Néhány hetes hír, hogy az amerikai gyermekgyógyászok szakmai szervezete – a kardiológusokkal együtt – megadóztatná a szénsavas üdítőitalokat. Úgy látszik, van, amiben előrébb járunk, hiszen Magyarországon már sok éve érvényben van a „csipszadó” néven megismert törvény, mely népegészségügyi termékadóval sújtja az egészségtelen ételeket és italokat.

üdítőital energiaital gyermekkori elhízás csipszadó chipsadó népegészségügyi termékadó

És ezek közé a cukrozott üdítőitalok is beletartoznak.

 

Az amerikai gyermekgyógyászok szakmai szervezete (American Academy of Pediatrics, AAP) a szívgyógyászok szakmai szervezetével (American Heart Association) karöltve azt javasolja, hogy az USA-ban vessenek ki adót a szénsavas üdítőitalokra, Ezen kívül olyan törvényeket sürgetnek, melyek segíthetnének csökkenteni a gyerekek cukorfogyasztását, hiszen a gyermekkori elhízás az Egyesült Államokban is egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent.

Az amerikai gyermekgyógyászok javaslata szerint adó kivetésével kellene drágítani az egészségtelen cukrozott üdítőitalokat, hogy az adóval növelt ár is elriassza a potenciális fogyasztókat a vásárlástól. Ugyanakkor a gyártóknak vonzó árakkal kellene előrukkolniuk az egészséges italok terén, hogy a szülők inkább ezeket válasszák – ha másként nem megy, akkor anyagi megfontolások alapján. A javaslatban ezen túlmenően az is szerepel, hogy korlátozni kellene, hogy az üzletek milyen életkorú gyerekeknek adhatnak el ilyen italokat.

Bár egyelőre én magam nem látom, hogy – a termékadó kivételével – hogyan lehetne megvalósítani a nemes célokat a gyakorlatban, az biztos, hogy a tengerentúli gyermekgyógyászok nem (sem) alaptalanul kongatják a vészharangot. Az ajánlásokban például az szerepel, hogy a napi kalóriaszükséglet kevesebb mint 10 százalékát fedezhetik a különböző ételekhez és italokhoz hozzáadott cukrok, ez az arány az amerikai gyerekek között 17 százalék – és gyanítom, hogy nálunk sem jobb a helyzet.

A gyermekgyógyászok úgy fogalmaznak, hogy aggodalomra ad okot a cukrozott üdítőitalok okozta kockázat, ami jelentős méreteket öltött – ennél is fontosabb azonban, hogy úgynevezett megelőzhető kockázati tényezőről van szó, azaz megfelelő odafigyeléssel könnyűszerrel kiiktatható az életünkből. Ha viszont ezt elmulasztjuk megtenni, akkor ezzel nagyban elősegítjük többek között fogszuvasodás, cukorbetegség, elhízás és szívbetegségek kialakulását.

Itthon már törvény van rá

A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (röviden NETA) 2011. szeptember 1-jén lépett hatályba, melyet a 2011. évi CLVI. törvény 2012. január 1-jétől, míg a 2012. évi XVIII. törvény 2012. április 14-től módosított.

A törvény szövege szerint a termékadó hatálya alá tartozik minden „üdítőital (kivéve a legalább 25 százalék gyümölcshányadot tartalmazó sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket, nektárokat és gyümölcsleveket), ha a hozzáadott cukortartalom meghaladja a 8 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget vagy az üdítőital (energiaital) hozzáadott koffeintartalma meghaladja a 10 milligramm koffein/100 milliliter mennyiséget.

Ez nem tökéletes megoldás ugyan, mert többszörösen bebizonyosodott már, hogy az „egészségesként” és 100 százalékosként hirdetett gyümölcslevek sokszor több cukrot tartalmaznak, mint az ezerszer elátkozott kóla, de a semminél mindenképpen több, kiindulási pontnak pedig mindenképpen megteszi.

Gyümölcslevek: a gyermekgyógyászok nem ajánlják

Az amerikai gyermekgyógyász társaság nemrégiben új irányelveket tett közzé azzal kapcsolatban, mikor és mennyi gyümölcslevet fogyasszanak a gyerekek – most először módosítva a 2001 óta erre vonatkozóan érvényben lévő útmutatójukat.

Eszerint 1 éves kor alatt az égvilágon semmi értéke nincs a táplálkozásban a gyümölcsleveknek, ezért ezeket teljesen ki kell hagyni a baba étrendjéből. Az AAP már korábban sem szorgalmazta a 6 éves kor alatti gyümölcsléfogyasztást, amit most 1 éves kor alatt kategorikus tiltássá szigorított. Az irányelvek összeállítói a gyermekkori elhízáson túl azért is felelőssé teszik a gyümölcsleveket, hogy egyre nő a szuvas fogak száma már az egészen kisgyerekek szájában is.

„Bár a szülők egészségesnek hiszik a gyümölcsleveket, ezekkel nem válthatók ki a friss gyümölcsök, mivel ezek a levek rengeteg cukrot és kalóriát tartalmaznak – mondja dr. Melvin B. Heyman, az állásfoglalás egyik szerzője. – Kis mennyiségben, mértékkel fogyasztva nagyobb gyerekeknek adhatók, egyéves kor alatt azonban a legteljesebb mértékben feleslegesek.”

Forrás: American Academy of Pediatrics

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Óriási tévedés, hogy a gyümölcslevek egészségesek!

Gyerekek ne vásárolhassanak energiaitalt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!