A halál az anyatejből érkezik

Az élet néha nagyon furcsa dolgokat produkál. A hírek szerint az okozta egy indiai kisgyerek halálát, hogy édesanyját megmarta egy kobra, a kígyóméreg átkerült az anyatejbe, így végül hiába került az anya és a kislány is kórházba, egyikük életét sem tudták már megmenteni. Aki régebben olvasgat itt, az tudja, hogy semmilyen hírt nem hozok úgy, hogy a szörnyülködésen túl valami hasznos információval is nem szolgálnék.

szoptatás élelmiszerek kábítószerek gyógyszerek alkohol nikotin koffein kígyómarás kígyóméreg

Az eset kapcsán összeszedtem, mi kerülhet át az anyatejbe, mire kell ügyelnie annak, aki szoptat.

0 Tovább

A nehézbombázókat női pilóták vezették… ja, nem

Egy brit történész tudatos történelemhamisítást hajt végre. Szerencsére "csak" a gyerekszobában, amikor azt meséli lányainak, hogy a II. világháború brit harci gépeinek pilótái között bőven voltak nők is. Azt mondja, ezzel az a célja, hogy megtanítsa lányainak: nőként is bármit elérhetnek az életben, kövessék hát vágyaikat!

nők női szerepek történelemhamisítás nők a háborúban dan snow

Érdekes hozzáállás, és számomra kicsit önellentmondás is. A poszt végén kiderül, hogy miért.

0 Tovább

Clara és Cutler – a Down-szindróma képekben

Clara és Cutler mindketten háromévesek. Sülve-főve együtt vannak, a legjobb barátok máris. A két anya, Lana és Amy blogot vezet az életükről, sok-sok fotóval, melyek betekintést engednek a mindennapjaikba. Clara és Cutler jó barátok. És mindketten Down-szindrómások.

down szindróma clara cutler blog fotók

Szívmelengető fotókkal, aztán persze beszéljünk egy kicsit a Down-szindrómáról is.

0 Tovább

Ugrás a mélybe - öngyilkos gyerekek

Talán kevesen tudják, de a 15 és 19 év közötti korosztályban az öngyilkosság az egyik leggyakoribb halálok. Miért választja egy gyerek vagy fiatal önként a halált? Honnan lehet észrevenni, hogy gyerek öngyilkossági gondolatokat forgat a fejében?

öngyilkosság gyermekkori öngyilkosság gyermekkori öngyilkosság okai buddy project kortárssegítség

És ismerjétek meg Gabby Frostot is, aki még csak 20 éves, de máris öt éve vezet egy honlapot a gyermek- és serdülőkori öngyilkosság megelőzésére.

0 Tovább

Tejben fürdő várandósok – egy (nem is olyan) új fotóőrületről

Megszokhattuk már, hogy a várandósok és a kisgyerekes szülők különleges piac a különféle szolgáltatók számára, akik - különösen az első terhesség és első gyerek alkalmával - sok olyasmi megvásárlására rá tudják venni a szülőket, amire józan ésszel nemet mondanának. Itt vannak például a tejben fürdős terhesfotók.

terhesfotók várandósfotók tejfürdő tejben fürdeni kleopátra

Kinek jut eszébe nagy hassal egy kád tejnek látszó löttyben fotóztatni magát?

0 Tovább

A gyerekek nem szeretik a kütyüfüggő szülőket

Kütyüfüggőek vagyuk. Állandóan a közösségi oldalakat és az íméljeinket csekkoljuk, rögtön a telefonunk nyomkodásába kezdünk utazás közben vagy ha akár két percet várni kell valahol, a telónk nélkül elveszettnek érezzük magunkat. A napokban az élő fészbukozás áldozatává vált kisbusznyi ember példája végletes intő példa a veszélyekre, de belegondoltál-e már, hogy a gyerekedben milyen érzéseket kelt, hogy folyton a mobilodat bámulod?

telefon mobiltelefon addikció gyerek kütyüfüggés getoffyourphones listentoyourkids

Egy kisiskolás osztály tanító nénije megkérdezte és az eredményt közzétette. Hogy hol? Hát persze, hogy a Facebookon.

0 Tovább

A dezodor nem játék és nem kihívás tárgya!

A múltkor az Origón olvastam a gyerekek között tomboló újabb elmebeteg őrületről, az úgynevezett dezodor kihívásról. Ez jutott eszembe, amikor a dezodorok egy másik − és ha lehet, még veszélyesebb -, nem rendeltetésszerű használatáról olvastam, a dezodorok gőzét lélegzik be a fiatalok.

dezodor dezodor kihívás

A gyermeki butaság, a kortársak kritikátlan követése, a szülők oda nem figyelése egy 12 éves angol kislány életébe került.

0 Tovább

Egy baba, aki kétszer született – a magzati műtétekről

Szívesen és rendszeresen olvasom az egészségügyi témájú híreket, eléggé tájékozottnak is tartom magam a tudományos újdonságok területén. De még én is csodálattal adózom mindig az orvostudomány eredményeinek. Most például egy olyan babáról olvastam, aki kétszer született meg.

magzati műtét spina bifida nyitott gerinc

A kettő között pedig átesett egy nagyon komoly műtéten.

0 Tovább

Hosszú út hazáig − Írország az abortusztörvényről szavaz

Az írek pénteken szavaznak az abortusztörvényről. A kérdés fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a hazájuktól távol élők közül sokan akár 12-14 órát is hajlandók utazni, hogy a szavazás időpontjában otthon legyenek. Sokan még akár az Egyesült Államokból, Vietnamból, Dubajból vagy Baliról tartó hosszú utat is bevállalják ezért.

abortusz abortusztörvény hometovote írország népszavazás

Az erről szóló szelfik rendre #hometovote (nagyjából: úton hazafelé a szavazásra) hashtaggel kerülnek fel a közösségi oldalakra.

0 Tovább

Ha tudom, hogy nő vezeti a gépet, fel sem szállok!

Nő a pilótafülkében. Nem újdonság, nekünk is volt már női pilótánk Czigány Ildikó személyében, és azóta már többen is követték a példáját. Ki tagadná, hogy egy nő is simán megbirkózik a hatalmas gépmonstrummal? Most mégis durva szexista beszólás érte az Easyjet egyik pilótanőjét. A Twitteren osztotta meg szomorúságát és csalódottságát az eset miatt. A tweetjére érkezett reakciókból szemezgettem.

repülőgép pilóta női pilóta pilótanő szexizmus szexista

Végül megválaszoljuk azt a találós kérdést is, milyen nemű volt a Southwest 1380-as járatának pilótája, aki egy hónappal ezelőtt annak ellenére rendben letette utasokkal teli gépét Philadelphiában, hogy az komoly sérüléseket szenvedett a levegőben.

0 Tovább

Lefejezték a babát – de beszéljünk inkább a betegtájékoztatásról!

A múltkor olvastam egy bulvárlapban egy szörnyű esetről, amikor a szülés közben, még az anyaméhben véletlenül lefejezték a magzatot. A sztori maga is horrorisztikus, de még megdöbbentőbb az a tájékozatlanság saját testéről és a szülés menetéről, amit a szerencsétlen anya tanúsított az eset utáni médiamegjelenésekben - még ha hozzá is vesszük, hogy az esetet csak a bulvársajtóból ismerjük. Öncélú szörnyülködés helyett beszéljünk arról, milyen tájékoztatáshoz van joga a betegnek az egészségügyi ellátása során!

betegjogok tájékoztatáshoz való jog egészségügyi törvény lefejezték a magzatot

Még akkor is, ha nem beteg, hanem egy egészséges nő, aki azért megy be a kórházba, hogy életet adjon gyermekének.

0 Tovább

A szülő hibája, ha meghal a gyerek

Kezdjük megint egy megdöbbentő videóval, amin egy pár éves gyerek percekig egyensúlyoz egy ötödik emeleti lakás ablakának keskeny párkányán, míg egy felnőtt végre észbe kap és visszahúzza a kicsit a lakásba. Aztán beszéljünk egy kicsit a gyermekbalesetekről. Elöljáróban annyit: az egyévesnél fiatalabb gyermekeket érő baleset MINDIG egy felnőtt hibája.


gyermekbalesetek megelőzés emeletről lezuhant gyerek

Nem, nincs kivétel. Mindig. Nem, nincs "csak egy pillanatra félrenézek", és nem, nincs "úgyis alszik, addig öt percre elugrom", és nem, nincs "csak leszaladok beengedni a postást" sem.

0 Tovább

A királyi esküvő gyerekszemmel

Mostanában elég sok komoly és kemény témáról írtam itt az Anyavilágon, lazítsunk egy kicsit. Szombaton megvolt a világraszóló esemény, Harry herceg és Meghan Markle örök hűséget fogadtak egymásnak. Természetesen nem maradhatunk közömbösek itt sem a híres menyegző iránt.

királyi esküvő royal wedding harry herceg meghan markle gyerekfotók

Ma semmi komoly tudományt nem hoztam, a blog profiljának megfelelően nézzük, milyen volt az esküvő gyerekszemmel.

0 Tovább

Elveszített, majd visszaszerzett szüzesség

Egyre több nő keresi fel a brit kórházakat azzal a kéréssel, hogy műtétileg állítsák vissza szüzességét. A legtöbben azzal indokolják a kérést, hogy a szüzességük elvesztése nem jelentett számára akkora élményt és nemi izgalmat, mint amit vártak. Mások azért bánták meg az első aktust, mert azóta tisztátalannak érzik magukat, vagy vallásos megfontolásból szégyellik a dolgot.

szüzesség helyreállító műtét himenoplasztika hymenoplastica

A műtét nem olcsó, mégis folyamatosan emelkedik az azt igénybe vevő nők száma.

0 Tovább

Ne rázd, rángasd, pörgesd és dobáld a babát!

A múltkor a szemem elé került egy rémisztő videó, amin egy magát terapeutának nevező nő rángat, forgat, ráz és dobál egy babát. Nem, nem játékbabát, hanem igazi, hús-vér csecsemőt. Beszéljünk előbb erről, aztán - hogy ne csak öncélú szörnyülködésről szóljon a poszt - írok egy kicsit a megrázott baba ("shaken baby") szindrómáról.

megrázott baba szindróma shaken baby extrém babamasszázs videó

Kezdjük a videóval, görgess kicsit lejjebb és kattints!

0 Tovább

Az osztály bohócának lenni tiszavirágéletű karrier

Az osztály bohócát mindenki ismeri, minden osztályban van belőle legalább egy, és általában a fiúk közül kerül ki. Az osztály bohóca az elemi első osztályában még az egyik legnépszerűbb figurája a közösségnek, aztán pár év alatt elszigetelődik társaitól. Hétköznapi pszichológia következik.

osztály bohóca iskola

Ha azt mondom, az osztály bohóca, biztosan mindenkinek beugrik egy arc a gyerek iskolájából vagy a saját diákéveiből.

0 Tovább

Vedd kölcsön a babaruhát!

A csecsemőruhák általános tulajdonsága, hogy sok kell belőlük és hogy a baba pillanatok alatt kinövi őket, még mielőtt idejük lenne tönkremenni. Ebből a megfontolásból indulnak vándorútjukra a jó állapotú babaruhák a családon és baráti körön belül. De miért ne lehetne intézményesíteni a babaruha-kölcsönzést?

babaruha babaruhakölcsönző vigga

Van rá példa a világban. Gazdaságos, környezettudatos.

0 Tovább

Szégyelljük, pedig nem kéne – a menstruáció zavarairól

A lányok és a fiatal nők azért nem kérnek orvosi segítséget menstruációval összefüggő panaszaikra, mert szégyellik. És a tabu falát akkor sem képesek ledönteni magukban, ha aggasztó tüneteik vannak, például nagyon erős vagy rendszertelen vérzés vagy heves fájdalmak.

menstruáció fájdalmas menstruáció rendszertelen menstruáció

A Plan International UK nevű szervezet nemrégiben hozta nyilvánosságra az általa végzett felmérést.

0 Tovább

Csak kétszázezer a havi zsebpénzem? Ez komoly???

Egy 15 éves tinédzser azzal hívta ki maga ellen az emberek nemtetszését és haragját, hogy egy tévéműsorban hatalmas patáliát csapott abból, hogy édesanyja ötödére csökkentette a zsebpénzét. Ami most így "csak" havi 1000 dollár. Igen, "csak" 1000 dollár. Igen, ez még Amerikában is sok pénz.

zsebpénz gyerek

Zsebpénz, mikortól és mennyit?

0 Tovább

Téma lehet-e egy állásinterjún, hogy pont gyereket várok?


Az elég egyértelmű, hogy a munkáltató nem kérdezhet rá az állásinterjún se terhességre, se családalapítási tervekre, se semmi ilyesmire, mert a magánéletben való vájkálást és e szempont figyelembe vételét az állás odaítélésénel törvény tiltja minden civilizált országban. De kifizetődő-e, ha valaki önszántából őszinte? Erről folyt a vita egy baba-mama oldalon.

kognitív disszonancia állásinterjú terhesség

Érvek és ellenérvek a korrektségről.

0 Tovább

Csecsemő vagy bontott csirke?

Pár napja írtam itt az Anyavilágon arról, mi mindenre kell figyelni, ha a büszke szülő vagy nagyszülő úgy dönt, hogy ország-világ előtt közszemlére teszi a a gyerek fotóit. Az élet nagyon hamar újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy abban a pillanatban kicsúszik a kezünkből a privát fotó feletti kontroll, amint megnyomjuk a Megosztás gombot.

közösségi média prankster babafotók bontott csirke

Nem gyerek ez, hanem kopasztott csirke!

0 Tovább

Dohányos szülők tüdőbeteg gyermekei

Ki ne látott volna még szülőt, aki vígan füstölt a gyereke orra alá? Pedig könnyen lehet, hogy ezzel más kisgyermekkorban eleve elrendeltetett, hogy a gyereknél felnőve súlyos tüdőbetegség alakul ki. Egy most közzétett vizsgálat szerint az úgynevezett krónikus obstruktív tüdőbetegség az esetek háromnegyedében gyermekkori tényezőkig vezethető vissza

dohányzás szülői dohányzás tüdőbetegség copd

A COPD-ként is rövidített krónikus obstruktív tüdőbetegség tulajdonképpen gyűjtőfogalom, olyan betegségek csoportját jelöli, mely a légutak idült gyulladással és tüdőtágulattal jár.

0 Tovább

6 tipp a közösségi médiához újdonsült szülőknek

A Facebook és az Instagram lassan már szinte kizárólag az idősebb korosztály "játszótere", így természetesen nem maradhatnak le a közösségi oldalakról a cuki gyerek- és unokafotók sem. Összeszedtem néhány szempontot, amire érdemes figyelni, ha az ismerősökkel meg akarjuk osztani a család szeme fénye életének minden mozzanatát. Mire ügyelj? Sorolom mindjárt.

közösségi oldalak facebook instagram gyerekek gyerekfotók sharenting

Mert amíg csak a jól sikerült töpörtyűs pogácsa fotóját posztolod, addig nincs is gond, mert a töpörtyűs pogácsának nincsenek személyiségi jogai, és nemigen akarhat neki ártani se senki.

0 Tovább

Fekete neccharisnyák és lila tüllszoknyák – mit illendő viselni egy fiúnak?

Egy walesi iskolában komoly büntetést helyeztek kilátásba azoknak a fiúknak, akik a végzősök hagyományos beöltözős napján egytől-egyik lánynak öltöztek. Az iskola vezetése szerint ez nem más, mint a közösség megsértése és az iskola által képviselt értékek sárba tiprása. Egy apa szerint viszont nincs abban semmi rossz, ha 2 éves kisfia a lila tüllszoknyát kapja elő a szekrényből reggel, óvodába indulás előtt.

nemi identitás nemi szerepek

Fekete neccharisnyák, lila tüllszoknyák, nemi identitás, nem szerepek.

0 Tovább

Apás szüléshez élő adás a reptérre

Az utóbbi napokban végigszáguldott a közösségi oldalakon egy videó. A felvételen egy katona látható, aki minden idegszálával a telefonjára mered. Brooks Lindsay katona, aki texasi állomáshelyéről igyekezett Mississippi állambeli otthonába, hogy ott lehessen felesége mellett a szüléskor. A gép késett, így az apa a Facetime-on keresztül izgulta végig kislánya születését, míg a csatlakozásra várt a dallasi reptéren.

apás szülés repülőtér facetime

Zsepiket elő, megható sztori következik.

0 Tovább

Anyavilág-gyerekvilág

blogavatar

Vigyázat, a könnyed, olvasmányos külsőbe mindig komoly, szakmailag megbízható tartalmat csomagolok! Tudományos háttér hírekhez és sokakat érdeklő napi aktualitásokhoz. Gyereknevelés, egészség, betegség, pszichológia, anyaság, nőiség, a mindennapok problémái orvosi szemmel. Ha írni szeretnél nekem, itt megteheted: noblogszerkeszto@gmail.com

Ti írtátok

Feedek