A mentés vezetője, Francisco Delgave a könnyeivel küszködve jelentette be a spanyol tévé híradójában, hogy elmaradt a csoda, hiábavaló volt a mentőcsapat ember feletti küzdelme és a kis malagai település, Totalán lakóinak összefogása és embersége, akik az első pillanattól kezdve minden lehetséges módon segítették a mentésben részt vevők munkáját. Tizenhárom nappal azután, hogy a kétéves Julen egy 100 méter mély szűk lyukba esett, már csak a holttestét tudták a felszínre hozni. Ezzel a szülők két éven belül második gyermeküket is elveszítették. Vigyázzatok a gyerekeitekre!

A hazai sajtóban is megjelent pár napja a hír, hogy egy dél-spanyolországi kisvárosban egy szűk, ámde 100 méter mély járatba esett egy kétéves kisfiú, akit azóta sem találnak. A tragikus esetnek több tanulsága is van a gyermekbalesetek megelőzése szempontjából.

gyermekbaleset spanyolország totalán

Mert egy kétéves már oda megy, ahová akar, mobilitása és fantáziája mint  tenger, veszélyérzete viszont nulla.

További olvasnivaló a témában: Az egyik netezett, a másik pelenkát keresett – a baba meghalt

 

Körülbelül egy hete a hazai médiában is lehetett olvasni a balesetről, azóta azonban lekerült a hír a címoldalakról, legfeljebb egy-egy néhány szavas hírecske jelenik meg, melyek lényege, hogy továbbra sem találják Julient. Úgy adódott, hogy pár hete sokkal többet nézem a spanyol tévék híradásait, mint hogy magyar híreket olvasgatnék. A spanyol médiában pedig továbbra is mindennapos vezető hír a kutatás jelenlegi állása, és ezekből a híradásokból kiderül, micsoda tiszteletre méltóan emberfeletti munkát végez a mentőcsapat, pihenés nélkül dolgoznak azon, hogy akárhogyan is, de megtalálják a kisfiút. Így hat nap után azonban egyre fogy az esély, hogy élve tudják őt kimenteni, már maga a mentőcsapat vezetője is úgy fogalmaz, hogy az egyik legcsodásabb megmenekülés lenne, ha még életben találnák a gyereket. Pedig ahogy a tévében látom, rajtuk aztán nem múlik, ahogyan az egyikük mondta: „Mindannyian úgy küzdünk érte, mintha a saját gyerekünk lenne.”

Az egyik paellát kevergetett, a másik telefonált

Aki mg esetleg nem olvasta, mi történt: egy dél-spanyolországi birtokon a látogatóban ott tartózkodó család kétéves kisfia, Julen egy szűk, ámde mégy csőszerű nyílásba esett. A lyuk célja eredetileg kutatófúrás volt, amit a tulajdonos azért rendelt meg, mert vizet kerestek. A kutatófúrást végző szakember később úgy nyilatkozott, hogy ő ugyan felhívta a család figyelmét, hogy fedjék le biztonságosan a nyílást, ez azonban elmaradt, mindössze néhány követ halmoztak a nyílás tetejére. Így történhetett meg, hogy miután az anya egy rokonokkal közös kerti főzőcskézés közben megkérte az apát, hogy tartsa rajta a szemét a gyereken, míg ő bemegy a házba telefonálni, addig a kisfiú valahogy a kutatófúrás közelébe merészkedett, majd – voltaképpen a jelen lévő felnőtt társaság több tagjának szeme láttára – belezuhant az irdatlan mély lyukba. Az apa állítólag figyelt is a gyerekre meg nem is, hiszen közben az éppen készülő paellát kavargatta, és a tűzre is ügyelnie kellett.

gyermekbaleset spanyolország totalánAzóta hat nap telt el, és egyre többen kapcsolódtak be a keresésbe. A baleset után néhány nappal a helyszínre érkezett egy elit mentőcsapat, melynek tagjai hatalmas tapasztalatokkal rendelkeznek a bányamentés terén, és időközben a kisvárosba, Totalánba vezényeltek egy autópálya-építésről egy különlegesen erős munkagépet is, melynek az a feladata, hogy mielőbb sikerüljön a kutatófúrással párhuzamosan egy mentőjáratot fúrni, és azt remélik, hogy a két járat között egy vízszintes mentőalagúton keresztül talán sikerül eljutni a mélybe zuhant kisfiúhoz. A mentőcsapat azonban versenyt fut az idővel, mivel minden nappal egyre fogy a remény, hogy a gyereket még életben találják.

Nem mondhatni, hogy szerencsés a szülők csillagzata, hiszen két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel, hároméves korában elveszítették nagyobb fiukat is, akinek halála hátterében veleszületett szívproblémát feltételeztek.

A mentőcsapaton nem múlik és az együttérző ismerősökön és ismeretleneken sem. Ez utóbbiak „MimanoaJulen” hashtagekkel fejezik ki a közösségi oldalakon, hogy szurkolnak a mentőcsapat sikeréért, ami nagyjából annyit jelen, hogy „Itt a kezem, Julen”.

A gyermekbaleseteknél mindig egy felnőtt hibázik

Ha a gyermekbalesetek szóba kerülnek, mindig elmondom, hogy ha egy egészen kicsi gyereket baleset ér, az mindig – hangsúlyozom: mindig! – egy felnőtt hibájából következik be.

A konkrét esetben is legalább két -de inkább két és fél – olyan tulajdonképpen egyszerű és kézenfekvőnek tűnő momentum van, ami előrevetít egy ilyen tragédiát, és melyeket az adott történettől függetlenül fontos megfontolni.

  1. A veszélyforrásokat küszöböljük ki!

Nem lehet elégszer mondani, hogy kisgyerekek közelében igyekezni kell minimálisra csökkenteni a veszélyforrásokat. Jó, jó, de nem lehet körülpárnázni a világot – mondhatná valaki. Azt valóban nem, de vannak klasszikus veszélyforrások, melyekre figyelni kell, ilyenek – a teljesség igénye nélkül – az elektromos berendezések, a gyógyszerek és egyéb mérgező anyagok, a fulladással fenyegető zsinórok, vezetékek, a fürdőkádak és kerti medencék – és igen, a poszt apropójául szolgáló kútfúrás is éppen ebbe a kategóriába tartozik.

És senkinek ne legyenek illúziói: a gyerekek igen találékonyak tudnak lenni, ha saját testi épségük veszélyeztetéséről van szó. Egy korábbi posztban már hoztam egy videót, melyen a család jókora kerti medencéje látható, és az is jól látszik, hogy a szülők elővigyázatosak voltak, hiszen gyerekbiztos létrát vásároltak a medencéhez, mely a gyártó szerint megakadályozza, hogy a gyerekek felmásszanak a medencéhez és beleessenek a vízbe. A család 2 éves kisfia azonban kábé fél perc alatt bebizonyította, hogy a létra nem gyerekbiztos, hanem csak annak látszik, hiszen a kis kúszómászónak nem jelentett akadályt a feljutásban.

  1. Egy kisgyerek állandó felügyeletet igényel!

És ebből a szempontból éppen ez a kétéves kor körüli időszak a legveszélyesebb. A gyerek ugyanis már szabadon képes változtatni a helyét, veszélyérzete viszont még nulla, tehát – tetszik vagy sem – egy az egyhez „emberfogást” kíván. Ez pedig azt jelenti, hogy nem elég, ha úgy általában a felnőttek fél szeme rajta van, hanem valakinek állandóan szemmel kell tartania, akinek kizárólag az a feladata, hogy a gyerekre figyeljen. Az sem elég, ha messziről szemmel tartjuk a kalandvágyó kétévest, mert lehet, hogy mire a veszélyt látva odafutunk, már késő lesz – mint ebben az esetben is.

    És a plusz fél:

Ha pedig ez nem akarjuk vagy tudjuk megvalósítani, akkor bizony be kell határolni a gyerek „életterét”, azaz kialakítani számára egy biztonságos sarkot vagy területet, ahonnan nem tud kimászni (ezen a téren is nagyon találékonyak ám!), és előzőleg eltávolítottunk onnan minden veszélyforrást.

Addig pedig drukkoljunk a kis Julennek, hogy a malagai család ne veszítse el két éven belül a második gyermekét is.

Forrás: El País

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Az egyik netezett, a másik pelenkát keresett – a baba meghalt

Színes, vidám, illatos, a gyerekek szeretik – és mérgező, mi az?

Vigyázz a kerti medencékkel!

A szülő hibája, ha meghal a gyerek