Interjút adott egy brit rádiónak a 16 éves klímavédelmi aktivista, Greta Thunberg édesapja. Az 50 éves színész, Svante Thunberg ritkán nyilatkozik, de most az ilyen ritka alkalmak egyikén elárulta, hogy szerintük, a szülők szerint hiba volt Gretát a klímavédelmi mozgalom élére állítani, de pozitív fejleménynek nevezte, hogy az ezzel járó tennivalók végre kimozdították a lányát a több éve tartó depresszióból, amikor már attól féltek, hogy a mentális betegség végzetessé válik számára. Úgy fogalmazott, hogy a mozgalomban végzett munka mentette meg Greta életét, az mindegy orvosságként hatott számára.

greta thunberg asperger depresszió klímavédelem

Kérdés, hogy ez a klímavédelem szempontjából is pozitív dolog-e. Vagy a kislány számára hosszabb távon is pozitív dolog-e.

 

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

A klímavédelem terén mára már híressé – sokak szemében hírhedtté – vált Greta Thunberget (vagy inkább a szüleit) sok vád érte már eddig is amiatt, hogy az ismerten Asperger-szindrómával élő kislánynak vajon jót tesz-e a mindezzel járó hercehurca. A kislány édesapja viszonylag ritkán nyilatkozik a sajtónak, a brit BBC Radio 4 rádiócsatornával azonban nemrégiben kivételt tett. A műsorból az is kiderült, hogy a klímaküzdelemhez való csatlakozása előtt Greta még annál is nagyobb mentális problémával küzdött, mint azt sokan gondolták.

Svante Thunberg ezt mondta: „Rossz ötletnek tartottuk, hogy a lányunk olyan hatalmas kérdésekkel foglalkozó mozgalom élére pozícionálja magát, mint a klímaváltozás. Ezt szülőként nem akarhattuk.” Ugyanakkor azt is elmesélte, hogy Greta gyakorlatilag 11 éves kora óta küzd mentális problémákkal, és évek teltek el úgy, hogy a kislány megtagadta az evést, nem szólt senkihez, és nem mozdult ki otthonról, miután megkapta az Asperger-szindróma diagnózisát.

A helyzet akkor kezdett kicsit javulni, amikor áttért a vegán étrendre, és édesanyja, a svéd operaénekesnő Malena Emman abbahagyta a turnézást. „Mi magunk soha nem voltunk klímaaktivisták. Tisztában voltunk vele, hogy ez a helyes út, de soha semmit nem tettünk a bolygó megmentéséért. Mi azért tettünk, hogy megmentsük a gyermekünket” – magyarázta az apa.

„Egyetlen emberhez sem szólt egy szót sem, és csak otthon volt hajlandó bármit is enni” – mesélte azokról az időkről, melyek közvetlenül megelőzték Greta csatlakozását a klímaharchoz. Minden megváltozott azonban akkor, amikor Greta péntekenként nem ment iskolába, hogy a svéd parlament előtt tüntessen. Már az első alkalommal hajlandó volt válaszolni az újságírók kérdéseire, és a harmadik napon elfogadott egy vegán thai ételt, amivel valaki megkínálta. „Nem tudom megmagyarázni, mi hozta el a változást számára és számunkra is, de olyan dolgokra lett képes és hajlandó, melyekre korábban nem volt. Azt látom, hogy Gretát boldoggá teszi az, amit most csinál” – vázolta a hátteret az apa.

Amikor arról kérdezték az apát, büszke-e arra, hogy a lányát ilyen fiatalon Nobel-békedíjra jelölték, ezt válaszolta: „Egyáltalán nem. Nem érdekel a büszkeség. A lányom boldog, én pedig örülök, hogy úgy döntöttünk, hogy hallgatunk rá.”

Greta Thunberget sokan csodálják, de legalább ennyien vannak azok is, akik nem figyelik osztatlan lelkesedéssel a megnyilvánulásait. Az amerikai elnök, Donald Trump jól láthatóan nem tartozik a Greta-fanok közé, de ez a 16 éves klímaharcost állítólag egyáltalán nem érdekli. „Nyilvánvalóan nem hallgatja meg a tudósok és a szakértők véleményét. Akkor miért éppen rám hallgatna?” – tette fel egyszer Greta a nagy kérdésre.

Greta egyébként állítólag azt tervezi, hogy visszatér a normális életbe és az iskolába. „Nem tekintek magamra vezetőként. Csak egy kis része vagyok egy hatalmas mozgalomnak” – mondta.

Az Asperger-szindrómáról

Nagyon röviden és nagyon leegyszerűsítve, az Asperger-szindróma az egész életre kiható fejlődési zavar, mely azt befolyásolja, ahogyan az adott egyén érzékeli a környezetét és ahogy kommunikál más emberekkel. Az Asperger-szindrómát az autizmus spektrumba sorolják. Korábban gyakrabban és könnyebben rámondták valakire, hogy aspergeres, ma inkább azt mondják, hogy az autizmus spektrum zavarba (ASD) tartozik. „Az Asperger-szindróma diagnózisát korábban azoknak a gyermekeknek és felnőtteknek adtuk, akiknek intelligenciája átlagos vagy a feletti volt, kevesebb problémájuk adódott a beszéd terén, ugyanakkor a beszéd megértése és az információk feldolgozása nehézségekbe ütközött” – magyarázza Carol Povey, a Nemzeti Autista Társaság (NAS, National Autistic Society) igazgatója. A NAS szerint az Asperger-szindróma diagnózisát azért nehéz felállítani, mert az egyes esetekben a tünetek igen széles határok között változhatnak.

Honnan veszem észre, hogy a gyerekem aspergeres lehet?

Elaine Nicholson, Asperger-szakértő azt javasolja, hogy az alábbi kérdéseket tegye fel magának, akinek valami gyanús a gyerek viselkedésében:

  • Nehézséget okoz-e a gyereknek, hogy megértse, amit mások kívánnak tőle?
  • Észrevette-e, hogy a gyerek mindig ugyanahhoz az útvonalhoz ragaszkodik reggel iskolába és délután hazafelé menet? Vagy hogy mindig pontosan ugyanazt az ételt kéri reggelire?
  • Előfordul-e, hogy a gyerek meredten néz egy villogó fényt vagy pörgő tárgyat? Vagy hogy képtelen figyelmen kívül hagyni bizonyos háttérzajokat?
  • Inkább magányos elfoglaltságokat választ-e a gyerek ahelyett, hogy más gyerekekhez csatlakozna?
  • A megszokottól eltérő módon kommunikál-e a gyerek, például túldramatizált jelzőket használ teljesen hétköznapi helyzetekre, esetleg gagyogva beszél?
  • Nehézséget okoz-e a gyereknek, hogy megbarátkozzon a változásokkal, és olyan mértékig ragaszkodik a megszokott rutinhoz, ami egy átlagember számára már furcsa, szokatlan? (Nicholson például gyakran felteszi a szülőknek azt a kérdést, hogy képzeljék el, hogy elhatározzák, hogy elmennek a Tescóba vásárolni, majd az áruházból kijőve felötlik bennük a gondolat, hogy gyorsan elugranak még egy másik üzletbe is. Hogyan reagál a gyerek? Egy „szokásos idegrendszeri fejlettségű” gyerek esetleg nyűgösködik rajta egy kicsit, talán méltatlankodik is, egy autisztikus gyerek azonban teljesen „szétesik” az eredeti terv módosítása miatt és kiborul.)

Az Asperger-szindrómáról itt olvashatsz bővebben.

Fotó: Dreamstime

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Nagyra becsült gyermekpszichiáter vagy náci háborús bűnös

Suszternak lyukas a cipője – Lehet, hogy aspergeres a gyerekem?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!