Anyafórumokat böngészve gyakori problémának tűnik, hogy óvodás és kisiskolás gyerekek szülei arról panaszkodnak, hogy egy másik gyerek rendszeresen megharapja a többieket. Ha a téma szóba kerül, a polémia általában arról zajlik, mit lehet tenni a harapós gyerekkel szemben, illetve milyen védekezési stratégiát érdemes megtanítani a saját gyerekünkek. Arról azonban szinte sosem esik szó, mi az oka annak, hogy Ottóka harap ahelyett, hogy ékes magyar nyelven elmondaná, mi a baja a világgal.

gyermeknevelés agresszív gyerek harap a gyerekem

Talán azért nem beszélünk róla, mert szinte sosem a harapós gyerekek szülei hozzák szóba a témát a neten, hanem az áldozatoké. Most azonban a tudomány erre az égető és harapós problémára is választ adott.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

A szülők pedig csendben szenvednek – a szülőverő gyerekekről

A szakértők azt valószínűsítik, hogy egy kisgyerek azért harapja meg a társait vagy a bölcsőde-óvoda felnőtt személyzetét, mert a szüleinek nincs elég idejük arra, hogy beszélgessenek vele és meséljenek neki. Ha pedig ezt nem teszik, akkor a gyerek túlságosan sok időt tölt a képernyő előtt – legyen az tévé vagy számítógép –, ami viszont megakadályozza abban, hogy megtanuljon kommunikálni a környezetével és társadalmilag elfogadott módon kifejezni érzéseit. Ez frusztrációt kelt benne, és ezért harap – magyarázzák a szakértők.

Ebből a szempontból elgondolkodtató egy most megjelent brit felmérés eredménye, melyben a megkérdezett óvodai vezetők és dolgozók 27 százaléka látja úgy, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt a harapós – azaz a fentiek értelmében másként fogalmazva, az érzelmeiket harapással kifejező – gyerekek aránya. Az 1000 fős felmérésben részt vevők 62 százaléka válaszolta azt, hogy gyakran kell olyan konfliktushelyzeteket elsimítania, melyek abból keletkeznek, hogy egyik gyerek megharapja a másikat. A felmérést készítő daynurseries.co.uk website szerkesztője, Sue Learner „rendkívül aggasztónak” nevezte ezt a tendenciát, hiszen ez azt jelzi – mondja –, hogy a mai gyermekekben egyre kevésbé alakul ki a nyelv érzelmeik kifejezésére. „Eredményeink igazolni látszanak azokat az újabb tudmányos kutatásokat, melyek szerint egyre nő azoknak az óvodás korú gyermekeknek a száma, akik a nyelvi készségek terén komoly elmaradásokkal küzdenek. A túl sok képernyőidő és a szülők munkahelyi terhelése – ezek mind oda vezetnek, hogy a szülőknek éppen a saját gyermekükre nem marad elég idejük. Valószínűleg ez az egyik fontos oka, hogy gyermekeink egyszerűen nem tanulnak meg kommunikálni” – mondja.

Ne üsd meg anyádat!

Teljesen véletlenül jól rezonál a fentiekre az a történet, melyet a hétvégén osztottam meg az Anyavilág Facebook-oldalán, és egy személyes élményen alapszik. A Facebookon vitát generáló poszt azt feszegette, hogy egy gyereknek – legyen mégoly frusztrált is valami miatt – szabad-e megütni az édesanyját, illetve a felnőttnek miként kell/lehet/szabad erre reagálnia.

Nem másolom ide részletesen a sztorit, alább megtalálod és kommentelhetsz is hozzá, ha van róla véleményed.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ez is érdekelhet:

A szülők pedig csendben szenvednek – a szülőverő gyerekekről

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!