Aki azt hiszi, hogy hirtelen válogatóssá lett gyerekével ő az egyedüli szerencsétlen szülő a világon, az nagyon téved. Egy vizsgálatban arra kereszték a választ, mitől válik a gyerek körülbelül kétéves korára válogatóssá, miután addig mindent megevett. Megkérdezték a szülőket arról is, miként viszonyulnak ahhoz, hogy a gyerek szinte semmit nem hajlandó megenni, egyúttal ötleteket is adnak a megoldásra.

válogatósság válogatós gyerek válogatós a gyerekem

Egy válogatós gyerekkel egy nagy családi ünnep különös kínszenvedés lehet.

További olvasnivaló a témában: Ne várd el, hogy a gyerek mindent megegyen!

 

A Journal of Child Health Care című szaklapban éppen aktuális időszakban, a tavalyi év végi nagy családi ünnepek előtt jelent meg az a cikk, melyben egy francia kutatócsoport Bérengére Rubio vezetésével több oldalról is körbejárta a problémát. Ha azt nézzük, hogy a kétéves gyerekek hány százaléka válogatós, akkor meglehetősen nagy szórást tapasztalunk: egyes vizsgálatok szerint a gyerekek 50 százaláka esik ebbe a kategóriába, ami 3 éves korra 17 százalék körülire csökken. A „nem kérem” listán főleg zöldségfélék és gyümölcsök szerepelnek, de sok másféle étel is, ami meglelehtősen beszűkítia választási lehetőségeket, ha a szülő olyat akar adni, amit a gyerek meg is eszik.

Rubio munkacsoportja feltérképezte a válogatósság körüli szülői attitűdöket, amiből az derült ki, hogy a dolog leginkább bűntudatot és kudarcélményt kelt a szülőkben. A szülők többsége arról számolt be, hogy a gyereke 2 évess kora körül szinte egyik napról a másikra lett válogatós. A gyerekek egy része azonban nyitottabbnak tűnik, hogy új ételeket megkóstoljon, ha nem otthon van, haenm például a nagyszülőknél vagy gyerekközösségben. Sok szülőben félelem is él, legtöbben attól tartanak, hogy a válogatós gyerek szervezete nem jut hozzá a szükséges tápanyagokhoz (ami egy olyan gyerek esetében, aki például csak virslit hajlandó enni kecsappal, nem is annyira alaptalan félelem, lássuk be), illetve hogy könnyebben megbetegszik. Aztán ott van a környezet felől érkező nyomás is, sok szülő úgy érzi, hogy környezete rossz szülőnek tartja, mert a gyereke válogat. „A családi összejövetelek mindig problémásak, mert úgy érzem, magyarázkodnom kell amiatt, hogy a gyerek nagyon sok mindent nem eszik meg” – no, ez volt az az állítás, amiben a felmérésben részt vevők jelentős része egyetértett.

Jó és rossz szülői stratégiák válogatósság ellen

Úgy tűnik, hogy vannak azért kipróbált módszerek arra, hogy rábírjuk a gyereket, hogy egyen. Az egyik, hogy példát mutatunk, amivel meggyőzhetjük a gyereket, hogy amit eszünk, az finom és érdemes megkóstolni. Ezen kívül már a kétévest is bevonhatjuk az ételkészítés folyamatába. Sokan alkalmazzák azt a taktikát, hogy érdekessé, izgalmassá igyekeznek formálni az ételt a gyerek tányérján, azaz például egy nevető arcot formálnak a szendvics hozzávalóiból, vagy például úgy rendezik a főtt tojást és a paradicsomot (némi majonéz segítségével), hogy vidám piros kalapos gombának nézzen ki.

A megkérdezett szülők egy része szerint az is célravezető, ha a nemszeretem ételt a gyerek valamelyik kedvenc ételébe csempésszük. Bár szerintem ez kétélű dolog, mert könnyen előfordulhat, hogy a gyerek rájön a turpisságra és még azt sem eszi meg a tányérról, amit különben szívesen megevett volna.

Sokan inkább mindig a gyerek pár kedvence közül készítenek valamit, ez azonban Rubio szerint hosszabb távon visszaüthet, mert nem javítja, hanem még súlyosbítja is a válogatósságot.

Inkább a játszmáról szól, mint az evésről

Nem tűnik jó módszernek, hogy a szülők egy része jutalmat helyez kilátásba, hogy a gyerek megegye az ételt, míg a tányéron hagyott ételért büntetéssel fenyeget. Ami azért veszélyes, mert az étkezés könnyen a gyerek és a felnőttek közötti játszmák színterévé válik. A gyerek hamar rájön, hogy ezzel tudja „sakkban tarrtani” a szülőket, némi plusz figyelmet vagy jutalmat kicsikarni magának, és ezt nem is fog habozni kihasználni és a saját javára fordítani.

De miért is kéne, hogy a gyerek mindent megegyen, ami a tányérján van? Egyszer azt hallottam, hogy gyerek még nem halt éhen, ha úgy egyébként rendelkezésére állt az ennivaló. Ebben hajlamos vagyok egyetérteni, persze csak ha kellő szülői következetességgel párosul, és az otthagyott ebéd után nincs egy óra múlva szendvicskenés, pláne nasi, hanem csak a megszokott vacsoraidőben kap enni újra a gyerek.

Korábban már írtam az Anyavilágon a témáról, akkor egy dietetikus pontokba szedte a témában a legfontosabbakat. A dietetikus egyik meglepő tanácsa, hogy ne kérjük meg a gyerekeket arra, hogy terítsék meg az asztalt. A többit ide kattintva olvashatod el.

Forrás: Journal of Child Health Care

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ez is érdekelhet:

Ne várd el, hogy a gyerek mindent megegyen!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!