Egy anya felháborodott azon, hogy még ma is sokan vannak azok, akik szerint egy lányból nem lehet sportoló. „Amikor mi voltunk gyerekek, ez talán még igaz is volt – legalábbis a közvélekedés szerint. – De ma már egy lánynak sem kell választania a kettő közül. Lehet sportoló és balerina is egyszerre.

nemi szerepek nemi diszkrimináció fotósorozat

Így született egy meghökkentő fotósorozat. Neked tetszik?

További olvasnivaló a témában: Pelenkát és izzót cserélni mindenkinek tudnia kell

 

Amikor az ominózus anya – nem mellesleg egyben fotós is – kislány volt, ugyanúgy érdeklődött a sportok, mint a szépségápolás és a divat iránt. „Minden sportot kipróbáltam, amit csak a suliban lehetett, de a versenyeken nem feledkeztem meg a sminkről sem” – emlékszik vissza.

Így aztán Heather Mitchell igencsak meglepődött és fel is háborodott, amikor 8 éves lánya, Paislee egyik softball-edzésén egy másik szülő azt mondta, hogy Paislee soha nem lesz igazi sportoló, hiszen annyira „csajos” lány. Ez szöget ütött az anya fejébe, és úgy gondolta, saját művészetén belül is be tudja mutatni, hogy egy lánynak sem kell választani a „férfiasnak” tartott dolgok és a „csajos” szokások és kinézet között.

Így született az a fotósorozat, amiből pár darabot én is hoztam. Amint a fotók kikerültek a nő Facebook-oldalára, máris szülői kérések tömege árasztotta el, hogy az ú lányukról is készítsen hasonló fényképeket.

Mitchell éppen repülőgépen ült, amikor a -posztja kiment, és landolás után több száz értesítés várta a Facebookon. „Mondtam az anyámnak, akivel együtt utaztam, hogy a Facebook bizonyára megbolondult, hiszen azt jelezte, hogy 100-an osztották meg a posztot. Azt hittem, ez valami tévedés. Kikapcsoltam, majd újra bekapcsoltam a telefonom, és akkorra már 500 körül járt a megosztások száma. Éreztem, hogy valami történt. Szinte hihetetlen, mostanra már több mint 18 millióan látták a képeimet” – mesélte az anya nem sokkal a szokatlan fotósorozat közzététele után.

Pár képet én is hoztam, kattints a galériára! Tetszik?

nemi szerepek nemi diszkrimináció fotósorozat

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Pelenkát és izzót cserélni mindenkinek tudnia kell

Fekete neccharisnyák és lila tüllszoknyák – mit illendő viselni egy fiúnak?

Már az állami egészségügy is szexista?

Tyúkudvar, fiúknak belépni tilos!

Kisgyerekesek ne is jelentkezzenek!

Előbb tetőtől-talpig összeégett, aztán modell lett

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!