Az önmagában nem új és nem is meglepő kijelentés, hogy változnak az idők, és egy mai várandós másként él, mint akár anyáink, pláne nagyanyáink, hiszen változnak azok az üzenetek is, mire kell figyelni a terhesség alatt. Egy felmérésben erről kérdezték az anyákat, és a válaszok alapján top10-es listákat állítottak fel például arról, milyen aggodalmak gyötrik a kismamának.

terhesség várandósság

De van, ami nem változik: a megkérdezettek jelentős része érzi problémának, hogy merőben más tanácsokat kap a rokonoktól, ismerősöktől, mint például a gyerekorvostól vagy más egészségügyi dolgozóktól, ezért ember legyen a talpán, aki kiigazodik a sok, egymásnak sokszor ellentmondó javaslat között.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

A várandós nem iszik, de a józanság később elillan

Amikor gyerek szül gyereket – generációkon átívelő ártalmak

 

A OnePoll felmérésében 2000 anyát kérdeztek meg ez irányú tapasztalataikról. A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezettek is érzékelik, hogy folyamatosan változik, mit tart a környezetük vagy éppen a tudomány helyeznek vagy éppen kötelezőnek egy kismama számára, és a várandósok igyekeznek helyesen dekódolni az üzeneteket. Hogy ez mennyire sikerül, az más kérdés. Mert bár a megkérdezettek 49 százaléka válaszolta, hogy a várandósság alatt változtatott étkezési szokásain, 27 százalékuk a takarítási szabályokon, 22 százalékuk pedig más bőrápolási termékeket választ a várandósság alatt, mint előtte, azért még mindig sok az olyan gyakorlat, ami veszélyezteti a mama vagy a baba egészségét.

Minden 10 várandós közül hatan látják úgy, hogy egy mai terhesség más, mint anyáink idejében gyermeket várni. De hogy mi a helyes és mi a helytelen, annak eldöntésében nehéz utat vágni a sokféle ajánlás, irányelv, jó szándékú laikus tanács tengerében. „Ahogyan fejlődik az orvosi kutatás, és látnak napvilágot újabb eredmények és tapasztalatok, úgy nő a bizonytalanság, hiszen a szakmai irányelvek gyakran változnak, ami bizonytalanságot szül a várandósokban – véli a felmérést megrendelő cég szóvivője, dr. Alyssa Dweck. – Vannak persze szakmai ajánlások, melyek évtizedek óta kiállják a próbát, de a legtöbb kérdésben az új információt átformálják a szakmai és laikus véleményeket arról, mi a követendő út egy kismama számára.”

Mindenki mást mond, kinek (ne) higgyek?

Ami az egymásnak ellentmondó tanácsokat illeti, melyek egy kismama feje körül röpködnek, a megkérdezettek több mint fele (38 százalék) válaszolta azt, hogy az orvos által javasoltak szöges ellentétben álltak azzal, amit az édesanyjuktól hallottak saját terhességének tapasztalatai alapján. Új – és egyben veszélyes – jelenség az is, hogy a nők manapság már sokkal nyitottabbak a vadidegenektől kapott tanácsokra: a 18 és 24 év közöttiek pontosan kétharmada (66 százalék) mindenféle online terhességi fórumokról gyűjti be a szükségesnek vélt információkat. Ezek között pedig sajnos rengeteg a hiteltelen, megbízhatatlan, félrevezető és/vagy veszélyes információ. Sokan hiszik, hogy amit az anyatárstól hallanak, az szükségképpen pontos és megbízható infó, pedig inkább higgyünk az adatoknak és a kollektív bölcsességnek (nevezetesen a tudománynak), ha az egészségünkről, pláne a babánk egészségéről van szó. Amit tökmindegy3967 kommentelő tanácsol, az nem feltétlenül – és többször nem, mint igen – megbízható vagy hiteles. Ami Mancikának bevált, az neked akár veszélyes is lehet.

Tudom persze, hogy nem könnyű eligazodni, hiszen a neten mindenre található bizonyíték. És az ellenkezőjére is. Egészségügyi tartalmak terén itt egy kis segítség, kinek hihetsz. (Pssszt, az Anyavilág is ott van a listán.) Nem találod kedvenc oldalad a szakemberek által hitelesnek és megbízhatónak ítélt egészségügyi források között? Itt vannak a szempontok, melyek alapján magad is eldöntheted, megbízhatsz-e abban, amit ott találsz.

De térjünk vissza a felmérésre.

Leggyakoribb tanácsok várandósoknak

Nézzük a leggyakoribb tanácsokat! Vannak közöttük egészségi okkal könnyen megmagyarázhatók, és vannak köztük olyanok is, amire nehéz kapásból magyarázatot találni.

A megkérdezettek 42 százaléka kapta azt a tanácsot, hogy ne vágassa le a hajét a várandósság alatt. Erre a poszt végén még visszatérek érdekességként. Harminchárom százalékuknak tanácsolták, hogy ne egyenek hideg felvágottakat, és ugyanennyien kapták azt a tanácsot, hogy a várandósságuk alatt ne kóstoljanak olyan zöldségfélét, amit korábban még nem próbáltak. Az egyéb tanácsok: Kerüljék a macskákat (33 százalék), ne feküdjenek laposan (29 százalék), ne festessék a hajukat (25 százalék) és ne egyenek édességeket (23 százalék). (Ez utóbbiaknak többnyire egészségi oka van, a macskaalom a magzatra veszélyes fertőzést hordozhat, az édesség elhízást, a hajfestékek pedig toxikus hatásúak stb.)

Az orvostól kapott tanácsok közül ezek voltak a leggyakoribbak: szedjenek terhesvitamint (64 százalék), ne igyanak alkoholt (59 százalék), ne dohányozzanak (57 százalék), lehetőség szerint pihenjenek (51 százalék), minimalizálják a stresszt (46 százalék), ne hanyagolják a testmozgást (41 százalék), szerezzenek be a babának autósülést, mire megérkezik a baba (37 százalék), ne szaunázzanak (27 százalék).

Ne vágasd le a hajad a várandósság alatt!

A világ számos táján a mai napig érvényben van ez a tanács, aminek pontos oka nem ismert. Az egyik elképzelés szerint, ha egy nő a terhessége alatt levágatja a haját, akkor kiszárad a haj. Mások úgy vélik, hogy a fodrászat légköre árt a magzatnak. A legklasszikusabb magyarázat az, hogy a hajunkban van az erőnk, pont úgy, mint Sámsonnak, ezért a baba gyengül, ha a terhesség alatt hajat vágat egy nő. Ezt a tézist valószínűleg azért találták ki anno, mert 3-4 hónapos terhesen a nők haja sokkal fényesebb, gyorsabban nő, kevésbé hullik, köszönhetően a terhesség alatt termelődő hormonoknak. Ezt hozhatták összefüggésbe az életerővel, aminek semmi valóságalapja. A várandósság során inkább csak azért érdemes kerülni a hajvágást, mert ilyenkor a nők hajlamosak rossz, elhamarkodott döntést hozni a hormonok hatása miatt.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

A várandós nem iszik, de a józanság később elillan

Amikor gyerek szül gyereket – generációkon átívelő ártalmak

Szabad-e rockkoncertre vinni a magzatot?

Várandós vagyok és csak titokban cigizhetek

Várandósan repülni: biztonságos vagy nem biztonságos?

Multivitaminokkal az autizmus ellen?

Egy évig nem szabad teherbe esni

Baba a hasban, baba a mágnesben – fantasztikus videóval

Tíz kérdés, melyet féltél feltenni a várandósságod alatt

Ne edd meg, amit a gyerek a tányérján hagyott!

Az Anyavilág terhesség témájában megjelent korábbi írásait itt találod.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!