Egy anya kampányt indított az interneten, melyben arra figyelmezteti a szülőket, vegyék észre, ha gyerekük szeme másként töri a fényt, mint megszokták. Kellie Perren kislányának életét az mentette meg, hogy az anya látta azt, amit környezetében senki más: egy kis fehér felvillanást a kislány egyik szemében, ami ahogy jött, úgy mindig el is tűnt, és amit az anyán kívül senki nem vette észre.

retinoblastoma retinoblasztóma fotó fényreflex

A szem úgynevezett fényreflexének megváltozása súlyos betegség, retinoblasztóma jele lehet.

 

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

Színes, vidám, illatos, a gyerekek szeretik − és mérgező, mi az?

A szokatlan csillanást a gyerek szemében csak az anya észlelte, és nem is késlekedett szemorvoshoz vinni a kislányt, a most 5 éves Isabelle-t. Utóbb kiderült, hogy ezzel valószínűleg a kislány életét is megmentette, hiszen a furcsa fény okaként a szemben növekvő daganat, úgynevezett retinoblasztóma igazolódott. A kislány beteg szemét el kellett távolítani, helyette műszemet kapott, de most minden esélye megvan a teljes gyógyulásra.

„Olyan volt, mint egy szellem, hirtelen jött, és mire igazából felfogtam volna, hogy mit látok, már el is tűnt. Aggasztott a dolog, és kértem a környezetünkben élőket, hogy ők is figyeljék, de rajtam kívül senki nem látott semmi szokatlant” – meséli most az édesanya. A kislány fotóit megnézve azonban egyértelművé vált, hogy valami nagyon nincs rendben, hiszen az egyik szemében a szokásos vörös fényreflex helyett a beteg szemen fehér szín látszott. (Ez az, amit a fotósok vörösszem-effektusnak hívnak, és mindenféle technikai praktikákkal igyekeznek is eltüntetni a fotókról. Pedig retinoblasztóma eseteiben jó szolgálatot tehet a korai felismerésben.)

Isabelle-nek tehát most minden esélye megvan a gyógyulásra, az anya azonban szeretné figyelmeztetni a többi szülőt, hogy figyeljenek fel a gyanújelekre. Fel kell, hogy merüljön a retinoblasztóma gyanúja, ha a pupillának megfelelően szokatlan fehér fényreflexió látszik, vagy megváltozik a szivárványhártya színe. „Nem akarom, hogy bárki más is keresztül menjen azon, amin mi. Ha valami gyanúsat észlelsz, vidd a gyereket szemorvoshoz” – figyelmezteti Kellie a többi szülőt.

retinoblastoma retinoblasztóma fotó fényreflexA retinoblasztómáról röviden

A retinoblasztóma a szemideghártyájából, a retinából kiinduló daganat, mely a gyermekkori szemészeti daganatok között a leggyakoribb. A retinát a magzati fejlődés korai szakaszában az úgynevezett retinoblasztok hozzák létre, melyek kezdetben folyamatosan osztódnak, majd később az osztódás abbamarad, és érett retinasejtek alakulnak ki. Ritka esetekben ebben a folyamatban zavar áll be, és a retinoblasztok  helyett, hogy abbahagynák az osztódást, megállíthatatlan, kontrollálatlan osztódásba kezdenek, így létrehozva a retinoblasztóma nevű szemdaganatot.

A retinoblasztómának örökletes és nem örökletes (úgynevezett sporadikus) formája létezik.

A retinoblasztóma az esetek körülbelül egyharmadában örökletes, melyért az úgynevezett RB1 gént teszik felelőssé. Abban az esetben, ha az RB1 génen módosulás, úgynevezett mutáció jön létre a, ez alapját képezi a retinoblasztóma kialakulásának. Az örökletes formában ez a módosult gén szülőről gyermekre öröklődik.

Az esetek két harmadában az RB1 gén mutációja nem öröklődik, hanem valamikor a fejlődés folyamán alakul ki. Ez a forma általában egyoldali retinoblasztómát hoz létre, míg az örökletes formában gyakori mindkét szem megbetegedése.

Ha a retinoblasztómát nem kezelik időben és megfelelően, akkor a daganat folyamatosan növekedve kitölti a szemgolyót és akár a szem határát is átlépheti. Szerencsére a retinoblasztómát az esetek legnagyobb részében idejekorán felismerik, ilyenkor esély van akár a teljes gyógyulásra is.

Forrás: American Cancer Society 

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ez is érdekelhet

Színes, vidám, illatos, a gyerekek szeretik − és mérgező, mi az?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!