Egy anya tapasztalatai következnek, akinél olyan súlyos formában jelentkezett az egyébként a terhesség „természetes” velejárójának tartott hányinger és hányás, hogy több mint 10 kilót fogyott, és olyan állapotba került, ami hosszú időre ágyhoz láncolta őt
A terhességi hányás nem természetes, ha súlyos és sokáig tart! Ez már valóban betegség, hyperemesis (hiperemezis) gravidarumnak, magyarul terhességi vészes hányásnak hívják, és sürgős orvosi beavatkozást igényel a baba és a baba egészsége, biztonsága, sőt élete érdekében.
További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!
A 38 éves Sarah-nál olyan súlyosak voltak a reggeli – sőt egész napos – rosszullétek, hogy sem enni, de még nagyobb gyermekét ellátni sem volt képes. Az egyébként egészségügyi végzettségű anya 15 kilót fogyott, és olyan gyenge volt, hogy három hónapon keresztül jószerével az ágyból sem tudott kikelni. Így emlékezik az első tünetekre:
„Körülbelül az ötödik hétben járhattam, amikor azt vettem észre, hogy egyre fáradtabb vagyok, rossz a közérzetem, gyengének éreztem magam. Eleinte naponta néhány alkalommal tört rám a hányinger, és hánytam is, de kezdetben nem gondoltam semmi rosszra, hiszen mindenki azt mondta nekem, hogy a várandósság ezzel jár. Eltelt azonban pár hét, és a helyzet nemhogy javult volna, csak még rosszabb lett. A végén már az ágyból sem tudtam kikelni, mert ahányszor megpróbáltam, mindig heves hányás tört rám. Egyre rövidült azoknak az ételeknek a listája, melyeket egyáltalán képes voltam elfogyasztani, egyre kevesebbet tudtam enni, végül már nem ettem egyáltalán, sőt inni sem nagyon voltam képes. Én magam nem is vettem észre, mennyit fogytam nagyon rövid idő alatt, csak a férjem mondta, hogy nagyon vékony lettem, és az ismerőseim is elszörnyedtek, amikor megláttak ilyen állapotban. A terhességem legelején láttak utoljára, akkor meg is dicsérték, milyen jól nézek ki, de pár hét múlva más csak árnyéka voltam önmagamnak.”
Sarah aztán arról is beszámol, hogy a végén már járni sem tudott, annyira gyenge volt, nem tudta ellátni a nagyobbik gyermekét, sőt még a második születésnapjáról is lemaradt pusztán abból az egyszerű okból, annyi ereje sem volt, hogy az emeleti hálószobából lemenjen az ünneplésre.
„Ha nem lett volna a családom, aki mindvégig segített és támogatott, talán a várandósságomról is le kellett volna mondanom. Ismerek olyan anyákat, akik a terhességmegszakítás mellett döntöttek, annyira borzalmas állapotba kerültek. Persze nem akarok panaszkodni, mert sok nő van, aki mindent megadna, hogy terhes legyen, és tulajdonképpen járhattam volna rosszabbul is. De az biztos, hogy soha többé nem akarok újra terhes lenni. Ha ugyanezt az első várandósságom alatt kellett volna átélnem, most bizonyára csak egy gyermekünk lenne, nem kettő.”
A kis Travis azonban azóta egészségesen világra jött, és ezzel egy csapásra megszűntek Sarah tünetei.
„Újra önmagam vagyok. Élvezem az életet és az együttlétet a gyermekeimmel. Ha pedig ki akarok mozdulni itthonról, nem kell előtte százszor meggondolnom, hogy megtehetem-e biztonsággal.”
De mi is ez a vészes terhességi hányás, és tényleg nincs rá segítség?
Latinul hiperemezis gravidarum, magyarul terhességi vészes hányás A várandósság első trimeszterében rendszeresen jelentkező émelygés és hányás valóban gyakori jelenség, minden 10 várandós közül körülbelül nyolcánál jelentkezik valamilyen súlyossággal és legkésőbb a 16–20. hétre megszűnik, am van, akit hosszabban is elkísér.
A hiperemezis gravidarum, mely a várandósok körülbelül két százalékát érinti, ennél több, súlyosabb. A tartósan fennálló erős hányás egyik legsúlyosabb következménye, hogy a hányással folyadék és sók is távoznak a szervezetből, ami az anyára és a babára nézve is súlyos folyadékhiányos állapotot hoz létre, és testsúlycsökkenéshez és vérnyomáseséshez is vezethet.
A „szokásos” terhességi hányással ellentétben a hiperemezis gravidarum nem szűnik meg az első trimeszter vége felé, hanem akár a szülésig fennmaradhat.
A terhességi vészes hányás oka nem ismert, és egyelőre azt sem tudják a szakemberek, hogy az egyik várandóst miért sújtja, miközben a másikat nem. A legvalószínűbb elképzelés szerint a terhességi alatti hormonváltozásokkal függhet össze valamilyen módon. Arra is vannak bizonyítékok, hogy egyes családokban gyakrabban fordul elő, mint másoknál, ezért feltehetőleg örökletes hajlam is szerepet játszhat benne. Akinek például az édesanyjánál vagy lánytestvérénél jelentkezett hasonló, az nagyobb eséllyel számíthat arra, hogy nála is megjelenik. Ha az egyik várandósság alatt előfordult, akkor a következőben is az átlagosnál nagyobb valószínűséggel lehet rá számítani.
Vannak bizonyos gyógyszerek, melyek alkalmasak lehetnek a hiperemezis gravidarum gyógyítására. Ezeket itt most nem sorolom fel név szerint, az orvosod feladata annak eldöntésére, kinek melyik szert választja a rendelkezésre álló hatóanyagok közül.
Ne feledd, hogy nagyon nem mindegy, hogy a várandósságod alatt milyen gyógyszereket szedsz! Jó hatásúak lehetnek bizonyos vitaminok, mégis legfontosabb a következmények, elsősorban a veszélyes folyadékvesztés és testsúlycsökkenés megakadályozása. A folyadékveszteség következtében a vér besűrűsödhet, ami elősegítheti a vérrögképződést is. Súlyos esetekben kórházi felvétel is szükségessé válhat.
Joggal merülhet fel, hogy a terhességi vészes hányás nem jelent-e veszélyt a babára nézve. Nos, megfelelő kezelés esetén nem, ezért is fontos a korai felismerés és beavatkozás.
Fotó: Adobe Stock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
Ezek is érdekelhetnek:
"Soha nem felejtjük el a szenvedő kismamákat" - a terhességi vészes hányásról
Amíg csak óránként kilencszer hányok, addig minden rendben van? – a vészes terhességi hányásról
Még a víz sem maradt meg bennem – a terhességi vészes hányásról
Várandós vagyok és szédülök? Nagy a baj?
Nem harap a spenót, avagy gyermeknevelés franciás könnyedséggel
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ti írtátok