Az orvosok megismételték a bravúrt: baba született átültetett méhből

 
Nemrégiben egy idősebb ismerősömmel beszélgettem, aki kifejtette abbéli véleményét, miszerint teljesen feleslegesek a meddőségi kezelések, mert ha egy párnak nem születik gyereke, annak oka van. Azt mondja, a természet tudja a dolgát, és ahova nem teremt gyereket, ott ennek így kell lennie. A legnagyobb tiszteletem mellett is ez nettó hülyeség, drága Marika néni, mert az...
A bejegyzés folytatódik »
 

20 téma, amiről inkább nem beszélünk

Egy nemrégiben megjelent felmérés szerint a fizetés, a testsúly és a meddőség az a három téma, amit a legtöbb ember tabunak tekint a mindennapi személyes érintkezések kapcsán. Pedig vannak közöttük olyan témák is, melyekről...
A bejegyzés folytatódik »
 

Miért nem gondolnak az orvosok az endometriózisra?

Vannak olyan betegségek, melyekkel a nők sokáig küzdenek, míg az orvosoknak sikerül végre kideríteniük, mi a baj. Ezek között vannak női betegségek és vannak olyanok is, melyek mindkét nemben előfordulhatnak, nőknél mégis...
A bejegyzés folytatódik »
 

„Nem szaporodunk, mert nem akarjuk szennyezni a világot”

Egy pár azzal a megjegyzéssel tette közzé a közösségi médiában, hogy a pár férfi tagjánál az ondóvezeték elköttetése mellett döntöttek, hogy nem akarják tovább nehezíteni egyébként is túlnépesedett Földünk helyzetét....
A bejegyzés folytatódik »
 

A pacsirták könnyebben esnek teherbe, mint a baglyok

Egy nemrégiben megjelent vizsgálatban arra keresték a választ, hogy mesterséges megtermékenyítésen átesett nők körében van-e összefüggés a nők alvási szokásai és a lombikkezelés sikeressége, azaz a létrejött terhességek...
A bejegyzés folytatódik »
 

Béranyák a jog útvesztőjében

Nemrégiben a brit lapok címoldalára került egy anya, aki béranyaként vállalkozott egy gyermek kihordására. Ám amikor kiderült, hogy a magzat beteg, a biológiai szülők a terhesség megszakítása mellett döntöttek… volna....
A bejegyzés folytatódik »
 

Ajándékba kapott anyaméh, ajándékba kapott anyaság

Az orvosi híreket olvasva az ember csak kapkodja a fejét, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs lehetetlen. A múlt hét híre az volt, hogy először szült egy anya úgy, hogy korábban méhátültetésen esett át. A hír azért...
A bejegyzés folytatódik »
 

Saját spermáját adta a meddőségi doktor

Egy orvos amolyan "csináld magad" módon oldotta meg a gyermekre vágyó nők megtermékenyítését a meddőségi klinikáján. A dolog most, évtizedekkel később tudódott ki, úgyhogy most legalább három tucat ember tekintheti őt...
A bejegyzés folytatódik »
 

5 mondat, ami soha ne mondj egy meddő nőnek

Ha valaki az ismerősi körében azzal szembesül, hogy egy pár hiába szeretne gyereket, a terhesség valamiért nem jön össze, akkor persze hogy feléled benne a segíteni akarás. De ami innen jó mondatnak tűnik, az onnan nézve...
A bejegyzés folytatódik »
 

Eső után szivárvány – a meddőséggel nem vagy egyedül!

A múltkor a neten barangolva egy különleges fotóra bukkantam, melyet mostanában ezrek osztanak meg és lájkolnak a különböző netes fórumokon. Ezt szeretném most megmutatni nektek, mert mindent kifejez, amit a meddőségről...
A bejegyzés folytatódik »
 

Nekem is fájt a menstruáció, neked se lesz jobb − az endometriózisról

Manapság mintha kezdene "divatba jönni" az endometriózis. Ami jó dolog. Mert korábban nemigen beszélt róla senki. Az érintett nők inkább magukban szenvedtek, környezetük pedig azt igyekezett beléjük sulykolni, hogy amit éreznek,...
A bejegyzés folytatódik »
 

Nem jár a lombikkezelés, ha az apa kövér

Ha az apa kövér, akkor a meddő pároknak mostantól mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha lombikbébit szeretnének. Legalábbis Angliában. A brit társadalombiztosítás ugyanis mostantól nem fedezi a költségeket, ha az apa erősen...
A bejegyzés folytatódik »
 

Gyerek és unoka ugyanabból az anyaméhből

Gyerek, szülő és nagyszülő között mindig különleges kapcsolat van. Még inkább elmondhatja magáról ezt az a nő, aki az édesanyjától „kapott” méhben hordta ki kisfiát. A svéd asszonynak 20 évvel ezelőtt rákbetegség...
A bejegyzés folytatódik »

Hiteles egészségügyi weboldal

Kövess a Facebookon is!

Anyavilág

blogavatar

Dr. Simonfalvi Ildikó vagyok, két gyönyörű és okos felnőtt nagylány büszke édesanyja. Orvos vagyok, szakfordító és szakújságíró. Szeretném átadni mindazt, amit a gyereknevelés orvosi, pszichológiai és hétköznapi vonatkozásairól az évtizedek alatt tanultam, olvastam és anyaként átéltem. Vallom, hogy orvosként, szakmabeliként szülőknek, laikusoknak írni hatalmas felelősség. Ha írni szeretnél nekem, itt megteheted: noblogszerkeszto@gmail.com Kérlek, hogy ha saját oldaladon szeretnéd megjelentetni az Anyavilág cikkét, azt kizárólag úgy tedd, hogy a cikk legfeljebb egyharmadát átvéve az Anyavilág eredeti cikkére mutató linket helyezel el. Az oldalon megjelenő minden írás saját szellemi tulajdon, a fentiektől eltérő másodközlés csak előzetes engedéllyel lehetséges!

Ti írtátok

Címkefelhő

(1), anyatej (1),11 évesen szült (1),112 (1),21-es triszómia (1),5 éves (1),abortusz (10),abortuszellenesség (1),abortusztabletta (1),abortusztörvény (3),abúzus (1),adam opris (1),addikció (5),adhd (2),adoptálás (1),afroamerikaiak (1),Agnodice (1),agydaganat (2),agyfejlődés (1),agyhártyagyulladás (1),agyi fejlődés (1),agyi érkatasztrófa (1),agykárosodás (1),agysérülés (1),air new zealand (1),ajtóék (1),ajándék (1),ajándékozás (1),aktivitás (1),aladdin (1),alakváltozás (1),algoritmus (1),alkalmazás (2),alkohol (8),alkoholfogyasztás (7),alkoholmérgezés (1),allergia (4),allergológus (1),altatás (3),altatódal (1),aludjon e napközben a gyerek (1),alvás (12),alvásdepriváció (1),alváshiány (1),alvási idő (1),alvásidő (1),alvásminőség (1),alvászavarok (1),amazon (1),Ambrus Flóra (1),anatómia (1),anesztézia (1),angelina jolie (1),anglia (1),anorexia (2),antibiotikum (1),antibiotikumok (1),antibiotikumrezisztencia (1),anya (4),anya lánya (2),anya nyaral (1),anya-lánya fotók (1),anyablog (1),anyai életkor (1),anyai érzés (1),anyaság (13),anyatej (14),anyatej színe (1),anyavilág (5),anyák (3),anyák napja (1),anyós (2),anémia (1),apa (4),apai érzés (1),apaság (3),app (3),apák (9),apás szülés (3),após (1),argentína (1),arizona (1),ashton kutcher (1),asperger (2),asperger szindróma (1),asperger tünetei (1),asperger-szindróma (1),aspergeres (1),asztma (2),ausztrália (2),autista (4),autizmus (6),autizmus hónap (1),autizmus spektrum zavar (1),autonómia (1),autó (3),autóban hagyott gyerek (4),autósülés (3),autóvezetés (3),ava (1),az orvos válaszol (1),az élet kezdete (1),az élet írta (10),azbeszt (1),baba (1),baba fejlődése (1),baba neme (2),baba neve (1),babacsomag (1),babafotók (1),babafürdetés (1),babahintőpor (1),babakocsi (3),babamentő inkubátor (1),babaprojekt (1),babaruha (1),babaruhakölcsönző (1),babaúszás (1),back to school (1),bal oldal (1),baleset (8),balesetek (2),balettóra (1),barbie (1),barát (2),barátság (2),bbc (1),becky (1),bed-sharing (2),bedsharing (3),benzinkút (1),bepisilés (1),beszélgetés (1),beteg gyerek (1),beteg gyerekkel repülni (1),betegjogok (2),betegség (3),betegségek (2),betegségek filmen (1),betegségek operákban (1),bethesda (1),betét (1),bezzeganya (3),bikinivonal (1),bilire szoktatás (2),biológia (2),biológia szakkör (1),biológiai óra (1),biomarker (3),bizalom (1),biztonság (2),biztonsági (1),biztonsági gyermekülés (2),biztonsági ülés (1),biztonságos alvás (1),biztonságos szülés (1),blessing okoedion (1),blog (3),blogolás (1),bohóc (1),bohócdoktorok (1),bohócok (1),boldog gyerek (1),bontott csirke (1),borax (1),borostyán (2),borotva (1),borotválás (1),brady (1),brazília (1),brca1 (1),brca2 (1),brigitte nielsen (1),brit királyi család (1),british airways (1),buddy project (1),bullying (3),burger king (1),burokban születni (1),burokban születés (1),bába (1),bántalmazás (1),bárányhimlő (3),bébikomp (1),bébiszitter (2),bébiétel (1),béranya (3),béranyaság (1),bíróság (3),bór (1),bölcsőhalál (2),börtön (2),bútorok (1),búék (1),büntetés (2),bőr (1),bőrgyógyász (1),bőrkontaktus (1),bűnmegelőzés (1),calculator (1),Candy (1),cdx2 (1),challenge (1),channel 4 (1),charlotte (1),cheesechallenge (1),chhaupadi (1),chili (1),chipsadó (1),choking game (1),cigaretta (1),cipő (1),cipővásárlás (1),cirkadián ritmus (2),citomegalovírus (1),citrom (1),clara (1),Claridge (1),cloutlighting (1),co-sleeping (2),cochlearis implantáció (1),cochlearis implantátum (1),contergan (1),copd (1),cosleeping (2),cpr (1),család (3),családbarát munkahely (1),családi fotók (1),családi munkamegosztás (1),családi nyaralás (2),családi vita (1),családi vita okai (1),családi étkezés (1),családon belüli erőszak (2),családos parkoló (1),családtervezés (1),csecsemő (4),csecsemőhalandóság (1),csecsemők (1),csecsemőkori hasfájás (1),csecsemőkori kólika (1),csipszadó (1),csonkítás (1),csonthéjasok (1),csontok (1),császármetszés (11),csúnya beszéd (1),csúszda (1),cukor (4),cukorbaba (1),cukorbeteg (1),cukorbetegség (1),cukorbetegség diabétesz (1),cukorfogyasztás (1),cukorpapa (1),cukrok (1),cumi (1),cutler (1),cyberbullying (2),cölibátus (1),dad shaming (3),dad-shaming (1),dajkaanya (1),dajkaanyaság (1),dan snow (1),depresszió (9),depresszió jelei (1),devon (1),dezodor (1),dezodor kihívás (1),dietetikus (1),digitális nyomkövetés (1),digitális önkárosító magatartás (1),dinoszauruszok (1),disney (1),diszkrimináció (2),diszmorfia (1),divatbemutató (1),diófélék (1),dmau (1),dohányzás (10),dohányzás elleni akció (1),dolgozó anya (3),down (5),down szindróma (7),down világnap (1),drew barrymore (1),drog (4),drogfőváros (1),drogos anya (1),drogozás (1),dánia (1),dínók (1),dúla (1),each (1),easyjet (1),economy skycouch (1),egy ágyban alvás (1),egyedülálló anya (1),egyetem (2),egyetemisták (1),egyház (3),egyszerre szültek (1),együttalvás (2),egészség (3),egészséges táplálkozás (1),egészséges étkezés (1),egészségtan (1),egészségtan óra (1),egészségtelen táplálkozás (1),egészségügyi panaszláda (1),egészségügyi tartalmak (2),egészségügyi törvény (1),ehető-e a méhlepény (1),ekommandó (1),elalvás (1),eldobható (1),elhízás (12),első találkozás (1),elsősegély (2),elsősegélynyújtás (1),elvie (1),elégtelenség (1),előnyök (1),emberi test (3),emeletről lezuhant gyerek (1),emlőrák (10),endometriózis (5),endometriózis (1),energiaital (2),epilálás (1),erőszak (1),esemény utáni tabletta (1),esküvő (2),esszenciális zsírsavak (1),esti altatás (1),esti fektetés (1),esti lefekvés (1),etihad (1),eugenika (1),európa (2),európai felmérés (1),eutanázia (1),eutanázia program (1),evelina blendans (1),evolúció (1),evészavar (1),evészavarok (1),extraszűz olívaolaj (1),extrém babamasszázs (1),Facebook (1),facebook (14),facetime (1),fast (1),fegyver (2),fegyverbaleset (1),fejlődés (1),feketepiac (1),feketék (1),felelősségtudat (1),felfüggesztés (1),felmérés (4),felnőttbarát (1),felvilágosítás (2),felvételi (1),felvételi pontszámok (1),female genital mutilation (1),Ferenc pápa (2),ferenc pápa (4),Ferenc pápa Jorge Bergoglio (1),fertőzés (3),fertőzések (1),festmények (1),festék (1),fgm (2),fiatal anya (1),fiatalok (1),fidget spinner (1),figyelemelterelés (1),figyelmeztető tünetek (1),film (2),filmművészet (1),fire challenge (1),fitoösztrogének (1),fizetés (1),fizikai aktivitás (1),fiú lesz vagy lány (1),fiúk (1),flip out (1),florida (1),fluorid (1),flybe (1),fogak (2),fogamzás (2),fogamzásgátlás (9),fogamzásgátlás (1),fogamzásgátló (1),fogamzásgátló tabletta (2),fogamzásgátló tabletták (1),fogamzásgátlók (1),fogantatás (1),fogkrém (2),fogmosás (1),fogorvos (2),fogszuvasodás (3),fogtündér (1),fogváltás (1),fogyatékkal élők (1),fogyatékosság (1),fogyás (1),fogyókúra (2),fogzás (3),fogzási fájdalom (1),fogágybetegségek (1),fogápolás (1),fogínybetegségek (1),fogóreflex (1),fojtogatás (1),fokhagyma (1),follikulitisz (1),folsav (2),folyadék (1),folát (2),forró autó (1),fotók (2),fotósorozat (15),fotózás (1),franciaország (5),free birth (1),fruktóz (1),fuldoklás (2),fulladas (1),fulladás (9),fulladásos balesetek (1),fájdalmas menstruáció (2),fájdalomcsillapítók (1),félelem (1),félrenyelés (1),fényvédelem (1),fényvédelem[-] (1),férfi (2),férfi fogamzásgátlás (1),férfi meddőség (1),férfi nőgyógyász (1),férfi orvosok (1),férfiak (2),földimogyoró (1),függőség (3),fülbelövés (1),fülbevaló (1),füldugulás (1),füllyukasztás (1),füstjelző (1),főállású anya (2),galektin (1),galéria (1),gaslighting (1),gender (1),genetika (1),george (2),gerincferdülés (1),getoffyourphones (1),glasgow (1),gombelem (1),google (2),google medic update (1),gucci (1),gurgle (1),gutaütés (1),gyakori kérdések (1),gyaloglás (1),gyanújelek (2),gyengén látók (1),gyerek (26),gyerek az autóban (1),gyerek nélkül (1),gyerekanyák (1),gyerekbaleset (1),gyerekbarát (1),gyerekbarát étterem (1),gyerekek (30),gyerekfotók (4),gyerekkel repülni (3),gyerekkel utazom (1),gyerekkel vásárolni (1),gyerekkori (1),gyerekkori barátság (1),gyerekkori elhízás (2),gyerekkori öngyilkosság (1),gyerekmentes pihenés (1),gyerekmunka (1),gyereknevelés (9),gyerekszoba (1),gyerekvállalás (1),gyerekülés (1),gyermek (2),gyermekbaleset (8),gyermekbalesetek (3),gyermekbalett (1),gyermekbarát étterem (1),gyermekbántalmazás (1),gyermekek (5),gyermekfotók (1),gyermekgyász (1),gyermekházasság (2),gyermeki hazugság (1),gyermekjogok (1),gyermekkereskedelem (1),gyermekkori (2),gyermekkori alkoholmérgezés (1),gyermekkori diabétesz (1),gyermekkori elhízás (9),gyermekkori stroke (1),gyermekkori öngyilkosság (2),gyermekkori öngyilkosság okai (1),gyermeknevelés (2),gyermekorvos (1),gyermekprostitúció (1),gyermekszám (1),gyermekszépségverseny (1),gyermektelenség (2),gyermekverés (1),gyermekágy (1),gyermekágyi láz (1),gyermekülés (4),gyomorszűkítő műtét (1),gyász (1),gyógyszer (1),gyógyszerek (1),gyógyszervizsgálat (1),gyógyszerész (1),gyöngysor (1),györgy herceg (1),gyümölcslevek (1),gázláng (1),gének (1),hagyományok (1),hajléktalan (1),halak (1),hallás (1),halláskárosodás (2),hallássérülés (1),halva születés (1),halvaszületés (2),halvaszülés (1),halál (3),halálos szoptatás (1),hangos felolvasás (1),Harmadik Birodalom (1),harry herceg (2),hasadt gerinc (2),hasfájás (1),hasfájós baba (1),hasfájós csecsemő (1),hashtag (1),hasmenés (1),használt játék (1),havi vérzés (2),hazudik a gyerek (1),hazugság (1),heimlich manőver (1),heimlich műfogás (2),helikopterszülő (1),helikopterszülőség (1),helikoptertársadalom (1),helyreállító műtét (1),henna (1),hercegi pár (1),Hessy Taft (1),hev (1),hev fény (1),himenoplasztika (1),himlőparti (1),hintőpor (1),hiperemezis gravidarum (1),hirdetés (1),hirdetések (1),hirtelen csecsemőhalál (1),hit (1),hiteles egészségkommunikáció (1),hiteles egészségügyi weboldal (1),hitelesség (2),hiv (1),hogyan büntessek (1),hogyan büntessünk (1),hogyan legyek tökéletes anya (1),hokimeccs (1),hol aludjon a baba (1),hollandia (3),Holly Spring (1),home office (1),homeless (1),homeomami (1),homeopátia (2),hometovote (1),homoszexualitás (4),homoszexuális (2),hormonkezelés (1),hormonpótlás (1),hotel (2),hpv (3),humán papillómavírus (2),hymenoplastica (1),háborítatlan szülés (1),hányás (2),három lány (1),három lány egy családban (1),hátrányok (1),házasság (1),házastársi erőszak (1),házimunka (1),hízás (1),hóeke szülő (1),húsvét (2),húsvéti nyuszi (2),idegenek (1),idegentest (2),időeltolódás (1),idős anya (3),idős kor (1),idős szülők (1),idősek (2),idősotthon (1),időutazás (1),igbók (1),igény szerinti szoptatás (1),ihat e mandulatejet a baba (1),ihat e mandulatejet a gyerek (1),ikerterhesség (1),ikrek (2),impulzuskontroll zavar (1),in vitro fertilizáció (1),india (2),indított szülés (1),influencer (3),infografika (2),inozitol (1),instagram (6),intelligencia (1),internet (6),internetbiztonság (2),internetes játék (1),internetes keresés (1),internetes zaklatás (2),internethasználat (1),intimszféra (1),intrauterin (1),ionizáló sugárzás (1),irodalom (1),iskola (16),iskolai felvilágosító órák (1),iskolai lövödözés (1),iskolai lövöldözés (1),iskolai zaklatás (1),iskolakezdés (2),istenes bence (1),ivf (2),izland (1),izomsorvadás (1),Jade Goody (1),jaffa kiadó (1),jane walker (1),japán (1),jemen (1),jessie james decker (1),jet lag (1),jo frost (1),jogosítvány (2),johnnie walker (1),johnson & johnson (1),junk food (1),járvány (1),játszóház (1),játszótér (2),játék (5),játékfüggés (1),játékfüggőség (1),jégkorong (1),k vitamin (2),kamasz (4),kamaszok (21),kampány (6),kannabinoidok (1),kanyaró (7),kanyaróparti (1),kapcsolat (1),kardashian (1),karkötő (1),karácsony (4),katalin (2),katalin hercegné (1),katolikus (1),katona (1),kellogs (1),kenguruztatás (1),kenguruzás (1),kerti medence (2),keszthely (1),ki keljen fel éjszaka (1),kihívás (3),királyi esküvő (1),kis gyerek (1),kisdedek (1),kisgyerekes anyák (1),kisgyerekesek (1),kisgyerekkel repülni (1),kisgyerekkel szállodában (1),kisgyermekek (1),kismama sárga csillaggal (1),kispapa (1),kisállatok (1),kiterjesztett szoptatás (1),kiállítás (1),kleopátra (1),kockázatok (2),koffein (4),kognitív disszonancia (1),kohleáris (1),kokain (1),kolin (1),kommentek (1),komplikációk (1),koponya (1),korai tünetek (1),koraszülés (3),koraszülött (2),koraszülött csecsemő (1),korhatár (1),kortárssegítség (1),kreatin (1),kresz (1),krimi (1),kutatás (4),kutya (3),kutyatamadas (1),kutyatámadás (2),kvíz (19),kábítószer (6),kábítószerek (1),káosz (1),káromkodás (1),kárpátalja (1),kártérítés (2),kártérítési per (1),kávé (2),kávéfogyasztás (1),kávézó (1),kényszerbetegség (1),kényszerházasság (1),képalkotó vizsgálatok (1),képlet (1),képzőművészet (1),kérdőív (2),kézhigiénia világnapja (1),kézszárító (1),kígyómarás (1),kígyóméreg (1),kína (2),kólika (1),kórház (3),kórházi csomag (1),köhögés (1),köldökcsonk (1),köldökzsinór (2),köldökzsinórcsonk (1),költők (1),könyv (2),könyvajánló (3),könyvek (1),könyvhét (1),kötelék (1),kövérség (4),közlekedés (2),közlekedésbiztonság (5),közös ágy (1),közös ágyban alvás (1),közösségi média (11),közösségi oldalak (8),közösségimédia-függőség (1),különalvás (1),különleges nevek (1),kütyüfüggés (1),lanzarote-i egyezmény (1),leesett a baba (1),leesett a gyerek (1),leesés (2),lefejezték a magzatot (1),lefejt anyatej (1),lefogás (1),legjobb barát (1),legkisebb újszülött (1),lelki egészség világnapja (1),lenyelt idegentest (1),leszbikus (1),leszokás (1),leukodisztrófia (1),levegőbe dobálás (1),levél (1),lgbt (1),life 360 (1),listentoyourkids (1),lombik (1),lombikkezelés (4),London (1),london (1),lopás (1),lusta szülők (1),luxuskórház (1),luxusszülészet (1),lányok (1),lányos apák (1),légnyomásváltozás (1),légzészavar (1),légúti idegentest (1),lövöldözés (1),macska (1),magatartástudomány (1),magufuli (1),magzat (1),magzat neme (1),magzati alkohol szindróma (1),magzati halál (1),magzati műtét (2),magzati ártalmak (1),magzatkárosító (2),makeup (1),mammográfia (2),mandulatej (1),mandulatej vagy tehéntej (1),marihuána (1),masztektómia (1),maszturbalas (1),maszturbáció (1),maszturbál a gyerek (1),matematikaprofesszor (1),matrica (1),mattel (1),meddőség (12),meddőségi klinika (1),meddőségi specialista (1),megbízhatóság (1),megelőzés (1),meghan markle (2),meghívó (1),megrontás (1),megrázott baba (2),megrázott baba szindróma (1),megszületett az első baba (1),megtermékenyítés (1),melania trump (1),melanóma (3),melanóma[-] (1),melatonin (2),meleg (3),meleg férfiak (1),melegek (3),mellműtét (1),mellrák (13),mellrák terhesség alatt (1),mellrákszűrés (2),mellszívó (1),mellékhatások (2),menetirány (2),meningitisz (1),mennyi idő teljen el két terhesség között (1),mennyi idős kortól (1),mennyit várjunk két terhesség között (1),menopauza (2),menstruáció (7),menstruációs kehely (1),menstruációs tölcsér (1),mentális betegség (1),mentők (1),mentők riasztása (1),merseygirls (1),mese (1),mesekönyv (1),mesterséges megtermékenyítés (3),mesék (1),metoo (1),meztelen fotók (1),michael douglas (1),mielin (1),mielinhüvely (1),mila kunis (1),mindennapi pszichológia (1),minisztori (1),mire keresnek a gyerekek a neten (1),miscarriage (1),mit egyek hogy terhes legyek (1),mit ne egyek (2),mivel hívhatom a 112t (1),mizoprosztol (1),miért nem alszik a baba (1),miért nincsenek barátai (1),mobil (1),mobilalkalmazás (1),mobiltelefon (8),modell (1),mogyoróallergia (1),mom shaming (4),mom-shaming (1),momcation (1),mostoha (1),mostohaanya (1),mostohagyerek (1),mosószer (1),mosószerpárna (1),mosószerpárnácska (1),mothercare (1),mozaikcsalád (2),mozgáskorlátozott parkoló (1),mozgássérült (1),mozi (2),mr vizsgálat (1),multitasking (1),multivitamin (3),multivitaminok (2),munchausen (1),munchausen by proxy (1),munkaidő (1),mágnesrezonancia (1),Málcsika néni (1),március az endometriózis hónapja (1),második gyerek (1),másság (1),méh (1),méhen belüli műtét (2),méhlepény (4),méhlepény megevése (1),méhnyakrák (9),méhnyakrák tünetei (1),méhátültetés (4),mérgező anyagok (1),mérgező anyák (1),mítosz (1),mítoszok (1),műtakony (1),műtét (1),nadrágpelenka (1),nagy család (1),nagy kutya (1),nagycsaládos (1),nagymama (4),nagypapa (3),nagyszülők (4),nagyszülőség (1),napfény (2),napfény[-] (1),napfényhatás (1),napsugárzás (1),napsugárzás[-] (1),napvédelem (2),natal tooth (1),nedves törlőkendők (1),nem alszik a gyerek (1),nem jön össze a terhesség (1),nem tudtam hogy terhes vagyok (1),nem vette észre hogy terhes (1),nemek (1),nemek szerinti szelekció (1),nemi abúzus (1),nemi diszkrimináció (3),nemi egyenlőség (1),nemi erőszak (3),nemi felvilágosítás (1),nemi identitás (2),nemi különbségek (1),nemi szelekció (1),nemi szerepek (4),nemi szervek megcsonkítása (1),nemi sztereotípiák (4),nemi élet (1),nepál (1),net (1),netbiztonság (1),netes kommunikáció (1),netfüggőség (2),nevelés (1),nevelési hiba (1),nevelőszülő (1),new york (1),nicky campbell (1),nigéria (1),nikolas cruz (1),nikotin (3),nyaklánc (2),nyaralás (1),nyelvi készségek (1),nyereményjáték (2),nyilvános helyen szoptatás (1),nyilvános szoptatás (2),nyitott gerinc (2),nyomkövetés (1),nyájimmunitás (2),nyári szünet (1),náci ideológia (1),nácik (1),nátha (1),négyes ikrek (1),négyesikrek (1),Németország (1),népegészségügyi termékadó (1),népességfogyás (1),népirtás (1),népszavazás (1),névadás (1),névválasztás (1),nőgyógyászati rákszűrés (1),női nemi szervek megcsonkítása (1),női nőgyógyász (1),női pilóta (1),női szerepek (2),női táska (1),nők (8),nők a háborúban (1),nők elleni erőszak (1),nővérek (1),obszesszív kompulzív zavar (1),ocd (1),okok (1),oktatás (4),olajos magvak (1),olaszország (2),oltásellenes (1),oltásellenes csoportok (1),oltásellenesek (1),oltásellenesség (5),olvasás (3),olvasás megszerettetése (1),olvasói levél (1),ondóvezeték (1),ondóvezeték lekötése (1),opera (1),opioidok (1),orosz (1),oroszország (1),orrpiszkálás (1),orvos (1),orvosi szakkifejezések (1),orvosok (3),orvostudomány (1),orvostörténet (1),orvosválaszol (1),osztály bohóca (1),otthon szülés (4),otthonról dolgozni (1),otthonról dolgozni gyerekkel (1),otthonról dolgozó anyák (1),otthonszülés (6),ovuláció (1),oxibenzon (1),papanicolaou (1),papaya (1),papok (1),paprika (1),papír kéztörlő (1),Paraguay (1),parlament (1),parti (1),pasi (1),passzív dohányzás (2),pedagógusok (1),pedofil (4),pedofil apa (1),pedofil pap (1),pedofil papok (1),pedofília (6),pelenka (1),per (2),petefészekrák (5),petefészekrák világnapja (1),pigg-o-stat (1),pilóta (1),pilótanő (1),pisztoly (1),pitbull (1),placenta (3),placenta megevése (1),placentofágia (2),plakát (1),plus size gyerekruhák (1),pneumokokkusz (1),pornográfia (2),pornó (1),portland hospital (1),poszt (1),poszt partum (1),poszt partum depresszió (1),posztpartum (2),posztpartum depresszió (2),potyautas (1),praeeclampsia (1),prankster (1),preeklampszia (2),prenatális diagnosztika (1),privát szféra (1),privátszféra (1),proana (1),prostitúció (1),prosztatarák (1),pszichiáter (1),pszichológia (12),pszichoszomatikus (1),pszichoszomatikus betegségek (1),pszichoszomatikus tünetek (1),pápa (2),párkapcsolat (1),pókember (1),póni (1),pónifestés (1),pónifestő parti (1),pörgettyű (1),radfordék (1),ragacs (1),rania matar (1),recept nélkül (1),recept nélküli fogamzásgátló (1),recept nélküli gyógyszerek (1),regények (1),reklám (4),reklámok (2),reklámtörvény (1),rendszertelen menstruáció (1),repülés (11),repülőgép (4),repülőtér (2),repülőút (1),retinil palmitát (1),rezisztens baktériumok (1),riasztó (1),robot (1),robotbölcső (1),robotágy (1),rohamos szülés (1),rohamszülés (1),rokkantság (1),room-sharing (1),roomsharing (2),royal wedding (1),ryanair (2),rágógumi (1),rágógumireklám (1),rákszűrés (11),rákszűrések (1),ráncos bohóc (1),régi fotók (1),röntgen (1),röntgenvizsgálat (1),rúdtánc (1),sajtkihívás (1),saját spermával (1),saját szülés (1),sammy woodhouse (1),schobert norbert (1),scoliosis (1),seeking arrangement (1),segélyhívó szám (1),sejtmentes rns (1),Semmelweis Ignác (1),Semmelweis nap (1),serena williams (1),sexting (1),shaken baby (3),sharenting (1),sids (1),SIDS (1),siket (1),siketség (1),sivatag (1),Sixtus kápolna (1),skócia (2),slejm (1),snapchat (2),sni (1),snowploughing parenting (1),sok gyerek (1),sorsolás (1),spanyolország (1),speciális igényű (1),spermabank (1),spermadonor (1),spiderman (1),spina bifida (2),spinális izomatrófia (1),spontán abortusz (1),spontán vetélés (1),statisztika (3),stigma (2),stroke (2),stroke tünetei (1),sugarbabies (1),sugardaddies (1),sugárexpozíció (1),sugárzás (1),supernanny (1),szabad szülés (1),szabadidő (1),szabályok (2),szakmai hitelesség (1),szakmai megbízhatóság (1),szakorvosok (1),szappanbuborék (1),szaúd-arábia (2),szelfi (2),szelfizés (1),szemsérülés (1),személyiségjegyek (1),szennyvíz (1),szenzitizáció (1),szeretetüzenet (1),szerkezeti képlet (1),szervátültetés (1),szerzői nevek (1),szeszes ital (1),szex menstruáció alatt (1),szexista (1),szexista megjegyzések (1),szexizmus (2),szexualitás (1),szexuális felvilágosítás (1),szexuális zaklatás (2),szexuális zaklatás (1),szildenafil (1),szingli (2),szingliség (1),szkoliózis (1),szobatisztaság (3),szobatisztaságra nevelés (1),szobatisztaságra szoktatás (1),szociális média (1),szociálismédia-függőség (1),szokatlan gyereknevelési módszerek (1),szokások (1),szoptatás (36),szoptatásellenes (1),szoptatásellenesség (1),szorongás (1),szpina bifida (1),szponzor (1),sztereotípiák (1),sztrók (2),szuperdada (1),szálloda (2),székrekedés (1),szélütés (1),szénmonoxid (1),szépirodalom (1),szépségideál (1),szépségverseny (1),szívfrekvencia (1),szívinfarktus (1),szója (1),születés (1),születésnap (1),szülés (28),szülés gyorsítása (1),szülés időpontja (1),szülés indítása (1),szülés utáni (1),szülés utáni depresszió (5),szülés utáni elvonulás (1),szülésfotó (1),szülési szabadság (1),szülésvezetés (1),szülésvideószüléstörténet (1),szülészet-nőgyógyászat (1),szülésznő (1),szülő (5),szülő gyerek vita (1),szülő jelenléte (1),szülő-gyermek kapcsolat (1),szülői attitűd (1),szülői dohányzás (1),szülői minta (2),szülői szerep (1),szülők (7),szülőszoba (3),szülőség (2),szüzesség (1),Sátán Egyháza (1),sátánizmus (1),sóbevitel (1),sürgősségi fogamzásgátlás (1),sürgősségi fogamzásgátló (1),Sütibank (1),tablet (2),tabuk (1),tabutéma (1),takarítás (1),talidomid (1),talkum (1),találati lista (1),tampon (5),tanzánia (1),tanárok (1),tanítás (1),tavaszi fáradtság (1),teherbe esés (3),tehetsz róla tehetsz ellene (1),tehén (1),tejben fürdeni (1),tejfogak (1),tejfürdő (1),telefon (2),telefonszám (1),templom (1),teratogén (2),terhesfotók (2),terhesség (50),terhesség alatti sport (1),terhesség anya pocak pocakfotók ultrahang baba homeopátia képek terhesség terhes várandós kismama (1),terhességi gyanújelek (1),terhességi hányás (1),terhességi szövődmény (1),terhességi szövődmények (1),terhességi szűrés (1),terhességi toxémia (1),terhességmegszakítás (3),terhesvitamin (1),termékenység (1),termékenységi ráta (1),természetes fogamzásgátlás (1),terrible two (1),testi fenyítés (1),testi változások (1),testkép (4),testképzavar (4),testmozgás (2),testvérek (4),testvérféltékenység (1),teszt (19),tetkó (3),tetoválás (4),Thalasso Bain Bebe (1),thc (1),the power of play (1),thinspiration (1),third hand (1),third hand dohányzás (1),thirdhand (1),tide pod challenge (1),tiltott ételek (2),tinianyák (1),tiniterhesség (2),tippek (1),tizenévesek (1),tolvaj (1),top10 (11),torokrák (1),totalán (1),toxikus shock szindróma (2),toxikus sokk szindróma (2),tradíciók (1),transzgender (1),transzlantáció (1),transznemű (1),transzneműség (1),transzplantáció (5),traumatikus szülés (1),trollkodás (1),trollok (2),tss (2),tudatos gyermektelenség (1),tudomány (2),twitter (1),Twitter (2),tájékoztatáshoz való jog (1),táplálkozás (4),tápszer (6),tápszergyártók (1),társadalmi elvárások (1),tények és tévhitek (1),tévhitek (1),tévéshow (1),többes ikerterhesség (1),tökéletes anya (1),tömegközlekedés (2),történelemhamisítás (1),történet (1),törvény (1),túl sokat alszik (1),túlféltés (1),túlnépesedés (1),tüdőbetegség (1),tüdőgyulladás (1),tüdőkárosodás (1),tünetek (1),udvariasság (1),ujjszopás (1),ukrajna (1),ultrahang (2),ultrahangvizsgálat (1),ultrahangvizsgálat (1),unoka (2),uszoda (1),utazás (5),utazás gyerekkel (1),utazási irány (1),uva (1),uva[-] (1),uvb (1),uvb[-] (1),vajúdás (1),vakcina (15),vakok (1),vakság (1),vakáció (1),vallás (3),vallásos család (1),valóságshow (1),Vanessa Williams (1),vannak-e előnyei (1),vas (2),vashiány (1),vatikán (1),vazektómia (1),vegetáriánus (1),vegyjel (1),vegán (1),verbális agresszió (1),verés (1),veszekedés (1),veszély (1),veszélyek (6),veszélyes hashtag (1),veszélyes ételek (1),vetélés (4),videó (13),vigga (1),villámposzt (1),vilmos (1),világ legkisebb újszülöttje (1),virsli (1),vitaminok (3),vitaminpótlás (1),vitiligo (1),viták (1),válogatós a gyerekem (1),válogatós gyerek (2),válogatósság (1),változó kor (1),változókor (1),válás (2),várakozási idő (1),várandósfotók (1),várandósság (14),vásárlás (1),vásárlás gyerekkel (1),védőoltás (21),védőoltások (14),végtaghiány (2),vélemény (3),vérszegénység (1),vérzik a baba köldöke (1),vérzékenység (1),vérzés (1),vérző köldök (1),vírusfertőzés (1),vírusfotó (1),víz (1),víz alatti terhesfotók (1),vízbe fulladás (1),vízi balesetek (1),vízitorna (1),wewonttellmom (1),whi (1),whisky (1),whoppher (1),wrinkles (1),xbox (1),youth in iceland (1),youtube (3),zacher gábor (1),zajok (1),zaklatás (3),zene (2),zimbabwe (1),zoella (1),zokni (1),zsebpénz (2),zsidó (1),zsidó kislány (1),ágyba pisilés (1),áldozathibáztatás (1),állatkínzás (1),állatszőr (1),álláshirdetés (2),állásinterjú (1),ápolónők (1),április (1),április elseje (1),áprilisi baba (1),átnevelő tábor (1),átoltottság (1),ázsia (1),édesítőszer (1),égési sérülés (2),éhen halt gyerek (1),éhínség (1),ékszer (1),élelmiszerek (1),életkori besorolás (1),ének (1),éneklés (1),énkép (1),ételallergia (2),étkezés (4),étterem (3),írország (2),írók (1),ítélet (1),óvoda (3),öngyilkosság (5),önkielégítés (1),önkárosító magatartás (1),önzetlenség (1),önzés (2),önállósodás (2),önállóság (1),öregedés (1),örökbefogadás (5),örökbefogadó (1),örökbefogadó szülők (2),örökletes mellrák (1),öt csillag mozgalom (1),újraélesztés (1),újszülött (7),újszülött látogatása (1),újszülött neve (1),újszülöttgyilkosság (1),újszülöttkori reflexek (1),úszás (2),úszástanítás (1),üdítőital (2),üdülés (1),őssejtek (1)