Szerintem nincs szülő, aki ne ismerné azt a jelenséget saját tapasztalatból, hogy egy gyerek úgy 2-3-4 éves kora körül gyakorlatilag csak egyféle ételen – virslin, sült krumplin, csirkefalatkákon vagy vajas kenyéren – el, ezzel őrületbe kergetve a szüleit, akik attól félnek, még éhen hal, de legalábbis nem fejlődik rendesen vagy maradandó károsodást szenved a gyerek az egyoldalú táplálkozásról.
A cikkből kiderül, miért olyan egyoldalú a 2-3 éves korú gyerekek ételpreferenciája.
További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!
Ha megkérnénk a totyogós korú gyerekek szüleit, hogy rajzolják fel a kicsi „ételpiramisát”, annak alapján azt az ételt feltüntetve, mely a gyerek étkezésének alapját képezi, majd a piramis csúcsa felé haladva azokat az ételeket, melyekből közepes mennyiséget, illetve egészen keveset fogyaszt, akkor nagyon sokan lennének azok a szülők, akik ugyanazt az ételt írhatnák a piramis összes „emeletére”: tipikusan ilyen étel a virsli, a sajt, a csirkefalatkák, a gofri vagy más édes süteményféle, illetve valamelyik édes gyümölcs (például a banán).
Ez sok családban akár állandó konfliktusok, nemegyszer a gyerek és a szülő közötti játszmák forrása is lehet, hiszen a szülő – értelemszerűen – azt szeretné, ha a gyereke már egészen kicsi korától kezdődően egészségesen, változatosan, kiegyensúlyozottan étkezzen – reggel-délben-este mondjuk virslit enni pedig korántsem mondható annak.
Pedig igen egyszerű biológiai-élettani okai vannak annak, hogy a 2-3-4 éves gyerekek miért vannak „rákattanva” egyfajta ételre, míg a többire szinte rá sem néznek.
A gyerekek alapvetően a sósat és az édeset szeretik
Bár csak virslin vagy sült krumplin élő apróságok szülei gyakran élhetnek abban a tévhitben, hogy gyermekük khmmm... meglehetősen egyoldalú és szimpla ételpreferenciája őket és csak őket sújtja széles e világon, az igazság az, hogy a probléma meglehetősen általános, és biológiai okai vannak.
Ha megkérdezzük a szülőket, mi a gyermekük által preferált egyetlen ételféleség, akkor azt az érdekes megállapítást tehetjük, hogy szinte kizárólag csak kifejezetten sós ételeket (sajt, csirkefalatkák, virsli, kolbász) vagy édes ételeket (édes gyümölcsfajta vagy gyümölcslé, ízesített joghurt, kakaó vagy más édesített étel vagy ital) említenek. Ezzel szemben messze nem számítanak favoritnak a körükben például a leveles zöldségek, mint amilyen például a spenót, ami se nem sós, se nem édes, és mintha talán valami kesernyés mellékíze is lenne.
A tudósok szerint ennek evolúciós okai vannak.
A kutatások kimutatták például, hogy a gyermekek édes íz iránti prefenciája már születésük előtt fennáll. És bár manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy az édes ételekről rögtön valamilyen édesség, finomított cukor vagy édes nassolnivaló jusson az eszünkbe (melyek valóban nem tekinthetők a túlélés feltétlen zálogának), a cukor valójában egy könnyen hasznosítható energiaforrás, amire a fejlődő szervezetnek szüksége van.
Azon kívül, hogy az édes ízű ételek rendszerint kalóriában és szénhidrátokban gazdagok, az anyatejben is az édes dominál a három alapíz – édes, sós, savanyú és keserű – közül. Nem csoda hát, ha a szopásból „kiöregedett” gyermekek is szívesebben fogyasztanak olyan ételeket, melyben az anyatej édességét vélik felfedezni – mondják a szakemberek. Normális körülmények között azonban a gyermek az édes íz iránti preferenciáját „kinövi”, és később már más ízeket is megkóstol és megkedvel.
Ami a sós íz népszerűségét illeti a kisgyermekek között, ezt pedig azzal magyarázzák, hogy fehérjében gazdag – tehát a fejlődő szervezet számára ugyancsak elengedhetetlen élelmiszerek – inkább a sós ízvilágba tartoznak.
A keserű íz kerülése pedig talán arra az evolúciós okra vezethető vissza, hogy a mérgező növények és egyéb anyagok jelentős része keserű vagy kesernyés ízű.
Nem mindegy a szín és a textúra sem
A kisgyerekek ételválasztását nemcsak az íz befolyásolja, hanem egyéb tényezők is. A gyerekek hagyományosan neofóbok, azaz az élelmiszerek terén is idegenkednek az újdonságoktól – ami állítólag ugyancsak arra az evolúciós tapasztalatra vezethető vissza, hogy őseink inkább a már ismert ételeket részesítették előnyben, melyekről már korábban megbizonyosodnak, hogy nem mérgezőek. A gyerekek inkább kerülik a nyúlós, darabos vagy egyenetlen textúrájú enni- és innivalókat – hiszen ez azt az érzetet kelti bennük, hogy valami nem oda való került bele az ételbe.
A szín is fontos tényező az ételpreferenciában: a gyerekek inkább a fehér vagy semleges ételeket szeretik (például a rizst, tésztát, kenyeret)
Jöjjön inkább néhány tipp, hogyan bővítsük a gyerek egyoldalú ételpalettáját!
A fentiek inkább tudományos érdekességgel szolgálnak, mert szerintem – szigorúan magánvélemény! – senki nem tudja igazán pontosan, miért pont a sós és/vagy édes, miért pont a virsli, a csirkefalatka vagy az epres joghurt. De az is biztos, hogy bármennyi is ezekben az elméletekben az igazság, az ételpreferencia nem eleve elrendeltetett és örök, hanem változtatható, alakítható, befolyásolható.
Ezért inkább felsorolok néhány gyakorlati tippet, hogyan próbáljuk új ételeket becsempészni az egyoldalú étkezésbe:
1. Kínáljuk a gyereket többször azokkal az ételekkel is, melyek nem szerepelnek a kedvencei között, de ne ragaszkodjunk hozzá, hogy mindent megegyen, amit a tányérjára teszünk!
2. Tálaljuk kívánatos, étvágygerjesztő módon az ételeket, különösen a nem-kedvenceket!
3. Találjunk átmeneteket: először kínáljuk a kedvencével, aztán valami olyan új étellel, melynek hasonló az íze, de más a textúrája, vagy a textúrája egyezik meg a kedvenc étellel, de az íze eltérő!
4. Párosítsuk a kedvenceket nem-kedvencekkel, például a kedvenc sósat (például csirkefalatkákat) semleges-kesernyéssel (például spenóttal vagy zördbabbal).
5. Mutassunk példát abban, hogy élvezettel fogyasztunk különböző ízű, színű és textúrájú ételeket.
További tippeket ebben a cikkben találsz.
Fotó: Unsplash
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!