A közösségi médiát elárasztó oltásellenes megosztásokkal csak az nem találkozott, aki még nem járt közösségi oldalon. Az oltásellenes csoportosulások gyakran az autizmus fokozott kockázatát fogalmazzák meg üzenetként, azonban egy most megjelent felmérés szerint az oltásellenes hitvallás mögött ma már nem csak és nem elsősorban ez áll.

oltásellenesség oltásellenes csoportok facebook védőoltás

Ezek a tartalmak nagyon cselesen úgy vannak megfogalmazva, hogy a legkülönbözőbb célcsoportokat, illetve a legáltalánosabb szülei aggodalmakat vegyék célba.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

Bár a nagy közösségi oldalak éppen a közelmúltban deklarálták, hogy átfogó harcot indítottak az álhírekkel és megtévesztő információkkal operáló felhasználókkal szemben, melybe az oltásellenes tartalmak vastagon beletartoznak, a Facebookon nézelődve nem nagyon érzékelem, hogy az oltásellenes posztok száma jelentősen csökkent volna. Azt, hogy ezek a posztok mivel hatnak az emberekre és generálnak nagy látogatottságot, egy nemrégiben nyilvánosságra hozott érdekes vizsgálatban elemezték.

A tanulmány apropójából szolgáló történet 2017-re nyúlik vissza, amikor a Kids Plus Pediatrics nevű amerikai gyermekgyógyászati praxis saját Facebook-oldalára posztolt egy videót, melyben az orvosok a HPV elleni védőoltás beadatására bátorították a szülőket azzal az üzenettel, hogy az oltás alkalmas a méhnyakrák megelőzésére. Telt-múlt az idő, és már tán egy hónapja is kint volt az ominózus poszt a közösségi oldalon, amikor felkeltette egy oltásellenes csoport figyelmét, melynek lelkes aktivistái a következő napokban-hetekben oltásellenes kommentek ezreivel árasztották el a gyermekgyógyászati praxis Facebook-oldalát.

Ennek az eseménynek a kapcsán a kutatók azt elemezték, hogy milyen üzenetek húzódnak meg az oltásellenes közösségimédia-megjelenések mögött. A kommentelők saját Facebook-profilját elemezve azt találták, hogy a hozzászólók túlnyomó többsége anya volt. Ami pedig a kommentekben megfogalmazott üzeneteket illeti, azok tartalma négy fő kérdés köré volt csoportosítható:

bizalom - ezek a kommentek elsősorban a tudósok, egészségügyi szakemberek megbízhatóságában való kételkedés fontosságát hangsúlyozták, emellett aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban is, hogy a védőoltások kötelezővé tétele a személyes szabadságot sérti

alternatívák - ezek a kommentelők a vakcinákban lévő kémiai anyagok veszélyével riogatva a védőoltások helyett mindenféle homeopátiás szereket ajánlgattak

biztonság - ezekben a hozzászólásokban az indokoltnál jóval nagyobb hangsúlyt kapott a védőoltások kockázata, ugyanakkor azt is kiemelték, hogy etikátlan saját gyermekünket ilyen veszélyeknek kitenni

összeesküvés-elméletek - a konteóhívő oltásellenesek arról igyekeztek meggyőzni a többieket, hogy a kormányok és más orvosszakmai szervezetek érdeke az, hogy eltitkolja a valós információkat, és ebben a körben olyan egészen elképesztő állítások is elhangzottak melyek például a járványos gyermekbénulást okozó poliovírusnak még a létezését is kitalációnak minősítették

Mikor hiszik el végre az emberek, hogy az autizmusnak semmi köze a védőoltásokhoz?

A védőoltások és az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek és tévinformációk terén járatlan olvasóban jogal felmerülhet a kérdés: Miért éppen az autizmust pécézték ki maguknak az oltásellenesek? Ennek oka jó messzire, úgy húsz évre nyúlik vissza, amikor egy Andrew Wakefield nevű angol orvos a tekintélyes The Lancet című orvosi szaklapban egy tanulmányt publikált. Ebben egészen elképesztően alacsony betegszám, mindössze pár eset alapján összefüggést vélt felfedezni az MMR oltás és az autizmus, illetve bizonyos bélbetegségek gyakoribb előfordulása között. Számomra mai napig rejtély, hogy van az, hogy ha valahol a neten megjelenik brit vagy nem brit tudósok kutatása, akkor a magukat tudományos téren igen tájékozottnak és alaposnak tekintő kommentelők igen tekintélyes számú résztvevővel lefolytatott vizsgálatok esetében is rögtön a betegszámon kezdenek fanyalogni, mondván, ennyi esetből hogyan is lehet bármifajta következtetést levonni. És ugyanezek a kommentelők és mások is azonnal és vakon hittek Andrew Wakefieldnek, amikor közölte néhány esetből levont, azóta tévesnek bizonyult következtetéseit. Az elhamarkodott és megalapozatlan eredményt cáfoló ezernyi kutatás ugyanakkor már messzire nem hull ennyire termékeny talajra, azoknak egyszerűen nem és nem hisznek. Sőt annyira jól sikerült lerombolni a védőoltások iránti bizalmat, hogy még ma is sokan az autizmus miatti félelemből tagadják meg az oltások beadatását gyerekeiknek – hogy milyen következményekkel, azt például a világ több pontján jelenleg is dúló kanyarójárványok bizonyítják.

De ahogyan az oltásellenes Facebook-kommentek elemzése mutatja, az oltásellenes csoportok üzenetei már messze nem csak erről szólnak.

Forrás: University of Pittsburgh

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Az Anyavilág védőoltás témában írt korábbi tartalmaiért ide kattints!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!