Az ajánlások szerint naponta hat-nyolc pohár vizet kell elfogyasztani ahhoz, hogy szükséges napi folyadékbevitelünket biztosítsuk. Nagy kérdés viszont, hogy mi legyen ez a folyadék. Úgy tűnik, hogy a mai gyerekek már csak gyümölcsleveket, kólát, sőt energiaitalt isznak.

folyadék víz gyermekkori elhízás

Pedig nagy baj, ha a gyerek nem szereti a legegyszerűbb folyadékot, a „dihidrogén-oxidot”, azaz a vizet. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy már önmagában az a tény, hogy a gyerekek nem szeretik a vizet, súlyosbítja a gyermekkori elhízás problémáját.

 

Gyerekek ne vásárolhassanak energiaitalt!

Máshol megadóztatnák az üdítőitalokat – nálunk nyitott kapukat döngetnek

„A gyerekeknek minden egyes nap kellene vizet fogyasztaniuk, és ennek kellene az első választásnak lenni akkor, amikor a gyerek szomjas és inni kér − fogalmaz egy most megjelent vizsgálat első szerzője, Asher Rosinger, a Pennsylvania University kutatója. − Ha nem isznak a gyerekek elég vizet, akkor olyan más folyadékokkal pótolják, mint például a cukrozott üdítőitalok, amelyek amellett, hogy sok szempontból egészségtelenebbek, sokkal több kalóriát is tartalmaznak. Ezek pedig úgynevezett üres kalóriák, azaz nem értékes tápanyagokból származnak.”

A fenti következtetéseket 8400, 2 és 19 év körüli gyermek bevonásával végzett felmérés alapján vonták le. Azt elemezték, hogy a gyerekek milyen arányban fogyasztanak vizet, illetve cukrozott üdítőitalokat, például hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcsleveket, energiaitalokat és ízesített forró italokat, amikor szomjasak. Azt is nézték, mekkora a cukrozott italokkal bevitt kalóriamennyiség.

Az találták, hogy az a gyerek, aki egyáltalán nem iszik vizet, minden egyes nap 100 extra kalóriát visz be a szervezetébe ezekkel a cukrozott lónyálakkal. Ehhez azt az adatot kell még hozzátenni, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a napi energiabevitel legfeljebb tíz százalékát fedezheti az ételekhez és italokhoz hozzáadott cukor. Azzal a kalóriával pedig, amit a vizet egyáltalán nem fogyasztó gyerekek mindenféle cukros löttyökkel a szervezetükbe bevisznek, jócskán meghaladják ezt a limitet.

Forrás: Pennsylvania State University

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Gyerekek ne vásárolhassanak energiaitalt!

Máshol megadóztatnák az üdítőitalokat – nálunk nyitott kapukat döngetnek

Óriási tévedés, hogy a gyümölcslevek egészségesek!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!