Ha egy gyerek az orrát piszkálja, a szülei rászólnak mondván, ilyen dolgot nem illik csinálni, gusztustalan, illetlen szokás. Pláne mint szólnak majd a szülők most, hogy kiderült, az orrtúrás nem pusztán esztétikai merénylet a környezet ellen, hiszen nemcsak csúnya, hanem veszélyes is.

orrpiszkálás fertőzés tüdőgyulladás pneumokokkusz

Egy tudományos lap cikke szerint az orrát piszkáló gyerek (és persze felnőtt) súlyos, akár életveszélyes fertőzés veszélyének teszi ki magát.

További olvasnivaló a témában: Nem vitték kórházba a babát, majdnem meghalt – beszéljünk az agyhártyagyulladásról!

 

A szakemberek ezért kifejezetten azt javasolják a szülők számára, hogy ne engedjék, hogy gyerekeik az orrukat piszkálják. Nemcsak azért, mert nem higiénikus, ráadásul kellemetlen helyzetbe hozza a szülőket, ha a gyerek ujja nyilvános helyen, mások szeme láttára kalandozik az orrában. Ha eddig bárki is azt hitte, hogy látványnak nem szép, ámde viszonylag ártalmatlan rossz szokásról van szó, akkor ki kell ábrándítsam.

A légúti betegségek témájával foglalkozó orvosi szaklap, a European Respiratory Journal  cikke arra figyelmeztet, hogy az orr és a kéz kontaktusakor olyan veszélyes kórokozó kerülhet át egyik emberről a másikra, mely a tüdőgyulladás egyik okozója. A kutatók azt találták, hogy a pneumokokkusz (Streptococcus pneumoniae) nevű baktérium könnyen terjed, és míg például más baktériumoknak nedves környezet (például cseppfertőzés, akár köhögés, akár tüsszentés útján) szükséges ahhoz, hogy újabb áldozatot megbetegítsenek, addig a sztreptokokkusz nedves és száraz környezetben is terjed, például úgy, hogy az illető piszkálja az orrát vagy akár csak megdörzsöli azt.

A cikkben is idézett statisztikai adatok szerint a tüdőgyulladás előkelő helyen áll a halálokok sorában, és például az 5 év alatti gyerekek között nem kevesebb, mint 1,3 millió áldozatot szed világszerte. A pneumokokkusz nemcsak tüdőgyulladást okozhat, hanem középfülgyulladást, melléküreggyulladást vagy agyhártygyulladást is. A közlemény szerzői arra figyelmeztetik a szülőket, hogy a kéz fontos szerepet játszik a kórokozó átvitelében, aminek különösen akkor van nagy jelentősége, ha a gyerekek idősebb rokonokkal vagy csökkent immunvédekezésű személyekkel kerülnek kapcsolatba. Ilyenkor kiemelten fontos a kézhigiénés szabályok betartása (kézmosás!), de csökkenthető a fertőzésveszély azzal is, ha a játékok felületét rendszeresen lemossuk. Vagyis a kéz és a játékok tisztán tartásával máris sokat tettünk a veszélyes betegségek kivédése érdekében.

A takony és a fikaevés ellentmondásos az immunrendszerünk szempontjából

Az kétségtelen, hogy az orrtúrás gusztustalan. De hogy áldás vagy átok a betegségmegelőzés szempontjából, arra nem könnyű rávágni egy ugyanilyen egyértelmű választ. Az Applied and Environmental Microbiology című lap egyik korábbi cikke szerint például a takonyban jelen lévő egyik baktérium védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen. Eszerint a takonyban található mucinok, ezeken belül is elősorban a MUC5B képes megakadályozni, hogy a fogszuvasodást okozó egyik baktérium (egyébként szintén egy sztreptokokkusz, a Streptococcus mutans) megtelepedjen a fogakon és fogszuvasodást okozzon. A kutatók olyannyira ígéretesnek találták ezt, hogy ilyen kórokozók beépítését tervezik fogkrémekbe és rágógumikba, melyekkel aztán állítólag ki lehetne védeni a fogak kilyukadását.

De korábban az is felmerült, hogy a takonyban lévő anyagok, baktériumok védelmet nyújthatnak többek között a légúti fertőzések és a gyomorfekély ellen is (kevesen tudják, hogy az utóbbi is fertőzés következménye, a helikobakter nevű baktérium okozza).

A mostani közlemény szerzői is hangsúlyozzák, hogy nem reális elvárás a gyerektől, hogy egyáltalán ne piszkálja vagy dörzsölje az orrát, de erre talán nincs is szükség, hiszen a pneumokokkusz jelenléte serkentheti az immunvédekezést, ezáltal csökkenti annak esélyét, hogy az adott személy később megbetegedjen. „Egyelőre nem egyértelmű, hogy valóban az-e a legjobb a gyerek egészsége szempontjából, ha teljesen megálljt parancsolunk ezeknek a baktériumoknak” – mondja a vizsgálat vezetője.

No de orrot piszkálni ettől függetlenül is gusztustalan szokás.

Forrás: European Respiratory Journal

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!