Ma egy anya történetét hoztam, aki dolgozik, neveli a gyermekeit, és azt szeretné, hogy erről ismerjék az emberek. Van azonban a múltjában valami, ami ugyan nem titok, de – éppen saját gyermekei érdekében – szerette volna, ha ez csak később derül ki, amikor a gyermekei már nagyobbak, és nem húzza őket vissza az édesanyjuk múltja.

De mindig vannak olyanok, akik – ki tudja, milyen indíttatásból, de talán leginkább irigységből – ezt nem így gondolják. A gyerekek? Hát ők nem szempont a szemükben. Számomra ez a történet azt jelenti, hogy mindig van másik döntés, és jó döntést hozni soha nem késő.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!

 

Candice Brathwaite népszerű blogger az Egyesült Királyságban, az Instagramon például több mint 54 ezren követik. Éli a kétgyerekes édesanyák életét, és azon kívül, hogy a nyomtatványok „foglalkozás” rovatába valószínűleg csak azt írhatná be, hogy „influencer”, semmiben nem különbözik egy hétköznapi anyától, aki reggel munkába siet, este pedig a gyerekeiért a bölcsődébe vagy az óvodába. Megnéztem az oldalát, a szokásos „egyenméretű” influencer tartalmak mellett szívesen posztol a gyermekeiről, de még éppen csak az ízléses, mértékletes módon, nem a gyerekeit használva reklámfelületként.

Van azonban az életében egy sötét pont, amit nem akart ugyan örökre eltitkolni a gyerekei elől, azonban várt volna leve addig, amíg elég nagyok lesznek ahhoz, hogy megértsék a miérteket. Más azonban ezt másként gondolta, és az interneten útjára engedett egy megosztást, amiben az ismeretlen feltárja, hogy Candice egykor szexmunkásként is dolgozott. Irigységből, butaságból, ki tudja? A célja mindenesetre nyilvánvalóan az volt, hogy elhiteltelenítse a követői és az üzleti partnerei elől, azt sugallva, hogy a gondos családanya csak máz, ami mögött egy egészen más személyiség, sötét múlt lapul.

Éppen ezért Candice Brathwaite úgy döntött, hogy – megelőzendő a rosszindulatú találgatásokat – ő maga ön tiszta vizet a pohárba. Ezt posztolta a napokban az Instagram-oldalára:

„Helló, mindenki! Mostanában derül ki rólam valami, amiről azt reméltem (éppen a gyermekeim érdekében), hogy csak később fog kiderülni, amikor már nagyobbak lesznek. Ezt a valamit egy ismeretlen terjeszti, és elküldte minden üzleti partneremnek, akikkel manapság együtt dolgozom.

Hat évvel ezelőtt szerepeltem egy szexmunkásnőkről szóló dokumentumfilmben, mert akkoriban én is az voltam. Nem bánok semmit, az is én voltam, és soha nem is titkoltam a partnerem és a családom előtt, most azonban bánt, hogy ez éppen azokat érinti rosszul, akik a legközelebb állnak hozzám.

Az élet sokszor bonyolult, és nem állítom magamról, hogy minden kérdésre tudom a jó választ. Annyi azonban biztos, hogy olyan átláthatóan élem az életemet, amennyire csak lehet.

Ha ezzel bárkinek is fájdalmat vagy szomorúságot okoztam, attól őszintén bocsánatot kérek.”

Úgy tűnik, az őszinteség mindig kifizetődő

A követők többsége a blogger édesanya pártjára állt azt hangoztatva, hogy a kétgyermekes anyának nincs miért szégyellnie magát. A legtöbben azt írták neki, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, hiszen a gyermekei azt a személyiséget ismerik, amilyen ő most, ebben pedig senki nem találhat semmi kivetnivalót. Nem a tegnap a fontos, hanem az, amit ma nyújt a gyermekeinek, ahogyan ma él. „Nem kell bocsánatot kérned vagy rosszul érezned magad. Én csak azt sajnálom, hogy olyan dologért kényszerülsz magyarázkodni, ami régen volt, ma azonban már nem állja meg a helyét. Ez is az életed része, egy darab saját magadból, enélkül nem lennél az, aki ma vagy” – írta valaki. Más így fogalmazott: „Candice, mi kiállunk melletted. Minden nap bizonyítod, hogy ami volt, elmúlt, és sokakat inspirálsz. Most, hogy kiderül az, amit eddig nem tudtunk, talán még inkább példakép vagy sokak számára.”

Nem sokan támadták a bloggert saját Facebook-oldalán. Mindössze néhányan feszegették azt a nagyon is gyakorlatias kérdést, hogy mégis hogyan gondolhatta, hogy szexmunkásnőkről szóló film után titokban maradhat a múltja addig, amíg ő maga dönt úgy, hogy azt nyilvánosságra hozza.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Felnéznél a mobilodból? Bemutatom a gyerekedet!

Mi az ideális életkor az anyaságra?

Miért nem beszél senki arról, hogy gyerekkel otthon lenni unalmas?

Nem jó, ha több a gyerek a családban, mint a felnőtt?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!