„És a babát mikorra tervezitek?” Látszólag ártatlan kérdés, de soha nem tudhatod, hogy a hümmögés, a kitérő válaszok vagy a beszédtéma hirtelen más irányba terelése valójában mit takar. Egy anya vírusként terjedő posztban osztotta meg ezzel kapcsolatos érzéseit, például azt, hogy az „Először utazgatni, élni akarunk, mielőtt szülők leszünk” válasz sokszor egészen mást takar, mint amit szó szerint jelent.

meddőség lombikkezelés

Vigyázz az ilyen kérdésekkel, mert lehet, hogy a babáért régóta küzdő meddő párnál sürgeted a gyermekáldást.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

Brigitte Nielsen és a biológiai óra

A Facebookon úgy két éve vírusként száguldott végig egy poszt, melyben egy bizonyos Adele Barbaro nő arra figyelmeztetett mindenkit, hogy ha egy pár a „Mikor akartok gyereket?” kérdésre azt válaszolja, hogy „Előbb a karrierünket építgetjük egy kicsit, mielőtt szülnék” választ adja, az akár azt is jelentheti, hogy „A harmadik sikertelen lombik után az örökbe fogadást fontolgatjuk éppen, úgyhogy nem beszélhetnénk inkább valami másról?”

De most Adele-é a szó.

„Amikor eszedbe jut, hogy egy ismerős párnak – legyenek akár friss házasok vagy már tíz éve együtt élő pát – feltedd az obligát kérdést arról, hogy mikor lesz már gyerekük, akkor jusson eszedbe, hogy az ártatlannak számító kérdés elevenébe tapinthat a másiknak. Soha ne kérdezd meg senkitől, hogy mikor akarnak gyereket, mert soha nem tudhatod, mi van a háttérben.

A lehetséges válaszok:

- Hiszen még csak most volt az esküvőnk!

- Előbb kicsit utazgatunk, világot látunk.

- Most a szakmai előrejutásra koncentrálok, aztán majd meglátjuk.

Pedig könnyen lehet, hogy a kényszerű mosoly mögé bújtatott sablonválaszok csak arra hivatottak, hogy elrejtsék: kellemetlen terepre tévedtél. Egyszer azt válaszoltam a kérdésre, hogy „tudod, ez nem annyira kib…ul könnyű dolog”. Ez akkor volt, amikor reggel megjött a menstruációm… már megint.

Azt szokták ilyenkor mondogatni, hogy „te sem leszel már fiatalabb”, meg hogy a „biológiai óra bizony ketyeg”. Hidd el, ezt én is tudom, semmi szükségem, hogy ezt mások is folyton az orrom alá dörgöljék.

Teherbe esni nem annyira könnyű, hacsak nem vagy 17 éves, aki már attól terhes lesz, hogy beszél róla. A terhesség létrejöttének és fennmaradásának esélye sz.r ügy, különösen azoknál a nőknél, akiknél policisztás ovárium szindróma, endometriózis vagy más ilyesmi áll fenn. Ahogy nálam is…

Élesen emlékszem arra a napra, amikor az orvosnál jártam, és utána dolgozni kellett mennem. Arra gondoltam, hogy nekem ez rendeltetett. Hogy ne legyen gyerekem. A férjem mindig optimista volt, és azt mondta, meg kellene próbálkoznunk azzal a kezeléssel, amit az orvos felajánlott nekünk. De már volt egy komoly beszélgetésünk az örökbefogadásról is. Felkészítettek rá, hogy hosszú út vár ránk, ha így döntünk.

Lombikkezelés. A leginkább időrabló, drága és lelkileg fájdalmas hullámvasút, amin valaha is ültem. Összetörtem. Annyit kell beleölnöd a dologba, mind anyagilag, mind érzelmileg, hogy felemészti minden gondolatodat.

Amikor nem tudsz teherbe esni, pedig nagyon szeretnél, akkor úgy tűnik, mintha hirtelen mindenki babát várna körülötted. először még könnyű velük együtt örülni, de aztán a bátor mosoly lehervad az arcodról. Én is elkezdtem kerülni a találkozást bizonyos emberekkel, és nem mentem el az ismerősök gyerekeinek a szülinapjára, mert túlságosan fájdalmas volt az élmény. Keserűbb lettem, elszántabb és depressziósabb.

Egy évvel később egy reggel csináltam egy gyors tesztet, és felkészültem az agyzsibbasztó eredményre, az egy csíkra. Visszabújtam az ágyba a férjem mellé, aki megfordult és csak annyit mondott: terhes vagy, ugye? Igen, két csík látszott a teszten, és az arcom mindent elárult. Hatalmas szerencsénk volt.

De vannak párok, akik évekig próbálkoznak hiába. És vannak, akiknek soha nem sikerül, és én mélyen együttérzek velük. És mi van azokkal, akik nem akarnak gyereket? Vagy azok, akiknek már van egy gyerekük és nem engedhetik meg maguknak a másodikat? Vagy akik elveszítették a gyereküket? Bár végigcsináltuk a lombikkezelést és megküzdöttünk a kisfiunkért, a megszületése után hamarosan jöttek az újabb kérdések: „és mikorra tervezitek a következőt?” Most van két csodálatos gyerekünk, teljesnek érezzük a családunkat, de a kérdések csak jönnek tovább…

Így aztán azt mondom, hogy amikor legközelebb eszedbe jut, hogy elkezdd firtatni a témát friss házas vagy éppen már évek óta együtt élő ismerőseidnél, gondolkodj el egy pillanatra. Ne kérdezd meg, mikor akarnak gyereket! Soha nem tudhatod, mi van a háttérben.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!