Egy kínai apa eladta az újszülött kislányát egy vadidegen párnak, akiket egy közösségi oldalon ismert meg. A vételár körülbelül 2 millió forintnak megfelelő jüan volt. Az apa azzal magyarázta tettét, hogy nem tudta volna felnevelni a kislányt.

kína emberkereskedelem

Nem ez az első eset, hogy egy gyerek ilyen sorsra jut, egy hasonló esetről már én is írtam korábban. Az ilyen tettek mögött valószínűleg nem kis részben az is áll, hogy a túlnépesedett Kínában nincs értékük a lánygyermekeknek, a szülők csak nyűgnek érzik a család nyakán.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

Fiút vártak, lány lett – az apja eladta

A fiú maradhat, a lánynak meg kell halnia

A kínai férfit emberkereskedelem vádjával tartóztatták le a hatóságok. A mindössze háromnapos kislány vételára kicsivel több, mint 2 millió forintnak megfelelő összeg volt, a „vevők” pedig egy házaspár, akikkel a WeChat nevű közösségi oldalon ismerkedett meg az apa. A férfi – akit a sajtóban csak Zhaóként emlegetnek – akkor bukott le, amikor a biztonsági kamerák rögzítették, hogy kisétál a gyerekkel egy kelet-kínai szülőotthon kapuján azért, hogy a kislányt átadja az idegen házaspárnak – akik aztán 250 kilométerre lévő otthonukba vitték az újszülöttet. Utóbb azzal indokolta tettét, hogy feleségével nem tudták volna felnevelni a kislányt.

Az adásvétel lebonyolításában egy barátja volt az apa segítségére, aki hirdetést adott fel, melyben felajánlották megvásárlásra a gyereket. A rendőrségi jelentés szerint az esetre a WeChat oldal egyik felhasználója hívta fel a hatóságok figyelmét még áprilisban, miután felfigyelt a „Baba eladó” című hirdetésre. A nyomozás kiderítette, hogy a hirdetés feladója a Zhaóként emlegetett férfi, akinek felesége hamarosan szülni fog. Eztán már csak a biztonsági kamera felvételét kellett végignézniük, és máris csattanhatott a bilincs az apa és az anya kezén. A kihallgatás során elmondták, hogy anyagi lehetőségeik nem engedték meg, hogy megtartsák és felneveljék a kislányt. A gyereket megvásárló pár évek óta akart gyereket, de egészségi állapota miatt az asszony nem tudott teherbe esni. Látták a hirdetés, előleget tettek le érte, majd az átvételkor kiegyenlítették a teljes vételárat.

Az emberkereskedelmet a kínai törvények 10 évig terjedő börtönnel büntetik.

Fiút vártak, lány lett, hát eladták

Korábban már olvashattál egy kísértetiesen hasonló történetet. Az eset Kína Zhejiang tartományában történt. A rendőrségi jelentés szerint egy apa nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy második gyermeke is lány lett, noha ő már nagyon vágyott egy trónörökösre. Ezért a 10 napos újszülött kislányt 4000 jüanért (kb. 160 ezer forintért) eladta tőle több mint 1200 kilométerre élő párnak. Az eset úgy jutott a hatóság tudomására, hogy a férfi apja bejelentette a rendőrségen, hogy újszülött lányunokája szőrén-szálán eltűnt. A rendőrség azonnal nagy erőkkel kezdte keresni a gyereket megvásárló házaspárt, mert annak is fennállt a lehetősége, hogy a baba gyermekkereskedők kezébe került. Végül kiderült, hogy egy gyermektelen pár volt a „tettes”, akik már tíz éve hiába próbálkoztak gyermekvállalással. A rendőrségi beszámoló szerint a neten talált egymásra eladó és vevő, és a gyermektelen pár mindvégig együttműködött a rendőrséggel. 

A kislány mostanra visszakerült eredeti családjához, ahol most a nagymama és az anyuka felügyeletére van bízva. A gyereket megvásárló párt és a saját gyerekét eladó apát a rendőrség letartóztatta. Az apa a kihallgatáson azzal magyarázta tettét, hogy nagyon remélte, hogy legközelebb majd fia születik helyette. Azzal védekezett, hogy hatalmas anyagi terhet jelentett számára, hogy ismét lánya született.

A modern technika a nemi szelekció szolgálatában

A magzat neme alapján végzett abortusz problémája – nem véletlenül – éppen a túlnépesedéssel régóta küzdő Kínában merült fel különös intenzitással már évekkel ezelőtt. Semmi esetre sem mentegetni akarom ezt a gyakorlatot, de Kínában minden bizonnyal az egygyerekes családmodell propagálása is jelentős szerepet játszott abban, hogy a magzat nemének korai meghatározására alkalmas technikák már igen korán nagy népszerűségre tettek szert. A kínai kormány ugyanis köztudottan az egygyerekes családmodellt propagálja a túlnépesedés megállítására olyannyira, hogy 1970-ben szigorú szabályokat is bevezettek a többgyerekes családmodell visszaszorítására. A 2015-ig érvényben lévő törvény alapján extra adóval sújtották azokat a családokat, ahol egynél több gyermek született, és a gyermekneveléshez adott támogatások is csak egy gyerek után jártak. Ilyen körülmények között a pároknak egyáltalán nem volt közömbös, hogy az az egy gyermek milyen nemű. De még ma is egyre többen gondolják úgy, hogy ha a magzat neme nem „megfelelő” – ami rendszerint azt jelenti, hogy nem fiú −, akkor a terhességet megszakíttatják, majd újabb és újabb abortuszok árán addig próbálkoznak további terhességekkel, míg nem a megfelelő nemű magzat fogan meg.

Nemcsak a kínai társadalomban figyelhető meg azonban, hogy a szülők inkább fiú utódot szeretnének. Hiszen a fiúk felnőve általában nagyobb bevételt hoznak a családba, és ők azok, akik továbbviszik a családi nevet, a családi vérvonalat is. Ezzel szemben a lányok kevésbé „keresettek” a gyermeket tervező párok körében – gondoljunk csak nagyapáink-dédapáink „nem gyerek az, csak lány” kijelentésére. Éppen ezért nem ritkaság, hogy a lány újszülötteknek nem örülnek, őket gyakran elhanyagolják, sőt előfordul, hogy a lány utódokat megölik. Nem mellékes szempont sok helyen, hogy a lányok kiházasítása rengeteg pénzbe kerül, és ez a tény már az újszülött világra jövetelekor aggodalmak sűrű fellegét vonja a szülők szeme elé. A fiúkra ráadásul úgy tekintenek, mint az idős szülők majdani gondozójára, míg a lány férjhez megy és majd valaki másnak az idős szüleit fogja gondozni. Ezért is van az, hogy egyes társadalmakban a lánygyermek születését sokkal inkább gyászként, mint örömünnepként éli meg a család.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Fiút vártak, lány lett – az apja eladta

A fiú maradhat, a lánynak meg kell halnia

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!