló és helytelenítő pillantásokat vívott ki környezetétől.

„Rá kellett döbbenjek, hogy sokan, ráadásul a családból és a baráti körömből is, furcsának találják, hogy számomra teljesen rendben van, ha egy idegen nőtől veszek anyatejet és azzal etetem Theót. Ám azt hiszem, hogy minden anya megért, akinek szilárd elhatározása volt a kizárólagos szoptatás, de rá kellett jönnie, hogy erre saját maga nem képes” – mondta el, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ama ajánlását idézve, mely szerint a babáknak legalább egyéves korukig kizárólag anyatejet kell kapniuk, ezzel tesszük ugyanis a legjobbat az idegrendszer és az immunrendszer fejlődésének, megerősödésének. Egyes vizsgálatok azt is felvetetették, hogy az anyatejben lévő anyagok még akár a ráksejteket is képesek lehetnek elpusztítani.

Arról is beszámolt, hogy kisfia, Theo 4 kilóval született ugyan, de egy idő múlva testsúlygyarapodása megtorpant. Minden tejszaporító praktikát kipróbált, még orvosi javaslatra gyógyszert is szedett, de semmi nem használt. Ezt követően a közösségi oldalon keresett egy szoptatáspárti szervezetet és annak az oldalára posztolta ki, hogy olyan nőt keres, aki lefejt anyatejet adna át neki. Éppen ekkor jelentkezett a szervezetnél két nő is a környékről, akik puszta altruizmusból felajánlották felesleges lefejt tejüket. Rebecca felvette velük a kapcsolatot és végül egyikükkel meg is állapodott, akinek kislánya két hónappal olt fiatalabb Rebecca kisfiánál. Pár nappal később személyesen is találkoztak. A találkozást mindketten úgy írták le, hogy úgy érezték magukat, mintha valami tilosban bujkáló bűnözők lennének, amikor a zacskóba lefagyasztott anyatej gazdát cserélt.

„Természetesen ragaszkodtam ahhoz, hogy otthonában is találkozzam Sarah-val – mesélte később Rebecca. − Semmi esetre sem akartam olyan tejet adni a négy hónaposomnak, ami valami koszos házból érkezett vagy valaki olyantól származik, aki nem mossa meg a kezét. Nem akartam a kisfiamat fertőzések kockázatának kitenni. De első pillantásra láttam, hogy itt nem erről van szó. Egy szép, jól karbantartott házhoz érkeztem, ahol egy jó autó állt a behajtón. Szerencsém is volt, mert Sarah elmondta, hogy a közeli kórház újszülöttosztályának is adományoz tejet, amihez egy nagyon szigorú vizsgálatsorozaton kellette átesnie, ezzel kiszűrve egy sor betegséget. Ezen túlmenően azt is megtanították neki, hogyan bánjon sterilen az anyatejjel.”

Mit mondanak az orvosok?

A szoptatós dajka nem új jelenség a világtörténelemben, hiszen már évszázadokkal ezelőtt is alkalmaztak – elsősorban a gazdagabbak – olyan nőket, akiknek maguknak is szoptatóskorú babájuk volt, hogy a sajátjuk mellett másik babát is szoptassanak. Az ok sokrétű volt, amiért egy nő nem szoptatott: nem volt elég teje vagy éppen nem akart, félve a szoptatás okozta lekötöttségtől vagy kedvezőtlen testi változásoktól.

Az egészségügyi dolgozók is egyetértenek abban, hogy az anyatej a legjobb táplálék az újszülött és a fiatal csecsemő számára, így önmagában az a tény, hogy a baba sem saját édesanyja tejét kapja, nem elítélendő. A kereslet és kínálat közötti kapcsolat megteremtésére már évtizedekkel ezelőtt hazánkban is alakultak úgynevezett anyatejgyűjtő állomások, melyek hálózatában mindenki leadhatta a felesleges anyatejet, hogy aztán azt – megfelelő előkezelés és ellenőrzés után – megkaphassák a kevésbé szerencsés babák. Ahhoz azonban, hogy valaki regisztrált tejadó lehessen, szigorú vizsgálatokon kellett és kell átesni, hogy biztos legyen, semmilyen olyan betegségben nem szenved, ami veszélyeztetné az idegen babát.

Az orvosok és védőnők éppen ezért nem az anyatejadás mint olyan ellen vannak, hanem az ellenőrizetlen forgalmat tartják helytelennek és veszélyesnek – mint amilyen az interneten keresztül történő kereskedelem is, történjen az akár ingyen, jótékonykodásból, akár térítés ellenében.

Nem mindegy, hogy kitől, nem mindegy, hogy mikor

Sokan nem tudják például, hogy nemcsak a fertőzések és egyéb betegségek lehetnek veszedelmesek a babára, hanem egy sor olyan gyógyszer is an, ami az anyatejjel kiválasztódik és a lefejt anyatejjel átjut a baba szervezetébe. Ezért különösen fontos, hogy az anya ne szedjen olyan gyógyszereket sem rendszeresen, sem alkalmanként, ami bekerülhet az anyatejbe is. Vannak olyan ételek is, melyek nem tesznek jót a babának. Ha valaki saját babáját szoptatja, erre optimális esetben odafigyel, de hogyan lehetünk biztosak abban, hogy az idegen nő nem evett-e egy hatalmas adag töltött káposztát vagy ivott meg egy vödör feketekávét a tej lefejése előtt?

A másik fontos szempont, amit sokan nem tudnak, hogy az anyatej összetétele a baba életkorától függően folyamatosan változik, ezzel biztosítva, hogy a baba mindig olyan összetételben és mennyiségben kapja a tápanyagokat, mely adott életkorban a számára a legoptimálisabb. Ezért van az, hogy egy 8 hónapos gyereket nevelő anya teje nem feltétlenül megfelelő összetételű egy újszülött vagy egy 1-2 hónapos baba számára.

A kérdést régóta kutató egyik közegészségügyi szakember, dr. Sarah Steele (Jesus College, Cambridge) ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy ő maga adna-e neten beszerzett anyatejet a saját gyerekének: „Hogy etetném-e a saját gyerekemet internetről származó anyatejjel? A válaszom egy határozott nem. Honnan a csudából tudhatnám, hogy annak a lefejése és tárolása biztonságos körülmények között történt-e? Még a legjobb szándék mellett is előfordulhat, hogy HIV, illetve fertőző májgyulladás vagy szifilisz kórokozói kerülnek be az anyatejbe, és ha az anya nem mos megfelelően kezet, akkor még ott van a súlyos bélfertőzéseket okozó kólibaktérium vagy a szalmonella eshetősége is. Hiába a terhesség alatti negatív teszteredmény igazolandó, hogy nincs a nő szervezetében HIV vagy hepatitiszvírus, ezek abban a pillanatban ismét megjelenhetnek, amikor a nő a szülés után ismét házaséletet él. Az anyatejadók még a legjobb szándék mellett is kockázatot jelenthetnek az idegen babára – és akkor még nem is szóltunk azokról, akik a legalapvetőbb higiénés rendszabályokkal sincsenek tisztában, melyeket pedig szigorúan be kellene tartani az anyatej lefejése, tárolása és szállítása során.”

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!