Egyszer évekkel ezelőtt már írtam egy apáról, aki simán engedi a néhány éves kisfiának, hogy lila tüllruhában menjen óvodába, ha éppen úgy tartja kedve. Hogy ezek a tüllruhás kisfiúk nincsenek egyedül, itt egy hasonló történet egy anyáról, akinek 2 éves kisfia földig érő világos tüllruhában pompázhatott anyja és annak párja esküvőjén. Csak mert így szeretné, és mindent úgy csinálhat, ahogy szeretné, mert agy lesz boldog, az anyja iránt bizalommal forduló személyiség – legalábbi az anyja szerint.

nemi identitás nemi sztereotípiák

Az ok tehát ezúttal nem a mostanában oly divatos szemléletben rejlik, mely szerint legyen mindenki olyan nemű amilyen csak szeretne. Hogy minden reggel döntsd el, hogy aznap fiú vagy lány leszel.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

A fiam lila tüllszoknyát hord, közöd?

Fekete neccharisnyák és lila tüllszoknyák – mit illendő viselni egy fiúnak?

Nem, a Joanna Minuzzo nevű skót származású, de jelenleg az ausztráliai Queenslandben élő anya úgy tartja, hogy ezzel a „gyengéd”, „finom” nevelési elv el azt szeretné elősegíteni, hogy a gyerek kifejezhesse önmagát, önmaga legyen. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy azt vesz fel, amit csak akar, még ha az egy kislányoknak készült világoskék tüllruha is. És úgy általában is azt csinál, amit akar.

Az anya és párja, Nagee az esküvőjükre készültek. Természetesen a gyerekeket is megkérdezték, hogy mit akarnak viselni a nagy napon. A kétéves kisfiúnak három választási lehetőséget kínáltak: valami mikiegeres darabot, egy öltönyszerű holmit és – lévén az anya a skót – a skótok hagyományos viseletének számító kiltet, amiről azt kell tudni, hogy a skótok a mai napig ezt veszik fel az igazán jeles napokon a modern öltönyök helyett. A gyerek először a mikiegeresre szavazott, de aztán megtetszett neki nővére világoskék, földig érő tüllruhája, és eztán már nem lehetett eltántorítani ettől. Joanna először nemet mondott, aztán megkérdezte magától: miért ne vehetne fel a gyerek azt, amit akar. Azt mondja, hogy ezzel a lágy nevelési módszerrel az a célja, hogy közelebb kerüljön a gyerekeihez, akik így ne legyenek félni kimutatni érzéseiket egymás felé. Azt is tudniuk kell, mondja, hogy bármikor fordulhatnak hozzá problémájukkal anélkül, hogy félniük kellene attól, hogy anyjuk elítéli őket.

„Úgy nevelem a gyerekeimet, hogy eléggé biztonságban érezzék magukat ahhoz, hogy azok lehessenek, akik valójában. Én egy olyan generáció tagja vagyok, aki úgy nőtt fel, hogy félt önmaga lenni, mert félt attól, hogy a környezete mit gondol róla. Azt akarom, hogy a gyerekeim tisztában legyenek azzal, hogy az egyetlen személy, akinek a véleménye számít, az saját maguk. A gyerekeimnek meg kell bízniuk bennem, tudniuk kell, hogy a problémájukkal bármikor jöhetnek hozzám, és soha nem fogom elítélni őket” – mondja.

Joanna azonban nem vak, láthatta az esküvőn, hogy sokan megütköztek a kisfiú kinézetén, mások azt találgatták, hogy biztosan meleg. Ez Joanna nevetségesnek találja, mert biztos benne, hogy egyszer eljön az a nap, amikor a kisfiú már nem akar kislányruhákba bújni. Hiszen most az a fontos, hogy boldog, és apja és nevelőapja megfelelő férfimodellként szolgálnak számára. De ha nem így lesz, az sem baj – mondja. Hiszi, hogy azzal, hogy hagyja, hogy a gyerekek a szívük után menjenek és az igazi énjük lehessenek, sokkal szociálisabb személyiségekké neveli őket, mint ha a hagyományos nemi sztereotípiák át kellene követniük.

„Nem akarom, hogy a gyerekeim azt érezzék, hogy sztereotípiáknak kell megfelelniük, ráadásul olyan sztereotípiáknak, melyek nem szolgálják a javakat. Fiam szereti a lányruhákat, ennyi. Még azt sem tudja, hogy valójában kisfiú, és hogy vannak különbségek közte és a nővérei között. Nem bonyolult ez az egész, nem akarom csak azért hagyományos fiú ruhába öltöztetni őt, mert ez a norma vagy mert ez az elfogadott. Talán kinövi ezt, talán nem. Akárhogyan is történik majd, ez nem számít, az számít, hogy boldog és egészséges” – zárja nevelési elvei ismertetését.

Csak aztán be ne írassák abba a brit suliba, ahonnan már azért is hazazavarták a fiúkat, mert az iskolai bolondnapon szoknyába és neccharisnyába bújtak…

Nem tud nem felötleni bennem egy most olvasott és az elmúlt hetekben a legkülönbözőbb sajtótermékekben előszeretettel idézett modern kutatás, mely cáfolni látszik azt a korábbi vélekedést, miszerint a nemi identitás kizárólag genetikailag meghatározott. Az újabb eredmények szerint jócskán szerepet játszanak benne környezeti, nevelési hatások is. Ez most csak úgy eszembe jutott valamiért…

Fotó: MDWfeatures/Zen Photography

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

A fiam lila tüllszoknyát hord, közöd?

Fekete neccharisnyák és lila tüllszoknyák – mit illendő viselni egy fiúnak?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!